Musorujsag
Élő Eredmények

Az FIA még csak tesztel – többek szerint elkapkodták az intézkedést

Az FIA még csak tesztel – többek szerint elkapkodták az intézkedést

Autosport, Auto Motor und Sport, Sky Sports
Zúgolódás és sok probléma – elhamarkodottan reagált volna az FIA a pattogás problémájára? Több csapat is elégedetlen, és a sok buktatóra figyelmeztet. Csúszhat az éles bevetés.

Biztonsági indokokra hivatkozva bevezetni azonnali változásokat – ez az ütőkártya az FIA kezében arra az esetre, ha a konszenzusra jutni ritkán képes csapatokat meg kell menteni önmaguktól. A szövetség szerint most egy ilyen helyzet állt elő az új autók pattogásával: a csapatok a teljesítményt hajszolják, és miközben ezt teszik, kicsit meg is kínozzák versenyzőiket.

Az FIA ennek leállítására alkotta meg pár nap alatt az új technikai direktíváját, melyet csütörtökön jelentettek be. A csapatokat nem kellett kérdeznie, mivel biztonsági intézkedésről van szó, melynek lényege: a versenyzőkre ható erők felmérése után meghatároznak egy felső értéket, amit senki sem léphet át. Ha mégis, azt a beállítások változtatására, az autó megemelésére kötelezhetik.

A különböző csapatok különbözőképpen reagáltak az intézkedésre, de legtöbbjüknek van vele valamilyen problémája. Ki magát a közbelépést, ki a panaszkodóknak nyújtott segítséget, ki a saját hátrányba kerülését veti a szövetség szemére, és többen figyelmeztettek a buktatókra is.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

A Mercedest többen is azzal vádolják, hogy ők lobbizták ki az FIA közbelépését az állandó és túldramatizált panaszkodásaikkal. Toto Wolff válasza: „Itt nem a csapatok egyéni érdeke a lényeg, hanem a versenyzők egészsége. És Bakuban a mezőny fele panaszkodott, hogy elfogadhatatlanok az autóban elszenvedett ütések. Még Sainz és Pérez is. Ezért kellett tenni valamit.”

Az ellenfelek erre feltehetik a kérdést: hogy ha a Mercedes ennyire félti a versenyzői egészségét, miért erősítette (ők is elismerték) az autója pattogását Bakuban, ahelyett, hogy gyengítette volna? „Akinek problémája van, az emelje meg az autóját” – javasolja például a Red Bull.

 

Túl sok a különbség az egységes határértékhez?

Vita azonban nem csak emiatt van. Vannak, akik szerint az FIA kissé elkapkodta a lépését. Volt, aki rámutatott, a pattogás idén a legtöbb csapatnál csak Bakuban jelentett igazi problémát az egyenetlen út miatt, ami már a korábbi években is hasonló rázkódáshoz vezetett, csak még nem volt ilyen rossz hatással a versenyzőkre az eltérő koncepciók miatt. Más helyszíneken ettől még sokan képesek kezelni a jelenséget.

Az is problémát jelent, hogy az FIA valamennyi autó pattogós erőhatásait fel kívánja mérni, és ez alapján akar megszabni egy határértéket, nem foglalkozva azzal, hogy az egyes gépek pattogásának jellege, frekvenciája is eltérő.

„Mindegyik autó más frekvenciával ugrál, másképp fekszik az úton. A Red Bull alja folyamatosan leér az aszfaltra, látható ez a szikrázásból. Másoknál jobban pattog az autó. Nem lehet mindenkit egy kalap alá venni”

– mondta az egyik csapat mérnöke az Auto Motor und Sportnak.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

De abban is van eltérés, hogy az egyes versenyzőket mennyire zavarja a jelenség. Ez vélhetően az üléspozíción is múlik. Jó példa erre a Ferrari, ahol Charles Leclerc-t kicsit sem zavarja az autója ugrálása, Carlos Sainzot viszont annál inkább. Sebastian Vettelnek sem voltak gondjai Bakuban. „Nekem semmim sem fájt” – erősítette meg.

Túlzás lenne tehát általános és állandó problémát emlegetni.

 

Kanadában még nincs következmény

Pénteken Kanadában az is kisebb felfordulást okozott, hogy a csapatoknak fogalmuk sem volt, mik az FIA szándékai. Már előző nap lehetett hallani arról, hogy Montrealban egyelőre csak méréseket végez el a szövetség a csapatok közreműködésével, illetve megvizsgálja a padlólemezek kopását, ám azt többen még a tréningek idején sem tudták, meg kell-e majd felelniük az FIA által megszabott értéknek, illetve lesz-e valamilyen következménye annak, ha nem teszik. „Fogalmunk sincs, mi jön ezután” – mondta tanácstalanul az Aston Martin és az Alfa Romeo sportigazgatója.

Az FIA végül kiadott egy tájékoztatást, melyben egyértelművé tette, ez a hétvége még valóban csak az adatgyűjtésről és a tesztről szól, büntetésekkel nem kell számolni.

„A technikai direktíva két részt említ, az első az adatgyűjtési folyamat. Nem valószínű, hogy az FIA elegendő reprezentatív adatot gyűjtsön a harmadik szabadedzésig, szóval  vélhetően folytatni fogják az adatgyűjtés és elemzés folyamatát. A második rész arról szól, mi a teendő, ha valaki nem felel meg az előírásnak, de ezt addig nem léptetjük életbe, amíg nincs elegendő reprezentatív adatunk”

– közölte az FIA.

Az Auto Motor und Sport szerint a harmadik szabadedzésen ettől függetlenül el fogják végezni azt a háromkörös próbát, melyen a gépeknek zárt DRS-sel, versenytempóban haladva folyamatosan a pattogási maximum alatt kell maradniuk. Akinek ez nem sikerül, azt most még nem kötelezik a beállításai módosítására, csupán azt nézik meg, hogyan működik az eljárás.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Boxutca (@boxutca) által megosztott bejegyzés

 

Elhamarkodta az FIA?

Az új szisztéma bevetésére a hírek szerint legkorábban Silverstone-ban kerülhet sor. Nem éppen ideális helyszínen, hiszen a brit pálya sima aszfaltú, és a csapatok nem számítanak arra, hogy problémát fog nekik jelenteni a mostanihoz hasonló pattogás.

Vannak azonban olyanok is, akik szerint ennél is körültekintőbbnek kéne lenni, és több időt kéne szánni a felügyelet kidolgozására, mert túl sok a felmerülő probléma. „Ki meri kijelenteni, hogy hét vagy nyolc G legyen a határ? Nincs tapasztalatunk arról, hogy mi az elviselhető és mi nem” – jegyezte meg az egyik csapat tagja, utalva az autók és a versenyzők közötti nagy különbségekre.

Ezek alapján talán még az sem kizárható, hogy további csúszások is lesznek az újítás bevezetésénél.

Christian Horner, Ross Brawn és Helmut Marko (Fotó: XPB)

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy látja, túl lett bonyolítva az ügy, és az FIA kicsit túl is reagálta a helyzetet. „Mindenkire ugyanazon szabályok vonatkoznak. Egyes autóknak van problémája, másoknak nincs. Elkerülhetetlen, hogy legyenek, akik a változást szorgalmazzák, ez része a játszmának, ilyen az F1. Érthető, hogy a Mercedes és a versenyzői ezt szorgalmazzák. De nem fair szabályt változtatni az év felénél, csak mert egy csapat célt tévesztett. A hangsúlynak arra a csapatra kéne tolódnia, nekik kéne megoldaniuk a problémát.”

„Ha egy autó veszélyes, akkor az FIA-n múlik, mit lép. Ott van nekik a fekete zászló. Ha egy autót veszélyesnek vagy elfogadhatatlannak találnak a versenyző biztonsága szempontjából, akkor mutassák fel neki a fekete zászlót” – javasolta a Sky Sportsnak nyilatkozó brit.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak