Musorujsag
Élő Eredmények
×

Főnöke szerint jövőre F1-es versenyző lesz a Williamsszel hírbe hozott Piastri

Főnöke szerint jövőre F1-es versenyző lesz a Williamsszel hírbe hozott Piastri

The Race, Racefans
Miközben a Williams csapatfőnöke kizárta annak lehetőségét, hogy év közben váltsanak versenyzőt, a velük hírbe hozott F2-es bajnok jelenlegi főnöke szerint várhatóan 2023-tól F1-es versenyző lesz.

A Forma–1-be vágyó egyik legizgalmasabb fiatal tehetség ő, aki első nekifutásra nyerte meg a Forma–3-as és a Forma–2-es bajnokságot is, mégsem kapott helyet egyből a királykategóriában. Oscar Piastri mezőnyből való idei kiszorulása sokak szívfájdalma volt a múlt év végén, és sokan az F1 igazságtalanságának bizonyítékaként emlegették. Az ausztrál versenyzőt ez azonban nem távolította el a sorozattól, azóta is folyamatosan találgatnak az esetleges bemutatkozásáról.

A közelmúltban több forrás is arról számolt be, hogy Piastri akár már váratlanul korán, az idei szezon közben F1-es versenyzővé válhat. A pletyka szerint Nicholas Latifi helyét vehetné át a Williamsnél, akár már a következő Brit Nagydíjtól. E híresztelést nemrég Latifi, most pedig a Williams csapatfőnöke, Jost Capito is határozottan cáfolta.

A német szombaton Montrealban megerősítette, nem fognak változtatni a szezon közben a jelenlegi felállásukon. „Igen, nincsenek más terveink. Szerződésünk van egymással erre a szezonra” – jelentette ki, majd a jövő évi versenyzőpárosítás kapcsán elmondta: „Egy ideje már foglalkozunk ezzel a kérdéssel. ”

Azt is megerősítette, hogy a listájukon Piastri neve is szerepel. „De nemcsak nekünk, minden csapatnak. Várjuk meg, hogyan alakulnak a viszonyok. Egyes szerződések lejárnak.”

Jost Capito (Fotó: XPB)

Innen nézve beszédes lehet a „másik oldal” nyilatkozata. Otmar Szafnauert, az Alpine csapatfőnökét az általuk pártfogolt Piastri jövőjéről kérdezték, és a kérdésre, szerinte az ausztrál jövőre F1-es versenyző lesz-e, egy nagyon határozott igennel felelt.

„Szerződésben állunk Oscarral, és vannak bizonyos lehetőségeink vele, szóval nem kell sietnünk. Hagyunk elég időt magunknak. A pletykaidőszakban a kellő időben körül fogunk nézni, és meghozzuk ezeket a döntéseket”

– fogalmazott Szafnauer.

Piastri szerződése egyes források szerint kiköti, hogy az Alpine-nak – így vagy úgy – biztosítania kell egy helyet számára legkésőbb 2023-ra. Erre két módjuk lehet. Vagy az egyelőre szerződés nélkül álló Fernando Alonso helyére ültetik (ami meglepő lenne), vagy kölcsönadják. Például a Williamsnek.

Otmar Szafnauer (Fotó: XPB)

Egyes feltételezések szerint Piastri már megkötötte vagy hamarosan megköti a szerződését a Williamsszel, ám Szafnauer szerint ezek csak puszta találgatások. „Nem beszélünk a szerződések részleteiről, sosem tesszük. Bármennyire is szeretném, nem tehetem” – mondta, majd azt is egyértelművé tette, hogy ők a következő szezonra biztosítanának be egy helyet a tehetségüknek. Teljes mértékben azért az idei debütálása lehetőségét sem zárta ki. „Nehéz megmondani, mit hoz a jövő. Jó lenne, de én sem tudok többet róla, mint mindenki. Ha meg tudnám jósolni a jövőt, akkor Vegasban lennék! De nem zárnám ki” – mondta sejtelmesen.

Hozzátette, addig is minden lehetőséget megadnak Piastrinak a fejlődésre, a felkészülésre. Például F1-es tesztek formájában. „Oscar egy ragyogó ifjú tehetség, és mint ismert, a tavalyi évi autónkkal tesztelt nemrég. És nemcsak Silverstone-ban, korábban már több pályán is, és fog is még a jövőben. Nagyon jó helyzetben van.”

Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak