Musorujsag
Élő Eredmények

Ez a csapat szállíthatja a Monacói Nagydíj meglepetését?

Ez a csapat szállíthatja a Monacói Nagydíj meglepetését?

Autosport, Motorsport Week
Ígéretesnek tűnik a Monacói Nagydíj az Alfa Romeo számára Valtteri Bottas szerint. Ők lehetnek a hétvége titkos esélyesei?

Örömmel konstatálta Valtteri Bottas és az Alfa Romeo, hogy még úgy is határozott előrelépést hoztak a Barcelonában bevetett fejlesztéseik, hogy pénteken motorhiba hátráltatta azok kiértékelését. A finn versenyző a taktikájukat ugyanakkor nem érezte a legjobbnak, a közepes gumik hamarabb megadták magukat, mint gondolták, így is hatodikként ért célba.

„Jókat csatáztam a nagy csapatokkal, és egész szép volt az előnyünk a mögöttünk lévőkkel szemben. Igazán szép előrelépést tettünk ezen a hétvégén, hála a fejlesztéseknek. És ez a pálya még csak nem is játszott igazán a kezünkre, jövő héten jobbak lehetünk” – mondta Bottas, akinek autója számos területen megújult.

Míg Barcelonában több tempós kanyar is van, ami eddig kevésbé feküdt az Alfa Romeónak, a következő verseny helyszíne, Monaco kidomboríthatja a lassú kanyarokban eddig mutatott erősségüket. A C42 az egyik legrövidebb és legkönnyebb autó a mezőnyben, jól fekszik az alacsony tempójú pályaszakaszokon. Bottas már dörzsöli a tenyerét.

„Nagyon más pálya lesz az a mostanihoz képest. Már mentem rajta a szimulátoron, és igazán úgy hiszem, hogy fekszik az autónk erősségeinek. Jó hétvégében bízom. Szerintem az egyik legjobb pálya lehet az autónk szempontjából a naptárban. A fejlesztéseink pedig ott is segíteni fognak. A klassz nagy hátsó szárnyunkkal igazán jók lehetünk Monacóban”

– vélekedett.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Mivel Monaco hagyományosan Spanyolországot követi, szokás a barcelonai lassú utolsó szektoros teljesítményt támpontnak venni a hercegség erőviszonyai kapcsán. A leszorítóerős konfigurációk és a gumik kör végi túlmelegedése néha megtévesztő képet rajzolnak ki, ám tavaly működött az összevetés: a Ferrari nagyon erősnek bizonyult a lassú sikánnal tűzdelt szakaszon, és Monacóban pole pozíciót szerzett, a tempója alapján pedig nyerhetett is volna.

Az Alfa Romeo most a harmadik legjobb részidőt jegyezte a barcelonai harmadik szektorban a Ferrari és a Red Bull után. Még biztatóbb lehet a hinwiliek szempontjából, hogy egyes kanyarokban, például a 12-es-ben, valamint a sikánból kigyorsítva és az utolsó kanyarban még a Ferrarinál és a Red Bullnál is jobbak voltak az időmérőn. Ez az autójuk olyan erényeit mutatja, amiknek Monacóban is nagy hasznát vehetik.

„Nem számítok varázslatra” – mondta az Alfa vezető mérnöke, Xevi Pujolar arról, ők számítanak-e a hétvége titkos esélyeseinek. „Erősek vagyunk a lassú kanyarokban, de az élcsapatok is azok. Nincs szó arról, hogy sokkal jobbak vagyunk náluk, csak közelebb vagyunk hozzájuk.”

„Talán nagyobb lehet az előnyünk a középmezőnyhöz viszonyítva, egy kicsi egérút. De a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes igazán jól teljesített a hármas szektorban.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Hozzátette, ettől kiugró eredményben még reménykedhetnek. „A negyedik helyért harcoltunk most, és hatodikak lettünk. Miért ne vehetnénk célba a negyedik helyet vagy még jobbat? Mindenképpen meg fogjuk próbálni! Ha valaki hibázik, próbáljuk megragadni a lehetőséget. De az elsődleges célunk, hogy mindkét autónkat gyorssá tegyük, mert ha Csou is ott lesz, akkor jók lesznek a kilátásaink” – mondta a spanyol.

A barcelonai 3-as szektor időmérős részidői:

  1. Ferrari 27,336 mp
  2. Red Bull 27,411 mp
  3. Alfa Romeo 27,443 mp
  4. Haas 27,561 mp
  5. Mercedes 27,698 mp
  6. McLaren 27,768 mp
  7. Alpine 27,896 mp
  8. Alpha Tauri 27,984 mp
  9. Aston Martin 28,197 mp
  10. Williams 28,586 mp
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak