Musorujsag
Élő Eredmények

Ferrari: Leclerc kényelmes győzelmet aratott volna Bakuban

Ferrari: Leclerc kényelmes győzelmet aratott volna Bakuban

Ferrari
Nem is kérdéses a Ferrari számára, mi lett volna a vége az Azeri Nagydíjnak Charles Leclerc motorhibája nélkül. Pozitívumokat is találtak a hétvégéjükben.

Egy újabb pole pozíció, amiből nem lett győzelem, de még pont sem. Charles Leclerc a múlt hétvégi Azeri Nagydíjat is az élről veszítette el, ezúttal egy motorhiba miatt. Hogy mi lett volna, ha nem kell félreállnia a verseny 20. körében, az már sosem derül ki, pedig a kiesése előtt érdekes taktikai játék kezdett kibontakozni közte és a két Red Bull-versenyző között.

Miután a rajtnál a második helyre csúszott Sergio Pérez mögé, Leclerc-t igen korán, már a 9. kör végén a boxba hívta a Ferrari, mivel Carlos Sainz kiesése miatt virtuális biztonsági autós fázis kezdődött, mely alatt mindig kisebb a kerékcserék idővesztesége. Leclerc a két Red Bull kiállása után visszavette a vezető pozíciót, és 12 másodperces előnnyel állt Verstappen előtt, amikor az autója füstölni kezdett.

Christian Horner csapatfőnöknek meggyőződése, hogy ellenfelük kiesése nélkül is nyerni tudtak volna Verstappennel. „Mondtuk Maxnak, hogy az ellenkezőjét csinálja, mint Leclerc. Úgy éreztük, Max akkor gyorsabb volt Charles-nál, ezért is üldöztük őt annyira. Charles akkor Checo szélárnyékából profitált, és a DRS-hatás sem volt akkora, mint vártuk. Ezért döntöttünk úgy, hogy kint maradunk.”

„Nagyon az elején jártunk még, és mivel pénteken csak hat körös hosszú etapot mentünk, nem rendelkeztünk elég tudással a gumik kopásáról. A taktikánk nagyobb mozgásteret adott, hiszen frissebb gumikon voltunk, de annyira nem maradtunk le Charles-tól. Ez volt a gondolatmenet mögötte. Kár, hogy nem játszhattuk végig, mert nagyon gyors volt az autónk, és a nyolc-kilenc gumielőny lett volna elég jelentős ahhoz, hogy előzni tudjunk” – vélekedett a Red Bull főnöke.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

A Ferrarinál másképp számoltak. Vezető stratégájuk, Inaki Rueda úgy véli, Leclerc a korai kerékcserével szerzett előnnyel magabiztosan behúzta volna a győzelmet. „Max Charles DRS-távolságában volt, és mostanában ezen sokat dolgoztunk. Ilyen kicsi különbségek mellett a DRS-sel történő előzés döntő lehet. Bakuba egy más hátsó szárnyat vittünk, és a stratégiával is készültünk” – magyarázta a spanyol szakember.

„Amikor Carlos leállt, tudtuk, hogy jó esély van a virtuális biztonsági autós fázisra.  Felkészültünk erre Charles-lal, hátha a versenyirányítás kiadja a jelzést. Ez meghatározó volt a versenyünk szempontjából, mivel egy virtuális biztonsági autó idején megejtett kiállás nagyjából tíz másodperccel kevesebb időveszteséggel jár. Charles az egyetlen kiállását ezzel sokkal kisebb időveszteséggel teljesítette, mint a két Red Bull.”

„A virtuális biztonsági autós fázis után Charles a kemény gumin akarta teljesíteni a versenyt. A Red Bull pedig a lehető legtovább kint akart maradni, de a közepes gumi nagyon kopott, és Pérez nagyon sok időt veszített. Sajnos a kemény gumin teljesített tizenegy kör után Charles-nak meghibásodott az erőforrása.”

„A szimulációink azt mutatják, hogy ha nem jött volna újabb virtuális biztonsági autós fázis, akkor Charles könnyedén megnyerte volna a versenyt Verstappen előtt.”

Rueda azt is elárulta, hogy Carlos Sainzcal eközben az volt a taktikájuk, hogy az előtte haladókkal ellentétes stratégiára állítják, vagyis ha Pérezék sokáig kint maradnak, ők korán új gumikért hívják a spanyolt, ha hamar állnak ki, akkor hosszúra nyújtják az etapját. Sainz ennek jegyében a kieséséig eltelt köröket a gumispórolással töltötte.

Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

A kettős kiesés ellenére a Ferrari talált jót is a bakui hétvégéjében. „Megszereztük a pole pozíciót egy nehéz pályán, melyen az utcai részek egy nagyon hosszú egyenessel egészülnek ki” – utalt arra, hogy a Ferrarinak a Red Bull-lal szemben eddig az egyenesek jelentették a gyenge pontját.

Azokból Kanadában sem lesz hiány, és a mutatott bakui tempóra alapozva a szakember szerint bizakodva várhatják a hétvégét. „Csalódottak voltunk Baku után, mert nem szereztük meg a pontokat, amiket kellett volna. De van egy nagyon jól teljesítő autónk. Az időmérőn és a versenyen is harcban voltunk. A megbízhatóság gyenge pontunk, de ezt meg fogjuk oldani a jövőben. Most Kanada következik, és a céljaink mit sem változtak.”

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

További tartalmak