Musorujsag
Élő Eredmények

Kanadai Nagydíj – rajtrács

Kanadai Nagydíj – rajtrács

Boxutca
Innen várja a mezőny a lámpák szabad jelzését!

Pályafutása 15. pole pozícióját szerezte a 150. F1-es versenyére Max Verstappen. A Red Bull címvédője idén mindössze második alkalommal kezdi a futamot a mezőny éléről, csapata pedig 2013 óta először teszi ezt Montrealban. Akkor Sebastian Vettellel jegyezték az első rajtkockát, és másnap a győzelmet is behúzták.

A kiindulóhelyzete nem rossz, hiszen nem a megszokottak a legfőbb ellenfelei. Mellőle Fernando Alonso fog rajtolni, aki egy 10 éves időszak végére tett pontot azzal, hogy újra az első sorba kvalifikálta magát az F1-ben. Ez legutóbb a 2012-es Német Nagydíjon, a máig utolsó pole-szerzése helyszínén sikerült neki.

A 41 éves kétszeres bajnok az elmúlt tíz év legidősebb első rajtsoros versenyzője lett. Nála idősebben legutóbb Michael Schumacher vágott neki versenynek innen, ő a 2012-es Kínai Nagydíjat kezdte meg a második helyről a Mercedesszel, 43 évesen.

Érdekesség, hogy amikor Alonso legutóbb ennyire a rajtrács elején állt, az aktuális mezőnyből mindössze 4-en versenyeztek már az F1-ben (Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Sergio Pérez, Daniel Ricciardo).

Fotó: Ferrari

A harmadik hely egy másik spanyolnak jutott. Carlos Sainz idén negyedszer áll ebben a rajtkockában, és hatodszor a második sorban. Azzal, hogy hibája után lemaradt a második helyről, a Ferrari idén először nem képviselteti magát egy autóval sem az első rajtsorban.

Ehhez persze másik versenyzőjük, Charles Leclerc büntetése is kellett, akinek a motorcserés hátrasorolás vetett véget az idei első soros, illetve a Miami óta tartó négy időmérős pole-sorozatának. A monacói ennyire rossz helyzetből legutóbb a tavalyi Orosz Nagydíjon indult. Ez a 4. alkalom az F1-es pályafutásában, hogy a 19. rajtkocka az övé.

Kanadában kétszer fordult elő, hogy valaki a legjobb 18-on kívülről rajtolva dobogós helyet szerzett. 2005-ben Rubens Barrichellónak a boxutcából, 2007-ben Alexander Wurznak a 19. helyről jött össze a harmadik hely.

Első F1-es időmérős sikere helyszínén, Montrealban érte el Lewis Hamilton a szezonja eddigi legjobb rajthelyezését. A 4. brit idén először rajtol a második sorból.

Ugyancsak szezonbeli csúcsot ért el a Haas csapata. Kevin Magnussen 5. helye csak az idénye legjobbja, Mick Schumacher 6. pozíciója viszont karriercsúcs is. A harmadszor top 10-es németnek az eddigi rekordot az imolai és barcelonai 10. hely jelentette. A Haas fennállása során harmadszor bérelte ki a harmadik rajtsort, ez legutóbb a 2018-as Német Nagydíjon sikerült nekik.

Daniel Ricciardo és Csou Kuan-jü sorozatban másodszor győzte le a korábban domináló csapattársát az időmérőn. A műszaki gondokkal küzdő Lando Norrisnak a 14. hely az idei legrosszabbja, Valtteri Bottasnak pedig a 11. hely az első top 7-en kívüli eredménye Montrealban.

Fotó: XPB

Ugyancsak egyéni legjobb eredmény Alexander Alboné, aki másodszor volt Q2-es résztvevő az évben, és a Williams 2022-es legjobbját szállította a 12. rajtkockával.

A statisztikák negatív oldalán áll az idén a Q1-ben harmadszor kieső Pierre Gasly, valamint az első felvonásban idén  először mindkét autóját elvesztő Alpha Tauri; a Kanadában 2008 óta csupán harmadszor a legjobb háromból kiszoruló Sebastian Vettel; a hazai versenyén a Q1-en eddig sosem túljutó Lance Stroll, és persze Sergio Pérez, aki a 2021-es katari hétvége óta először nem volt a Q3 résztvevője.

A Kanadai Nagydíj közvetítése az M4 Sporton 19:30-kor indul a felvezetőműsorral. Ebben a sorrendben áll fel a mezőny az év 9. versenyének rajtjához!

Kanadai Nagydíj – rajtrács:

1.
1. sor Max Verstappen
2.
Fernando Alonso
3.
2. sor Carlos Sainz
4.
Lewis Hamilton
5.
3. sor Kevin Magnussen
6.
Mick Schumacher
7.
4. sor Esteban Ocon
8.
George Russell
9.
5. sor Daniel Ricciardo
10.
Csou Kuan-jü
11.
6. sor Valtteri Bottas
12.
Alexander Albon
13.
7. sor Sergio Pérez
14.
Lando Norris
15.
8. sor Pierre Gasly
16.
Sebastian Vettel
17.
9. sor Lance Stroll
18.
Nicholas Latifi
19.
10. sor Charles Leclerc*
20.
Cunoda Juki*

**Charles Leclerc-t és Cunoda Jukit erőforrás-csere miatt a mezőny végére sorolták.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak