Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas meglepődött, azt hitte, nagyon gyorsak lesznek Monacóban

Bottas meglepődött, azt hitte, nagyon gyorsak lesznek Monacóban

RaceFans
Az Alfa Romeo versenyzője, Valtteri Bottas meglepődött, hogy csapata pont Monacóban teljesítette idei legrosszabb időmérőjét, a hétvége előtt ugyanis arra számított, versenyképesek lesznek a hercegségben.

A rutinos finn izgatottan várta a monacói hétvégét, a barcelonai tapasztalatok alapján ugyanis bízott benne, hogy az Alfa Romeo versenyképes lesz Monacóban, sőt, még azt is elhintette, hogy az istálló a hercegségben érheti el legjobb eredményét a 2022-es szezonban. Ehhez képest az időmérő edzés kiábrándítóan sikerült számukra.

Csou Kuan-jü az utolsó helyen zárt, miután pórul járt a Q1 kaotikus végjátékában. Bottas innen ugyan továbbjutott, a Q3-at viszont nem érte el; csak a tizenkettedik rajthelyet tudta megszerezni. Nyilatkozatában megjegyezte, meglepődött, hogy nem sikerült jobb eredményt elérniük.

„Szerintem ez a mai eredmény egy kicsit kilóg a sorból” – fogalmazott Bottas. „Úgy gondolom, az autó teljesítményének jobbnak kellene lennie. Azt hiszem, ez a pályával függ össze, és végül pont az ellentéte történt annak, amire én számítottam. Úgy gondoltam, nagyszerű lesz itt a tempónk, de aztán kiderült, hogy nem.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

„A következő helyszín is egy utcai pálya lesz, és szerintem ez az autó még mindig jó, csak egyszerűen most nem illett ehhez a mai menethez” – folytatta a tapasztalt versenyző, aki nem gondolja, hogy az első edzés hiánya (az MGU-H meghibásodása miatt nem gurulhatott pályára) hátráltatta volna.

„Úgy érzem, sikerült jó ritmust találnom, annak ellenére, hogy kihagytam az edzést. A mai nap jó volt arra, hogy ráérezzek a beállításokra, a tapadásra, és mindenre. Magabiztosnak éreztem magam, szóval nem gondolom, hogy ez lett volna a probléma. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy nem voltunk elég gyorsak a pályán, ami furcsa, mert azt hittem gyorsak leszünk. Meg kell értenünk, miért nem jött össze” – magyarázta.

Végül kiemelte, a csapatnak mindenképpen tanulnia kell abból, hogy a hétvége során eddig elmaradt a várt tempótól. „Fontos, hogy tanuljunk ebből. Úgy érzem, a hiba az autóval kapcsolatos, valami mechanikai. A legtöbb időt a kettes kanyarban buktuk el a kanyarokban. Ott nem éreztem jónak az autót. Szóval lehet, ezzel kapcsolatos a dolog” – mondta.

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak