Musorujsag
Élő Eredmények
×

F2: Hauger megszerezte első futamgyőzelmét

F2: Hauger megszerezte első futamgyőzelmét

Boxutca
A rajtnál „megörökölte” az elsőséget, később pedig magabiztos, hibátlan vezetésével be is biztosította a győzelmet a Red Bull védence, Dennis Hauger. Az első F2-es győzelmét szerző norvég versenyzőt Jehan Daruvala követte a célban, a harmadik helyen Marcus Armstrong zárt.

A Forma–2-esek sprintversenye zárta a Monacói Nagydíj szombati programját; a futam rajtjára viszont a tervezettnél többet kellett várniuk a szurkolóknak, az F1-es időmérő kaotikus végjátéka (több baleset is történt) miatt ugyanis csúsztatták az indulást.

Miután a mezőny végre megkapta a zöld jelzést (majd’ fél órával a tervezett után), Jake Hughes állhatott fel az első rajthelyre a fordított rajtrácsos szabálynak köszönhetően.

A rutinos brit mellől az F3 tavalyi bajnoka, Dennis Hauger startolt, a második sorból pedig Jehan Daruvala és Marcus Armstrong kettőse. A harmadik sort Enzo Fittipaldi és Jüri Vips, a negyediket pedig Jack Doohan és Théo Pourchaire alkotta.

A bajnoki pontversenyt kényelmes előnnyel vezető Felipe Drugovich – aki meggyőző teljesítménnyel, kettős győzelemmel hagyta el az előző forduló helyszínét, Barcelonát – a kilencedik helyről startolt.

Jehan Daruvala (Fotó: XPB)

A rajt katasztrofálisan sikerült Hughes számára, kinek autója a pályán ragadt; szerencsére senki sem találta el azt a hátulról egyre nagyobb tempóval érkezők közül. A brit tehát azonnal a mezőny végére került, a másik nagy vesztes, Drugovich mögé, aki összesen tizenegy pozíciót bukott az indulás után. Ezt követően pedig csapatával együtt kockáztatott egyet: mivel egyre borúsabb volt az ég, és többen várták az esőt, feltették a vizes gumikat!

Ami a többieket illeti, Hughes drámája után Hauger került az élre, aki ki is tudta használni a hirtelen kapott lehetőséget és megőrizte az elsőséget a startkor. Mögötte Daruvala, Armstrong, Fittipaldi, Vips volt a sorrend (eddig tehát nem történt változás), majd Pourchaire jött, aki leelőzte Doohant az első körben.

Miközben Pourchaire nyert egy pozíciót, a bajnoki rivális, Drugovich visszaesett az utolsó helyre (igaz sok pozíciót nem bukott, hiszen utolsó előtti volt), miután esőnek nyoma sem volt a pályán, ezért idővel vissza kellett váltania száraz gumikra. Néhány körrel később aztán a brazil (aki egy rövid időre, többkörös hátránnyal még visszatért a pályára) a futamot is feladta.

A tizedik körben a csapattárs, Clément Novalak is pórul járt, amikor Ayumu Iwasa egy balul sikerült előzési manőver során a falnak lökte, autója pedig annyira megrongálódott, hogy nem folytathatta a versenyt. Az incidens után természetesen azonnal pályára küldték a biztonsági autót.

Marcus Armstrong (Fotó: XPB)

A mezőny a tizennegyedik körben kapta meg a zöld jelzést, Hauger pedig az újraindításkor is állta a sarat, megőrizte az elsőséget. A sorrend mögötte sem változott, vagyis Daruvala és Armstrong is tartani tudta a dobogós pozíciót.

Ahogyan azt Monacóban már megszokhattuk, túl sok akciót a folytatás sem hozott. Sőt, ezúttal a mezőny szépen lassan szét is szakadt. Hauger néhány kör alatt komoly, négy másodperces előnyt épített ki Daruvalával szemben, aki szintén DRS-távolságon kívül tudta tartani Armstrongot. A legkisebb különbség Fittipaldi és Vips között volt (ez másodperc alatt maradt), az észt azonban nem tudott manővert indítani brazil riválisa ellen.

A verseny véghajrájára Armstrong is DRS-távolságon belülre került Daruvalához képest, előzni viszont ő sem tudott, a sorrend tehát a leintéskor is változatlan maradt.

Hauger tehát megszerezte F2-es pályafutása első futamgyőzelmét, Daruvala és Armstrong pedig újabb dobogós pozícióval gazdagodott. Fittipaldi meg tudta őrizni a negyedik helyet. Vips ötödik, Pourchaire hatodik (ezzel három pontot hozott Drugovichon), Doohan pedig hetedik lett. Az utolsó pontszerző pozícióban Liam Lawson zárt.

Borítókép: Dennis Hauger (Fotó: XPB)

További tartalmak