Musorujsag
Élő Eredmények

Webber: Pérez sokkal jobb lett, de Verstappen le fogja győzni

Webber: Pérez sokkal jobb lett, de Verstappen le fogja győzni

Channel 4
A Red Bull korábbi versenyzője, Mark Webber örül, hogy Sergio Pérez egyre gyakrabban meg tudja szorongatni csapattársát, Max Verstappent, de úgy gondolja, hogy az év végén ennek ellenére továbbra is a holland lesz jobb pozícióban.

A felemás eredményeket hozó 2021-es szezon után a Red Bull rutinos versenyzője idén sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújt: javított eddigi legnagyobb gyengeségén, az időmérős tempón és közelebb került a csapattárshoz, a tavaly szinte folyamatosan gyorsabb Max Verstappenhez. Sőt, 2022-ben több alkalommal is győzte már a címvédő világbajnokot.

A bikások korábbi versenyzője, Mark Webber ezt a fejlődést látva kijelentette, örül Pérez sikereinek, melyek sokkal erősebb kihívóvá tették a mexikóit és magát a Red Bullt is. Azt ugyanakkor nem gondolja, hogy az év végén Verstappen előtt tud végezni a tabellán.

Mark Webber (Fotó: XPB)

„Amióta bejöttek ezek az új szabályok, Pérez nagyszerűen vezet” – nyilatkozta az ausztrál a Channel 4-nak. „Természetesen tud gyors lenni és a legtöbb körülmény között veszélyezteti Maxot. De még mindig úgy gondolom, hogy vannak olyan pályák, ahol Maxnak elég tartaléka lesz, hogy összességében felülkerekedjen rajta” – tette hozzá.

Webber ezt követően megjegyezte, ő továbbra is Verstappent tartja a bajnoki cím első számú esélyesének, miután Pérezzel szemben még mindig van némi előnye, a Ferrari pedig bár kemény ellenfél, a műszaki hibák miatt már hátrányba került.

Persze, ha megoldják ezeket a gondokat, akkor a Red Bullnak nehezebb dolga lehet. Webber szerint itt jön a képbe az, hogy Pérez formajavulása a Ferrari elleni harcban is kiemelten fontos. „A csapatnak szüksége van rá ebben a küzdelemben. Nem szabad elfelejtenünk, hogy idén a Ferrarival is csatáznak. Tudják, hogy két versenyző kell nekik a harcban, hiszen két versenyző ellen harcolnak” – fogalmazott.

Borítókép: Max Verstappen és Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)

További tartalmak