Musorujsag
Élő Eredmények

Óvással riogatta a Mercedest az Alpine – változtattak az autón

Óvással riogatta a Mercedest az Alpine – változtattak az autón

F1
Változtatott a Mercedes az autóján Kanadában, miközben egyes riválisok az óvás lehetőségét helyezték kilátásba a pénteki megoldásuk kapcsán.

Az FIA Kanadai Nagydíj előtt kiadott technikai direktívájában szerepelt egy engedménytétel, mellyel a szövetség lehetővé teszi a csapatok számára, hogy egy második függesztő huzalt helyezzenek el a padlólemezük élén, így gátolva annak menet közbeni elhajlását. Efféle megoldást az év eleje óta több csapat is használ, miután az FIA a téli tesztek idején ezt lehetővé tette a delfinezés és pattogás kezelése céljából.

Az első előtt elhelyezett második huzalt pénteken a Mercedes tesztelte, és ezzel a hírek szerint több riválist is elgondolkodtatott. Az FIA a direktíváját tudniillik csütörtökön tette közzé, és a legtöbb gárdának esélye sem volt rá, hogy előálljon ilyesmivel, a Mercedesnek viszont a tarsolyában volt. Elmondásuk szerint csak annak köszönhetően, hogy pár emberük későn indult útnak Montrealba…

Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke kissé furcsállotta a Mercedes gyors reakcióját.

„Amikor kiadták a technikai direktívát, a mi technikai igazgatónk éppen repülőn ült, szóval elég későn jött, és nekünk nincs módunk itt efféle tartót gyártani”

– jegyezte meg.

Otmar Szafnauer az FIA elnökével (Fotó: XPB)

Emellett két érdekes szempontra is felhívta a figyelmet. Az egyik, hogy az FIA technikai direktívával tette lehetővé a kérdéses megoldás használatát, nem szabálymódosítással, a másik pedig, hogy ezen technikai direktíva tulajdonképpen még nincs érvényben, hiszen a pattogással kapcsolatos méréseket az FIA Kanadában még csak tesztjelleggel végzi, nem lesznek következményei annak, ha egy csapat autója a kívántnál nagyobb mértékben pattog.

„Emiatt könnyen lehet, hogy ezt az időmérőn és a versenyen nem is használhatjuk. Amennyiben csapatok használták ezt, talán utólag felül lehetne vizsgálni őket, és óvást lehetne benyújtani ellenük. Ez a dolgok jelenlegi állása szerint szabálytalan”

– jelentette ki, hozzátéve, akinek két tartója van, az alacsonyabbra engedheti az autóját, és előnyre tehet szert.

Tekintve, hogy a Mercedes idén sokszor az Alpine riválisának számít, ez felér egyfajta riogatással.

A második huzalnak itt még csak a helye látható (Fotó: XPB)

A Mercedes úgy döntött, szombaton már nem fogja használni egyik autóján sem az extra huzalt, amivel elkerüli az óvás veszélyét. Persze aligha csak e lehetőség miatt döntöttek így, hiszen pénteken azt mondták, a megoldás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt, Lewis Hamilton szerint az átalakított autójuk még rosszabb is lett, mint volt.

Szafnauer két kollégája, az Aston Martin-os Mike Krack és az Alpha Tauri-s Franz Tost úgy fogalmazott, az FIA direktívájának kiadási időpontja nem volt ideális, hiszen a csapatok szakemberei úton voltak, a következő versenyig pedig csak pár napjuk volt.

„Ami pedig a reakcióidőt illeti, ez nagyon érzékeny területe az F1-es autónak, nem úgy megy, hogy csak felteszel rá valamit, vizsgálódni kell” – mondta Tost, hozzátéve, ők még nem döntötték el, mit lépnek a direktíva hatására a padlólemezük megerősítése szempontjából.

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak