Musorujsag
Élő Eredmények

Fehérrel kezdett, sárgával zárt – ezért cserélt sisakot Hamilton

Fehérrel kezdett, sárgával zárt – ezért cserélt sisakot Hamilton

F1i
A Mercedes klasszisa, Lewis Hamilton egyedi sisakfestéssel vágott neki a Monacói Nagydíjnak, a leintéskor azonban már a jól megszokott sárgás fényezésű fejvédőt viselte – a csapat pályamérnöke elmondta, mi állt a csere hátterében.

Számos riválishoz hasonlóan a hétszeres világbajnok is különleges sisakfestéssel készült a monacói hétvégére: a lila-fehér dizájnt a versenyző kedvenc kristálya, az ametiszt ihlette, a tervezés pedig egy kortárs művész, Daniel Arsham nevéhez köthető.

Hamilton ezt a fejvédőt az edzések után természetesen a futamon is használta – legalábbis a Mick Schumacher balesete utáni megszakításig. Utána ugyanis a jól megszokott sárgás dizájnú sisakot viselte, ami számos szurkolónak szemet szúrt, majd egy külön posztban a Mercedes is kiemelte, amikor arról kérdezte követőit, melyik festés tetszett jobban nekik.

Később aztán a Mercedes pályamérnöke, Andrew Shovlin egy, a hétvége eseményeit összegző videóban elmagyarázta, miért döntött úgy a csapat és a versenyző, hogy a megszakítást kihasználva sisakot vált.

Lewis Hamilton (Kép: Lewis Hamilton/Twitter)

„A nagyon sötét, nedves körülmények között a versenyzők átlátszó sisakrostéllyal mennek, ami a lehető legjobb kilátást biztosítja számukra a vízpermetben autózva” – kezdte a szakember. „Mire eljutottunk a verseny szárazabb szakaszához, a nap is sokkal alacsonyobbra került az égen, a futam utolsó szakaszán az idő már délután hat óra felé járt.”

„Ekkor váltottunk a színezett sisakrostélyra, egészen egyszerűen azért, mert ez jobb kilátást biztosít ezek között a körülmények között, jobb kontrasztot biztosít és segít elkerülni azt is, hogy a nap a versenyző szemébe süssön” – tette hozzá.

A magyarázat tehát teljesen egyértelmű, és nem is szokatlan a motorsportok világában, hogy egy-egy pilóta az időjárási körülményeknek megfelelően, amennyiben lehetősége adódik, változtat. Hamilton esete azonban különleges volt (jó eséllyel egyelőre példa nélküli is a királykategóriában), hiszen más dizájnú sisakkal kezdett, és egy másikkal zárt.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)
Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak