Musorujsag
Élő Eredmények
×

Elszólta magát Ricciardo? Mégis kétséges a mclarenes jövője?

Elszólta magát Ricciardo? Mégis kétséges a mclarenes jövője?

The Race, Sky Sports
Biztosnak hitt szerződése ellenére mégis lehetnek kérdőjelek Daniel Ricciardo mclarenes folytatása körül?

Mindössze egyetlen pontszerző helyet tud felmutatni idén Daniel Ricciardo. A hazai futamán, Ausztráliában elért hatodik helyét leszámítva sehol sem tudott a pontzónába kerülni, és már 28 pont a hátránya az Imolában dobogón is álló csapattársával, Lando Norrisszal szemben. A csapaton belüli kép nagyban hasonlít a 2021-esre. Norris egyértelműen dominál, az idei első időmérős vereségét is csak annak köszönheti, hogy Barcelonában törölték a Q2-es továbbjutást érő idejét egy bagatellnek mondható pályaszélesítés miatt.

A helyzet egyre kellemetlenebb Ricciardo szempontjából. Míg tavaly védekezhetett azzal, hogy csapatot váltani nehéz, a McLaren autója pedig nem fekszik a vezetési stílusának, az idei megújulása és a csapattal eltöltött szezonja miatt már okkal magasabbak az elvárások vele szemben.

A nyomást csak növeli rajta, hogy Barcelona után a McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown a brit Sky Sportsnak nyilatkozva kijelentette, nyolcszoros futamgyőztesük eddig pár futamot leszámítva nem felelt meg az elvárásoknak.

„Daniel még nem érzi otthonosan magát az autóban. Minden tőlünk telhetőt megteszünk. Ez most újra egy csalódást keltő hétvége volt. Monzát és pár futamot leszámítva elmondható, összességében nem felelt meg az ő és a mi elvárásainknak sem”

– fogalmazott az amerikai.

Noha a kritikáját talán élesebbnek állítják be, mint amilyennek ő szánta, a tények ettől még tények: saját maga mellett mellett a McLaren is többet várt a mezőny egyik legjobbjának mondott Ricciardótól. Az elégedetlenség pedig akár nyugtalanító is lehet a jövő szempontjából.

Daniel Ricciardo és Zak Brown (Fotó: McLaren)

Habár Ricciardót 2023 végéig köti szerződés a McLarenhez, a versenyző Barcelonában tett egy érdekes megjegyzést, mely akár arra is utalhat, hogy ennek ellenére sincs garancia a maradására. Arról kérdezték, elkezdtek-e már tárgyalni a McLarennel 2023-ról.

„Biztosra veszem, hogy még a nyár előtt fogunk egyeztetni. De egyelőre nem beszéltünk arról, mikor fogunk leülni” – mondta Ricciardo.

Ezek után a felvetésre, miszerint tavaly nyíltan elárulta, hogy három évre szóló szerződést írt alá a McLarennel, így nem is lenne szükséges tárgyalniuk a folytatásról, érezhetően zavarba jött. „Ez igaz” – gondolkodott el. „Most olyasmire várod tőlem a választ, amire nem is szükséges válaszolnom! Ez igaz. Talán 2023 nyarára céloztam” – viccelte el a dolgot.

Elszólta volna magát, és a szerződése ellenére is bizonytalan lenne a közös folytatás? Nem kizárt, hogy a hároméves szerződésében vannak bizonyos kitételek, és a 2023-as automatikus hosszabbításról külön szükséges egyeztetniük. Tavaly Sebastian Vettel és az Aston Martin is ilyen helyzetben volt: hiába volt fixnek mondott megállapodásuk, sokáig így is volt bizonytalanság az idei szezonjuk körül, és kellett róla tárgyalniuk.

Brown fenti nyilatkozata ugyanakkor csak erősíti a gyanút, hogy Ricciardo és a McLaren 2023-as együttműködése mégsem vehető magától értetődőnek. Érdekesség, hogy az ügyvezető a közelmúltban másfajta célzásokat is tett, melyek befolyásolhatják Ricciardo jövőjét. Például beszélt arról, hogy az idén tőlük F1-es tesztlehetőséget kapó Colton Herta is egy lehetséges opció számukra, mégpedig vonzó opció, amit szeretnének alaposan kiértékelni.

Daniel Ricciardo és Lando Norris (Fotó: McLaren)

Miközben érkezésekor Ricciardo a nagy esélyeként emlegette a McLarent, a csapatként, amellyel beteljesítheti F1-es pályafutását, és bajnokká válhat, jelenleg az elmaradó eredmények és Norris csapaton belüli helyzete alapján nem tűnik ez egy tökéletes házasságnak.

Ha jobban boldogulna az autóval, talán más lenne a helyzet. Ricciardónak azonban a jelek szerint idén is komoly nehézségei vannak. Felmerült, ezúttal a szabályváltozások nem játszottak a kezére. „Szeretnék több tökéletes kört teljesíteni, mert még mindig túl kevés van ezekből” – mondta a problémái kapcsán Ricciardo. „Határozottan mentem elég kilométert mostanra, szóval nem gondolnám, hogy ez hiányozna. Egyszerűen az autó talán kicsit mélyebben megy a kanyarokba. Egyes pályákon természetesnek érzem, otthon vagyok, másokon meg kicsit jobban szenvedek. Még mindig keresem a megoldást.”

A hétvégén Monacóban sok minden kiderülhet arról, hol tart. Ricciardo alapvetően kedveli az utcai pályát, jól is szokott rajta teljesíteni, 2021-ben mégis ott futotta az egyik legsötétebb hétvégéjét, melyen Norris még le is körözte őt. Az önbizalom hiánya akkor maximálisan kidomborodott a szalagkorlátok között. Idén inkább szeretne erőt meríteni és lendületet venni egy ott nyújtott jó teljesítménnyel.

Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: McLaren)

További tartalmak