Musorujsag
Élő Eredmények
×

Sainz: Klassz mentés lett volna, de esélyem sem volt

Sainz: Klassz mentés lett volna, de esélyem sem volt

Boxutca, F1
Balesettel ért véget Carlos Sainz monacói időmérő edzése, pedig nem is vétett hibát. Nem sok esélye volt idejében lassítani, mielőtt Sergio Pérez keresztbe fordult Red Bulljához ért.

„Monacóban a jelek szerint már hagyomány, hogy valaki ütközik előttem, és nem tudom befejezni a kört, ami általában a legizgalmasabb kör” – állapította meg Carlos Sainz a szombati időmérő edzés után. A Q3-as utolsó körére célzott, melyet a célegyenes helyett az alagút előtti Portier-kanyarban fejezett be, keresztbe fordulva a pályán.

Ahogyan tavaly Charles Leclerc, úgy idén Sergio Pérez hibázott előtte, ami megfosztotta a javítás esélyétől. Sainznak így a második rajtkocka jutott. Charles Leclerc pole-idejéhez 0,225 másodperc hiányzott neki.

„Elégedett voltam ezen a hétvégén, magabiztos az autóban. Úgy éreztem, bőven maradt bennem tartalék a Q3-ra. A két Mercedes mögött teljesítettem a köröm, zavaros volt a levegő, nem volt valami tiszta kör. Szóval vártam az utolsót. Sajnos ez történt, így megy ez” – kesergett Sainz az M4 Sport mikrofonja előtt a leintés után.

Carlos Sainz (Fotó: Bpxutca)

A balesetnél Sainz szinte már a kanyarodás pillanatában kapta a veszélyre figyelmeztető jelzéseket: balra villant fel egy sárga fényjelzés, majd egy kicsivel arrébb egy sportbíró is lengette neki a sárga zászlót. Amikor odaért, akkor már előtte állt Pérez Red Bullja. Nem sokat tehetett az elkerüléséért, bal hátsó kerekével a jobb elsőjének koccant.

„Nem láttam, csak egészen későn. Nagyon-nagyon későn vettem csak észre. A sárga zászló eléggé messze van balra, miközben te jobbra nézel, a kanyar csúcspontjára. Nagy kár érte. Sorozatban második évben történik ez meg.”

„Egy beláthatatlan kanyarból jöttem, a hatosból. A hetesben padlógázt adsz, és én a hetesbe érkeztem, amikor a szemem sarkából balra láttam, hogy lendült egy sárga zászló. És abban a pillanatban, hogy láttam a zászlót, megláttam az autót magam előtt. Nem láttam, hogy ütközött, szóval azt sem tudtam, hol lesz.”

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

„Egyből a fékre léptem, próbáltam a lehető legszűkebben fordulni. Már éppen elkerültem, amikor egy kicsit keményebben léptem a fékre, és pont elcsíptem az autóját az autóm hátuljával.”

„Klassz mentés lett volna, ha összejön, de nem volt időm sem menteni.”

Sainz az első szektorig gyengébb idővel állt, mint a Q3-as első körén, ám érzése szerint tudott volna javítani. Hogy a pole pozícióra is lett volna esélye? „Az első kör alapján benne lehetett volna, mert a két Mercedes akkor feltartott, mindkettőt meg kellett előzni. Volt esélyem arra, hogy sokat javítsak. De az ilyesmi megesik Monacóban” – mondta

Helyszíni tudósítónk, Ujvári Máté megkérdezte, ezen a hétvégén elégedettebb-e a Ferrarijával, mint korábban. „Jobban éreztem magam, magabiztosabbnak, előreléptünk. Monaco különleges, de határozottan úgy érzem, hogy előreléptem” – felelte. A sajtótájékoztatón hozzátette, egyelőre nem tudja, hogy a pályának köszönhető-e a javulása, vagy stabil előrelépés, aminek hatását a következő versenyeken is érezni fogja.

Ami a vasárnapot illeti, megjegyezte, „nincs ellenére” az sem, ha a versenyen esik, a második rajthelyről pedig lát esélyt a győzelemre. „A második hely, vagy még jobb…” – felelte a kérdésre, mi lesz a célja a versenyen.

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: Bpxutca)

További tartalmak