Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso volt a leggyorsabb az utolsó, vizes szabadedzésen

Alonso volt a leggyorsabb az utolsó, vizes szabadedzésen

Boxutca
Az Alpine klasszisa, Fernando Alonso futotta meg a leggyorsabb kört a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzésén, amit már vizes pályán rendeztek. Másodikként Pierre Gasly, harmadikként Sebastian Vettel végzett – hármójukat mindössze 55 ezred választotta el!

Pénteken még megúszta a mezőny az előrejelzésekben fenyegető vihart (csütörtök este egy már lecsapott Montrealra, majd az edzésnap végén is, nem sokkal a leintés után eleredt az eső), a szombati harmadik szabadedzés viszont nedves pályán startolt.

Noha bőven volt víz a pályán, a versenyirányítás elengedte a mezőnyt, néhányan pedig azonnal pályára is gurultak.

Az elsők között volt Valtteri Bottas is, kinek égető szüksége volt a kilométerekre, pénteken ugyanis folytatódott 2022-es – elsősorban az edzéseket érintő – pechsorozata: a második gyakorláson egyetlen kört sem futhatott egy műszaki hiba miatt.

Gyorsan pályára hajtottak az Aston Martin és a Haas versenyzői is, de nem kellett sokat várni a Ferrari spanyoljára, Carlos Sainzra sem.

Mért köre az első tíz perc végén öt versenyzőnek volt; közülük Kevin Magnussen volt a leggyorsabb a Haasszal, majd Sebastian Vettel, Cunoda Juki, Mick Schumacher és Lance Stroll jött; kört náluk többen futottak, a tabellára azonban nem iratkoztak fel, miután csak „megkóstolták” a pályát.

 

A második tíz perc végére a McLaren és az Alfa Romeo versenyzői is feliratkoztak a listára, az élre pedig időközben Cunoda ugrott. A második helyen Vettel állt, a harmadikon pedig Magnussen, miközben Sergio Pérez is pályára hajtott a Red Bull-lal, mért körét azonban ő sem fejezte be; inkább a garázsba hajtott.

Cunodát Bottas váltotta az élen, a második helyre pedig Stroll ugrott, az edzés feléhez közeledve pedig Sainz futotta meg az addigi leggyorsabb kört; a spanyol nem kevesebb, mint egy másodpercet vert finn riválisára. Következő körén még tovább gyorsult, saját legjobbját is 9 tizeddel javította meg.

Az edzés felénél tehát Sainz vezetett a Ferrarival, a második helyre honfitársa, Fernando Alonso ugrott, a harmadikon pedig Bottas állt. Pierre Gasly volt a negyedik, a hazai közönség előtt versenyző Stroll az ötödik pozícióban állt, a legjobb tízben pedig Cunoda, Vettel, Csou Kuan-jü, Magnussen és Esteban Ocon volt még benn. A pályát ekkorra minden versenyző kipróbálta már, kivéve a címvédőt, Max Verstappent, aki továbbra is várt a megfelelő pillanatra.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Boxutca (@boxutca) által megosztott bejegyzés

A holland huszonöt perccel a leintés előtt gurult pályára, és bár ő is elkezdett egy gyors kört a csapattárshoz hasonlóan ahelyett, hogy befejezte volna, inkább a garázsba hajtott. Mért kör tehát továbbra sem volt a neve mellett – akárcsak bajnoki riválisának, Charles Leclerc-nek.

Húsz perccel az edzés vége előtt Vettel ugrott az élre: a német klasszis 37 ezreddel futott jobb kört, mint Sainz. Vettel, Sainz, Alonso volt tehát a sorrend az első háromban, a negyedik pozícióban pedig ekkor Cunoda állt, George Russell jött fel az ötödikre, Stroll volt a hatodik, Gasly a hetedik, Lewis Hamilton pedig nyolcadik.

Három perccel később Alonso került a figyelem középpontjába, a spanyol ugyanis a mezőnyből elsőként köztes abroncsokkal hajtott pályára (addig minden versenyző a teljes esős gumikat használta). Első körén még nem tudott javítani, a másodikkal azonban rögtön az élre ugrott: kilenc tizeddel gyorsabb volt, mint Vettel a teljes esős abroncsokon! Sőt, még tovább gyorsult, harmadik körén előző legjobbjára is három tizedet vert.

Az utolsó negyedórában Alonso után többen a köztesekre váltottak. A zöld csíkozású abroncsok felkerültek Vettel, Sainz, Ricciardo és Gasly autójára is. Közülük Vettel volt a leggyorsabb, aki Alonso körénél is jobbat futott – ismét a négyszeres bajnok állt tehát az élen.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Hét perccel a leintés előtt a korábbi bajnoki rivális visszavágott (noha csak egy szabadedzés volt, a szurkolók kellemes nosztalgiával figyelhették a két klasszis „csatáját” a leggyorsabb körért): újra Alonso állt tehát a mezőny élén!

A spanyol klasszis körére az utolsó percekben már nem jött válasz, Alonso vitte tehát az utolsó szabadedzést Kanadában, a második helyen pedig az utolsó pillanatban nagyot javító Gasly végzett (a francia mindössze 53 ezreddel maradt el Alonsótól). Vettel „csak” harmadik lett (a lemaradása azonban minimális volt, 55 ezredmásodperc). Ocon negyedikként zárt (ő is az utolsó pillanatokban javított), majd a McLaren kettőse jött Ricciardo, Norris sorrendben.

A legjobb tíz között Russell, az utolsó percekben javító Red Bull-pilóták (Pérez és Verstappen sorrendben) és Sainz végzett még. A motorcserék miatt biztosan a sor végéről induló Leclerc végül mért kör nélkül, a huszadik helyen végzett. Ami a gumikat illeti, az első tízben egyedül Russell futotta vizeseken legjobb körét, a többiek már mind a közteseket használták.

Kanadában tehát véget ért a szabadedzések sora – a következő program az időmérő! Ezt az M4 Sporton élőben közvetítjük majd: a felvezető műsor 21:45-kor startol!

A harmadik szabadedzés végeredménye:

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak