Musorujsag
Élő Eredmények
×

Fékhiba miatt úszott el Gasly jó esélye

Fékhiba miatt úszott el Gasly jó esélye

F1, Alpha Tauri
Roppant csalódott volt az időmérő után Pierre Gasly, aki a szintén vizes pályán rendezett harmadik szabadedzésen még második volt, néhány órával később viszont a Q2-ben sem tudta beverekedni magát. Mint kiderült, egy fékprobléma miatt.

Szombaton megérkezett az eső Montrealba, ez a változás pedig az erőviszonyokra is hatott: voltak, akik már a harmadik szabadedzésen jelezték, ha nem szárad fel a pálya, bizony számolni kell velük. Ezek közé a versenyzők közé tartozott az Alpha Tauri franciája is, aki a második leggyorsabb kört futotta a gyakorláson (csak 53 ezreddel maradt el Fernando Alonsótól).

Az időmérő aztán kiábrándítóan sikerült számára: csak a tizenhatodik lett, vagyis a Q2-be sem tudta beverekedni magát. Elmondása szerint utolsó gyors körén gondok adódtak a fékekkel, ami némi magyarázatul szolgálhat a kiesésre.

Ezt követően nem meglepő, hogy a fiatal francia roppant csalódott volt a kvalifikáció után. „Extrém módon frusztrált vagyok” – jelentette ki. „A harmadik szabadedzés remekül sikerült, szóval tudtuk, hogy van bennünk potenciál, hogy jól teljesítsünk, erre délután, az időmérőn teljes mértékben elmaradtunk a céltól” – tette hozzá.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

„A Q1 eleje jó volt, elégedett voltam a teljesítményünkkel, de miután bejöttem a boxba, gondom volt a fékekkel, ami nagyon megnehezítette a dolgom, így nem tudtam bejutni a Q2-be. Nyilván nehéz dolgunk van most, de mindent átvizsgálunk és meglátjuk, hogy léphetünk tovább” – zárta gondolatát.

A fékproblémákat a technikai igazgató, Jody Egginton is bosszantónak nevezte, hiszen ő is bízott benne, hogy Gasly révén a csapat szerez majd egy jó rajtpozíciót, miután az hamar eldőlt, hogy a csapattárs, Cunoda Juki motorcserés büntetés miatt mindenképp a sor végéről indul majd, így ő nem is erőltette a javítást az időmérőn.

„A jó szabadedzés után az volt az elvárás, hogy Pierre versenyképes kvalifikációt teljesít. Bosszantó módon a Q1 során az egyik fékkel kapcsolatban nagyobb probléma jelentkezett, az első fék nagymértékben blokkolt, a teljesítmény nem volt egyenletes. Így nem tudta kihozni a maximumot az autóból, ezért kiestünk a Q1-ben. Ki kell vizsgálni a probléma okát, ráadásul most eléggé le vagyunk maradva a rajthelyek tekintetében. Minden lehetőséget meg kell majd ragadnunk” – mondta.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)
Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak