Musorujsag
Élő Eredmények

Garantáltan lesz még szezonnyitó az Ausztrál Nagydíj

Garantáltan lesz még szezonnyitó az Ausztrál Nagydíj

Autosport
Látunk még szezonnyitót Melbourne-ben, ezt az Ausztrál Nagydíj új szerződése garantálja. 2023 viszont jó eséllyel máshol rajtol el.

A Forma–1 csütörtökön jelentette be, hogy további tíz évvel meghosszabbította az Ausztrál Nagydíj jelenlegi szerződését, így biztossá vált, hogy 2035-ig a melbourne-i Albert Park a bajnokság része marad.  Arról nem tettek bejelentést, hogy a futam 2023-ban visszakapja-e a világjárvány előtti státuszát, vagyis szezonnyitó lesz-e, ám a főszervező cég vezetője, Andrew Westacott annyit már megerősített, hogy biztosan lesznek még évnyitó versenyeik.

Az új megállapodásuk a következő 13 évet tekintve legalább öt évre garantálja számukra a naptár első helyét. Az máris fixnek tűnik, hogy 2024-ben és 2025-ben övék az első verseny, majd azt követően még további három évben biztosan. Jövőre viszont a jelek szerint még más pályán indul a bajnokság.

Westacott azt is egyértelművé tette, hogy az Ausztrál Nagydíj továbbra is az év elején, kora tavasszal kap helyet a programban. „Elég nehéz számunkra zsonglőrködni az Albert Parkban egy négynapos eseménnyel, ahogyan a Forma–1-nek is nehéz zsonglőrködnie egy huszonhárom futamos versenynaptárral. A szezon kezdetén számításba kell venni a ramadánt, a húsvétot, más tényezőket, amik meghatározzák a programtervezést.”

„Az öt évnyitó verseny garantálása Melbourne számára nagy eredmény. És ez egy garantált minimum.”

„Ezen időszakban a miénk az első, második vagy harmadik verseny lesz, a szezon korai szakaszában. Ez egy jó eredmény. Láthattuk, hogy 2022-ben 419 ezer lelkes szurkolónk volt. És ez így fog folytatódni” – idézte Westacottot az Autosport.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Az Ausztrál Nagydíj az idei bajnokságnak a harmadik állomása volt, és a helyiek már annak örültek, hogy visszatérhettek a világjárvány miatt kihagyott két év után. „Mindig is arra törekedtünk, hogy az első versenyek egyike legyünk. És valahogy mindig mi lettünk az első verseny. De tudjuk, hogy ez egy versengő közeg, és már az szép eredmény, hogy közel vagyunk az év elejéhez. Hisszük, hogy az első három verseny között lenni jó Melbourne számára.”

Az Albert Park hosszabbításával az F1 véget vetett a tavaly felröppent pletykának, miszerint más városok, például Sydney el akarta venni az Ausztrál Nagydíjat Melbourne-től. „Nem titok, hogy mit csinált Sydney” – mondta Westacott, majd megerősítette, Dél-Ausztráliában Queensland és Új-Dél-Wales is pályázott az F1-es és MotoGP-futamokra, ami szerinte azt bizonyítja, hogy nagy az érdeklődés a motorsportok iránt az országban.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak