Musorujsag
Élő Eredmények
×

Bottasnak fogalma sincs, miért szenvedett Bakuban

Bottasnak fogalma sincs, miért szenvedett Bakuban

F1i
Az Alfa Romeo versenyzője, Valtteri Bottas egyelőre nem érti, miért szenvedett Bakuban azt követően, hogy az első hét futamon szinte folyamatosan versenyképes volt, de gyanítja, valami alapvető probléma állhatott a háttérben.

A visszafogott pénteki edzésnap után Bottas kijelentette, nem aggódik az eredmények miatt, hiszen legjobb körén feltartották, és az Alfa Romeo fejlesztései is csak szombaton kerülnek fel az autóra. Ehhez képest az időmérő is csalódást keltő volt számára: hat tizedet kapott újonc csapattársától, és esélye sem volt arra, hogy beverekedje magát a Q3-ba.

Javulást a futam sem hozott: a csapattárs újra versenyképesebb volt (ezt azonban nem tudta pontokra váltani, hiszen egy műszaki hiba miatt feladta a küzdelmet), Bottas pedig a Ferrari kettősének kiesése ellenére sem szerzett pontot.

Ez idén először fordult elő vele egy olyan futamon, melyen eljutott a célig. A verseny után jelezte, egyelőre nem tudja, miért nem tudott az üldözőboly legjobbjaival küzdeni. „Bárcsak tudnám…” – kezdte, amikor arról kérdezték, mi lehetett a lemaradás oka. „Olyan érzés volt, mintha valami alapvetően nem stimmelne, mert annyira elmaradtunk a várt köridőktől és tempótól.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

„Még a Williams is gyorsabb volt nálunk a futam végén. Nem ez a mi autónk tempója. Szombatra váltottunk az új csomagra, és akkor kezdődött a probléma az autó viselkedésével. Meg fogjuk vizsgálni a dolgot, mert biztos vagyok benne, hogy találni fogunk valamit” – magyarázta.

„Az edzések után szombaton úgy éreztem, mintha veszítettünk volna a hátsó tapadásból, ami egy kicsit fura, mert az új elemekkel javulni kellett volna. Szóval ki kell derítenünk, hogy mi romlott el. A versenyen esélyem sem volt arra, hogy hozzam Csou (Kuan-jü) tempóját. Másik ligában volt. Majdnem egy másodperccel gyorsabb volt, ami nekem eléggé fura” – folytatta.

Az Alfa Romeo pályamérnöke, Xevi Pujolar megjegyezte, nem tartja kizártnak, hogy valami gond adódott Bottas autójával, és bár a Kanadai Nagydíj előtt nincs idő komoly elemzésekre és változtatásokra, igyekeznek több alkatrészt is kicserélni. „Szombattól kezdve voltak kérdőjelek az autójával kapcsolatban. Vasárnap már egyértelmű volt, hogy valami nincs rendben. Meg kell értenünk, mi volt a gond, de látjuk, hogy valami nincs rendben” – fogalmazott.

„A két autó konfigurációja megegyezett, a beállítások is egyeztek, minden ugyanolyan volt. Valami nem úgy működött, ahogy vártuk. Kanadáig a lehető legtöbb elemet kicseréljük, hogy javítsuk a problémát, de korlátozva vagyunk, hiszen gyorsan jön az új hétvége. Szóval próbálunk annyit változtatni, amennyit csak lehet, hogy biztosra mehessünk, és hogy újra a normális vagy az elvárt teljesítményünket hozzuk” – zárta gondolatát a mérnök.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak