Musorujsag
Élő Eredmények

Nullázott a Ferrari, Verstappen vezetésével kettős győzelmet ünnepelt a Red Bull

Nullázott a Ferrari, Verstappen vezetésével kettős győzelmet ünnepelt a Red Bull

Boxutca
Max Verstappen nyerte az Azeri Nagydíjat, a csapattársát, Sergio Pérezt megelőzve – teljes volt tehát a Red Bull siker Bakuban. A nagy rivális Ferrari eközben kettős kiesést könyvelhetett el: Charles Leclerc és Carlos Sainz is műszaki hiba miatt adta fel a futamot.

Az azeri verseny startját a szombaton zsinórban negyedik időmérős sikerét arató Charles Leclerc várta a legkedvezőbb pozícióból, mellőle pedig a két héttel ezelőtti Monacói Nagydíj győztese, Sergio Pérez indult.

A második sorból is egy Ferrari és egy Red Bull-versenyző startolt, itt azonban a sorrend fordított volt: Max Verstappen indult a harmadik helyről, Carlos Sainz a negyedikről.

A nagy négyest George Russell követte a Mercedesszel, majd Pierre Gasly jött az Alpha Taurival, a hetedik helyről pedig Lewis Hamilton indult, aki a rajt előtt hátfájdalmakra panaszkodott a hétvége során tapasztalható erős pattogás miatt.

A rajt meglehetősen simán lezajlott: csupán két helyen volt pozíciócsere, ebből azonban az egyik a legfontosabb volt, a mezőny eleje. Pérez lerajtolta Leclerc-t, azonnal átvette tehát a vezetést.

A mexikói ráadásul gyorsan el is tudott szakadni ferraris üldözőjétől: a negyedik körben már két és fél másodperccel vezetett Leclerc előtt, akinek ekkor már hátra kellett figyelnie, Verstappen ugyanis tapadt rá, sőt, DRS-távolságon belül is tudott maradni, így támadással is próbálkozhatott.

A verseny rajtja (Fotó: XPB)

Előzni azonban nem tudott, az első tíz kör tehát nyugalomban telt. A tizedikben viszont megkavarodott a futam, amikor Sainz autója a fékrendszer meghibásodása miatt megállt, kiesése miatt pedig virtuális biztonsági autós fázist hirdettek. Ezt az élmezőnyből csak Leclerc használta ki kerékcserére, a Red Bulll két versenyzője a pályán maradt.

Pérez vezetett tehát Verstappen előtt, Leclerc pedig vissza tudott jönni a harmadik helyre, lemaradása pedig csak tizenkét másodperc volt, bőven egy kerékcserényi időn belül volt a Red Bull kettőséhez képest.

Megkavarodott az állás az üldözők között is: Russell cserélt és negyedik maradt, mögé viszont Fernando Alonso, Lando Norris és Daniel Ricciardo hármasa került (ők mind kinn maradtak a virtuális biztonsági autós fázis alatt).

A tizennegyedik körben aztán újra a Red Bull kettőse került a figyelem középpontjába: Verstappen ugyanis utolérte csapattársát, sőt a célegyenesben meg is előzte Pérezt. A manőver után pedig el is húzott a mexikóitól: rövid időn belül két másodpercesre tudta növelni előnyét. A tizenkilencedik körig aztán mindketten átestek a kerékcserén is (a Red Bull mindkét alkalommal lassabban cserélt a szokottnál), kialakult tehát a Leclerc, Verstappen, Pérez sorrend.

Ekkor mindhárom versenyző túlvolt már a cserén, ugyanazon a gumikeveréken volt (a keményeken), a Ferrari pilótájának viszont jóval öregebbek voltak az abroncsai – ellenben tizenhárom másodperccel vezetett Verstappen előtt.

Sergio Pérez és Max Verstappen (Fotó: XPB)

Ez azonban a futam huszadik körében mind semmissé vált, Leclerc alatt ugyanis megállt a Ferrari: a monacói a Spanyol Nagydíj után ismét vezető helyről esett ki egy műszaki hiba miatt.

A Red Bull eközben kényelmesen haladt az élen az első és a második pozícióban, a harmadik helyre pedig a Ferrari kettősének drámája után Russell állt. Pierre Gasly volt a negyedik, a kerékcseréje után többet előzni kényszerülő Hamilton pedig az ötödik.

Az első ötösből a legkisebb Gasly és Hamilton között volt a különbség: őket csak két másodperc választotta el, míg a többiek között öt-tíz másodperc is volt.

Gasly és Hamilton csatáját egy újabb virtuális biztonsági autós fázis késleltette (ezt Kevin Magnussen műszaki hiba okozta kiesése miatt rendelték el), a brit ugyanis ezt a szakaszt kihasználta egy kerékcserére, míg a francia a pályán maradt. Azért csak késleltette, mert a csere után Hamilton gyors tempóban közeledd a franciára. Tizenegy körrel a leintés előtt Gasly csapattárs, Cunoda Juki került a figyelem középpontjába, akinek egy DRS-hiba miatt kellett kiállnia a boxba, ahol ragasztószalaggal rögzítették a hátsó szárnyat. Ezzel egyébként a fiatal japán egy kiugróan jó eredményt, egy hatodik helyezést veszített el.

George Russell (Fotó: XPB)

Hamilton a negyvenharmadik körben érte utol Gaslyt, a következőben pedig a második DRS-zónánál le is hagyta őt, a Mercedes versenyzője feljött tehát a negyedik helyre.

A futamon további akciókat már nem láthattunk, Verstappen és a Red Bull kényelmes győzelmével ért tehát véget az Azeri Nagydíj, a csapat örömét pedig Sergio Pérez második helyezése tette teljessé. A dobogó legalsó fokára, idén harmadszor Russell állhatott fel. Negyedikként a nagyot küzdő Hamilton ért célba, majd Gasly jött és az idei legjobb eredményét elérő Vettel.

Pontot Alonso szerzett még, valamint a McLaren versenyzői (Ricciardo, Norris volt a sorrend kettejük között) és Esteban Ocon.

A világbajnoki küzdelem szünet nélkül, a jövő héten folytatódik a Kanadai Nagydíjjal! Montrealba Verstappen már 24 pontos előnnyel érkezik, a tabellán pedig az új üldöző nem más, mint a csapattárs, Pérez, aki ma átlépte Leclerc-t.

Az Azeri Nagydíj végeredménye:

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak