Musorujsag
Élő Eredmények

Leclerc képes rá, ő nem – „teljesen új kihívással” szembesült Sainz

Leclerc képes rá, ő nem – „teljesen új kihívással” szembesült Sainz

The Race, Motorsport-Total
Olyan kihívással szembesült Carlos Sainz idén, amilyennel az eddigi F1-es pályafutásán még nem. Az új autóval és a bombaformában lévő csapattárssal két tűz közé került – egyre sürgősebb lenne neki megoldást találnia.

Furcsa helyzet ez a Ferrari versenyzője számára. A múlt vasárnapi Spanyol Nagydíjon az eddigi legjobb eredményét érte el hazai közönség előtt, ünnepelnie mégsem nagyon volt mit. A dobogóról is lemaradt egy olyan autóval, amellyel bizonyítottan a győzelemért lehetett harcolni, elkövetett egy újabb hibát (melynek súlyát azért Max Verstappen ugyanolyan hibája kicsit enyhítette), és csak úgy sikerült 4.-ként célba érnie, hogy csapattársa, Charles Leclerc kiesett előle, Lewis Hamilton pedig a vizet eresztő motorjával kénytelen volt lassítani előtte.

Carlos Sainz szezonja eddig számos szemléletes példával mutatta meg, mennyire küszködik az új Ferrarival. Szinte nem telik el nagydíjhétvégéje kicsúszások, sokba kerülő egyéni hibák nélkül, és folyamatosan lassabb csapattársánál, általában nem is kevéssel. A barcelonai versenyét a 7. körben bemutatott kipördülése tette tönkre. Amikor a hátulról érkező széllökés a kavicságyba lökte, nemcsak pozíciókat veszített, de az autója is megsérült, és így kellett megpróbálnia visszazárkózni. A fő problémáját viszont továbbra is az F1-75-ös és az általa „elvárt” vezetési stílus jelenti, mellyel talán előrelépett, de nyilvánvalóan nem eleget.

„Nem volt könnyű. Ahogy látható a fedélzet kamerás felvételeimen vagy a hibáimon, eléggé szenvedek ennek az autónak a vezetésével, nehezemre esik megérteni, hogyan hozhatom ki belőle a maximumot. Ez egy teljesen új kihívást jelent számomra a Forma–1-es pályafutásomat tekintve.”

„A sablonon kívül kell gondolkodnom, és ezzel együtt járnak a hibák, az, hogy meg kell tanulnom dolgokat. Leszegett fejjel próbálom keresztülverekedni magam ezen, és próbálok fordítani a helyzeten, amilyen hamar csak lehet. Balszerencse és hibák kombinációja volt ez. De szerintem a jövőben vagy nagy hirtelen, vagy lépésről lépésre, de jönni fog a fordulat. Csak leszegett fejjel dolgoznom kell tovább” – mondta a spanyol.

Carlos Sainz a kavicságyban a 7. körben (Fotó: Formula1/Twitter)

Sainz a pályán és a pályán kívül is bizonytalan benyomást tesz, érezhetően csak keresi, de nem találja az útját. Közben Leclerc a magabiztosság mintaképe, sikert sikerre halmoz, sötét árnyékot vet rá. El is kezdték pedzegetni, hogy a Ferrari hamarosan be fogja állítani a sorba a monacói fegyverhordozójaként.

A vörösök ezzel szemben folyamatosan kiállnak mellette. A csapatutasítás lehetőségét határozottan kizárják (igaz, vannak annyira távol egymástól Leclerc-rel, hogy erre ne legyen szükség…), és hangoztatják, biztosak benne, hogy Sainz irányt talál, a képességei felől nincsenek kétségeik.

Mattia Binotto csapatfőnök szerint nyilvánvaló, hogy a problémát a stíluskülönbségek jelentik.

„Charles pillanatnyilag nagyon jól vezet. Fantasztikus szezont fut, képes kontrollálni a nagyon agresszív egyensúlyú autót. Carlos erre jelenleg nem képes. Több tapasztalatra van szüksége hozzá”

– mondta a szakember.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Sainz bevallása szerint egész hétvégén birkózott a Ferrarival a kicsúszásának helyszínét jelentő 4-es kanyarban. Talán ennek is köszönhető, hogy nem tudta úgy megfogni az autót, mint két körrel később az ugyanúgy járt Max Verstappen. A megoldás a spanyol szerint nem egyszerű. „Sok részlet van. Talán túl sok is ahhoz, hogy egy interjúban elmagyarázzam, és amúgy is bizalmas dolgokról van szó. Az látható a felvételeken, hogy azokon a helyeken, ahol nem megy még úgy az autóval, mint tavaly, nem ösztönből vezetek. Az autó túlságosan bizonytalan az én ízlésemhez. De ez van, így megy ez. Vagy alkalmazkodsz, vagy az autót alakítod jobban az ízlésedhez, de mindkettőhöz idő kell, valamint tudás és tapasztalat. És jönnek közben a hibák. Ez egy próba-szerencse játék.”

„Jelenleg ennek a folyamatnak a közepében vagyok, próbálok korrigálni, amilyen gyorsan csak lehet.

Közben van mellettem egy fickó, aki kiváló munkát végez ezzel az autóval, Charles. Ő nagyon magas szinten vezet, elképesztő köridőket hoz össze, lenyűgözően vezet. Csak becsülni tudom érte, és próbálom egy kicsit lemásolni őt”

„Ez így megy. És versenyzőként muszáj végigmenned ezen a folyamaton, próbára kell tenned magadat.”

Charles Leclerc és Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Barcelonában egy próbatételt kiállt: sérült autóval folytatta, és bár nem volt könnyű, az eredménye meglett. „Összeszedett maradtam, a legjobbamat nyújtottam a csapatért. A felzárkózásom szerintem egész jól sikerült, még ha nem is volt ideális. Hosszú verseny volt, de mindenképpen vissza akartam térni a legjobb ötbe. A legjobb persze az lett volna, ha dobogóra állok, de ahhoz ez kevés volt” – mondta Sainz.

Valahogy így kéne mentenie most a szezonját is: ha a bajnoki címre már nem is lesz elég, a Leclerc-re való felzárkózás célját mindenképpen el kéne érnie. Főnöke továbbra is hisz benne. „Sajnálom Carlost, hogy megforgott, és megsérült az autója. A leszorítóerő és az egyensúly is hiányzott. De biztosra veszem, hogy előbb-utóbb rendezi ezt, mert Carlos az a fajta fickó, aki elmélyed az adatokban, aki mindent megtesz, új vezetési stílust alakít ki, és alkalmazkodik. Ehhez idő kell, de sikerülni fog neki” – mondta Binotto.

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak