Musorujsag
Élő Eredmények

Mercedes: Van egy autónk, amivel harcolhatunk a bajnokságért

Mercedes: Van egy autónk, amivel harcolhatunk a bajnokságért

Mercedes
Egy verseny után még nem tudja biztosan a Mercedes, hogy végleg leszámolt-e a delfinezés jelenségével, azt azonban hiszi, hogy a versenyképessé tett autójukkal harcolhatnak a bajnokságért.

Egy újabb dobogó George Russelltől, egy látványos felzárkózás a mezőny végéről Lewis Hamiltontól, és ígéretes versenytempó – a Mercedes számára nem kell ennél jobb bizonyíték arra, hogy az idei autójukban tényleg komoly potenciál rejlik, amint nem pattog „kenguruként” az egyenesekben. A csapatot felszabadulttá tette a barcelonai hétvége, hiszen a bevetett fejlesztéseikkel sikerült megoldást találniuk az őket eddig leginkább hátráltató delfinezésre, és ez már az első hétvégén komoly javulást eredményezett.

Jamex Vowles főstratéga a csapat futamértékelő videójában kijelentette, máris úgy érzik, hogy a W13-assal akár a bajnoki csatába is bekapcsolódhatnak, ugyanakkor figyelmeztetett, a helyzetüket még stabilizálniuk kell. „A hatból egy versenyünk volt olyan, amin az autónk jól viselkedett. Ez egy olyan autó volt, amit végre igazi versenyautónak éreztünk. Be tudtuk állítani, finomhangoltuk, játszhattunk a beállításaival, és kiszámítható módon reagált erre. Ezt a szezon első öt versenyén használt autóról nem mondhattuk el” – állapította meg a brit mérnök a delfinezés kérdése kapcsán.

„Most fékeznünk kell az elvárásainkat. Ez csak egyetlen pálya volt, ami sok éve fekszik az autónknak, és még sok mindent meg kell értenünk. De annyit mondhatok, hogy határozott előrelépést tettünk a pályára küldött autónk megértése szempontjából, és erre építkezhetünk.”

„Innen még előrébb fogunk lépni, de ez egy út lesz, nem egyik pillanatról a másikra fog megtörténni. A különbség most annyi, hogy van egy autónk, amivel elérhető közelségbe kerültünk az elejéhez, és egy autónk, amivel harcolhatunk a bajnokságért.”

Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

Vowles kifejtette, nagyon biztató jelnek tartják, hogy Lewis Hamilton a felzárkózása során a verseny jelentős részében a leggyorsabb volt a pályán. „Lewis hihetetlen munkát végzett. Nehéz elmagyarázni, milyen nehéz, amikor a mezőny végére kerülsz, utolsó vagy, és azt sem tudod, miért szállhatsz még harcba. Ilyenkor még az sem feltétlenül segít, ha közöljük vele, hogy még szép pontokat szerezhet. Ő az autóban ülve még csak nem is látta az első ellenfelét maga előtt. De vett egy mély levegőt, és minden körben egyre gyorsabb és gyorsabb lett. A második és harmadik etapja hihetetlen volt. A célban elfoglalt helyezése pedig a teljesítményének dicsérete. Igazi bajnoki versenyzés volt!”

A versenyében ugyanakkor benne volt, hogy az 5. helyett 4.-ként érjen célba. A hajrában vízszivárgás miatt kellett annyira lassítania, hogy Carlos Sainz visszaelőzte. Vowles megerősítette, Hamilton és a hajrában ugyancsak lassító Russell hasonló túlmelegedési gondokkal küzdött.

„Nagyon-nagyon melegek voltak a motorok. Hogy mennyire, azt elmondja, hogy a versenyen harminchét fok volt. Hihetetlenül meleg volt, és ez kivételes helyzet a többi pályához képest. A versenyzők jól kezelték, óvták a motort, biztosították, hogy tiszta levegőt kapjon az autó, és sokat vitorláztak. Igazán jó munkát végeztek azzal, hogy hazahozták az autót” – méltatta Hamiltont és Russellt is.

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak