Musorujsag
Élő Eredmények
×

Szakemberük elmondta, hogyan állt talpra a Mercedes

Szakemberük elmondta, hogyan állt talpra a Mercedes

F1
Sínre került a Mercedes a barcelonai fejlesztéseivel. Technikai igazgatójuk elmesélte, hogyan, miért tartott eddig, és mi jön ezután.

Ez nem olyan volt, mint Miamiban. A barcelonai teljesítményük alapján kijelenthető: feltámadt a Mercedes. Persze a győzelemtől az időmérő edzésen és a versenyen is távol voltak még, a csapat által Barcelonában bevetett fejlesztések és a kipróbált módszerek együttesen így is meghozták azt az áttörést, amire a téli tesztek óta vártak: a mérnökök irányításuk alá tudták vonni a delfinezés jelenségét, és ennek köszönhetően elkezdhették úgy használni az autójukat, ahogyan azt a tervezésekor elképzelték.

A csapat technikai igazgatója, Mike Elliott már a szombati nap kezdetén megerősítette, a mostani előrelépés valós, más, mint a miami péntekjük, amit visszaesés követett. Ezt a versenyzők is érezték.

„A versenyzők boldognak tűnnek. A testbeszédük azt mutatja, hogy már sokkal inkább érzik igazi versenyautónak az autót”

– állapította meg Elliott.

George Russell (Fotó: Mercedes/LAT)

A technikai elmondta, hogyan érték el a mostani javulást. „Miami után mentünk, és alaposan tanulmányoztuk az adatokat, próbáltuk megérteni, hogy mi történt péntekről szombatra és vasárnapra.”

„Kiderült pár dolog. A csomagunkkal, amit ide hoztunk, egyértelműen közel úgy tudjuk beállítani az autót, ahogyan ideális lenne. Ezzel egy jó adag leszorítóerőt nyertünk. És az autó is sokkal rendezettebb.”

Azt is kifejtette, miért volt hosszadalmas folyamat felülkerekedni a pattogáson. „A szélcsatornában elég nehéz modellezni a pattogást. Az új szabályok megszabják, milyen gyorsan mozgathatjuk a modellünket, és nem mozgathatjuk elég gyorsan ehhez. A virtuális világban lehet modellezni, de ez is korlátozott. Szóval a tanulságok alapján össze kell rakni ezeket a modelleket, meg kell vizsgálni a korrelációt a valósággal, és ez alapján kell dolgozni. Valamennyi csapat kísérletezgetett a szabadedzéseken, és már kezdjük érezni, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Reméljük, hogy számunkra ez az első lépés a helyes úton.”

Fotó: Mercedes/Sebastian Kawka

„Nagyon összetett probléma ez, és a válaszok keresése közben sok kérdés merült fel. Nem mindegy, hogy mennyi a kérdés és mennyi a válasz. Most kezdjük úgy érezni, hogy a többségre válaszokat találunk. De végső soron a pályán nyújtott teljesítmény számít, és nem elég annyi, hogy vannak válaszaink, ezeket át kell ültetnünk a pályára, gyorsabbá kell tennünk az autót. Remélhetőleg a mostani hétvégén megtettük az első lépést. És most kiderül, milyen lépéseket teszünk a következő pár versenyen.”

Hozzátette, ezzel párhuzamosan azért némi előrelépést a „normál” fejlesztéssel is elértek. „Vannak az úgymond normál fejlesztések, amiket amúgy is bevetnénk, és ezen felül elég sokat dolgoztunk a pattogás hatásainak megértésén, valamint annak kitalálásán, ezeket hogyan iktathatnánk ki. Ez lenyugtatta az autót.”

 

Jöhet az újrakezdés

Elliott hangsúlyozta, jó előjel, hogy Barcelonában működik, amit kitaláltak, de még nem a végleges válasz. Most meg kell erősíteniük, hogy uralják a helyzetet, és el kell kezdeniük a W13-as tényleges fejlesztését. „Egyszerűen próbáltuk megszüntetni a pattogást. Ebben nagy lépést tettünk. De ez csak egy pálya, meg kell nézni, hogy máshol is működik-e.”

„Most el kell kezdenünk azt vizsgálni, hogyan javíthatnánk az autónk teljesítményén anélkül, hogy rontanánk a pattogáson. Közben a költségvetési plafonra is figyelni kell. Majd kiderül, mi mindennel állunk még elő!”

George Russell (Fotó: Mercedes)

A fejlesztés alakulásának még mindig megvan a tétje. A mostani hétvége előtt kérdés volt, a Mercedes tervez-e koncepcióváltást, vagy tovább járja a maga, oldaldoboz „nélküli” útját. A javulás azt sugallja, talán mégsem kell ejteniük a kis oldaldobozos koncepciójukat, ám Elliott szerint a kérdés továbbra is nyitott még, mivel látniuk kell, meddig juthatnak a mostani autóval.

„Még nagyon az elején járunk. Erre a hétvégére annyit változtattunk az autón, hogy most előbb rá kell jönnünk, hogyan hozzuk ki belőle a legjobbat. Ki kell találnunk, hogyan nyerhetnénk még több köridőt, és csak utána fogjuk mérlegelni, hogy összességében melyik a legjobb fejlesztési irány. Emellett ott a költségplafon is, ami korlátot jelent, és aminek köszönhetően muszáj helyes döntéseket hoznunk, hogy mit tegyünk az év hátralévő részében, illetve mihez kezdjünk a jövő évben.”

Borítókép: Lwis Hamilton (Fotó: Mercedes/LAT)

További tartalmak