Musorujsag
Élő Eredmények
×

Red Bull: Pérez húsz méterrel később fékezett, mint Verstappen

Red Bull: Pérez húsz méterrel később fékezett, mint Verstappen

Motorsport-Total, F1
Megtörte a Red Bullt és az elmúlt hetek lendületét is Sergio Pérez a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén. A csapat tanácsadója szerint egy bajnokesélyesnél ez nem fér bele.

Több versenyző is volt, aki kimondottan örült az esős időnek a montreali időmérő napján, Sergio Pérez nem volt közöttük. A mexikói a harmadik szabadedzést csapattársához hasonlóan „ellazsálta”, így igazán csak a kvalifikáción derült ki, hogy gondjai vannak a vizes pályán. A Q1-ből csak a 13. idővel menekült. Aztán a Q2-ben ő vetett véget a délutánjának azzal, hogy elvétette a féktávot és orral a falba csúszott a 3-as kanyarnál. Hiába próbált tolatni, a szárnya a fal alá szorult, így ki kellett szállnia az autóból és a küzdelemből is.

„Sikerült hátramenetbe kapcsolnom, de a szárnyam a falba ragadt. Az én hibám volt. Sajnálom érte a csapatomat. Cserbenhagytam őket”

– ostorozta magát Pérez a kvalifikáció után.

Felmerült, talán a fékekkel is problémája lehetett, ám ezt nem erősítette meg. „Nem bajlódtam a fékekkel. Talán kicsit hidegek voltak. Az előző körben a tízes kanyarban blokkoltam, kockásra fékeztem a gumit, és talán emiatt nem voltam megfelelő helyzetben. A hármas kanyarba érve aztán csak utas voltam, amint a fékre léptem. Túl sok volt.”

Sergio Pérez (Fotó: Formula1/Twitter)

A Red Bull tanácsadója szerint Péreznek most nehéz lenne mentséget találni. Helmut Marko szerint, ha versenyzőjük komolyan gondolja, hogy idén bajnok akar lenni Max Verstappen ellen, ezek a hibák nem férnek bele.

„Mindkét versenyzőnket egyformán kezeljük, de ha Checo világbajnokká akar válni, le kell győznie Maxot. A mostani inkább emlékeztetett a múlt évi színvonalra”

– jelentette ki a német Skynak

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

„Azon a ponton húsz méterrel később fékezett, mint Verstappen. Ebből jó nem sülhetett ki. Remélem, hogy a versenyen összeszedi magát.”

Pérez fogadkozott. „Már a vasárnapon jár az agyam, és remélhetőleg vissza tudok majd zárkózni, sok pontot tudok szerezni. Próbálom menteni a károkat, és támadni fogok az első körtől, aztán meglátjuk, mi lesz” – mondta 13. helyről induló háromszoros futamgyőztes.

Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak