Musorujsag
Élő Eredmények

Kamikaze lett, a kormányát csapkodta, majd a csapatát kritizálta Alonso

Kamikaze lett, a kormányát csapkodta, majd a csapatát kritizálta Alonso

F1, Sky Sports
Az első soros rajtja után a dobogós hely közelébe várta magát Fernando Alonso Kanadában, ám egy motorprobléma tönkretette a versenyét. És ezt nehezen viselte.

Csak egynapos ünnep volt ez Fernando Alonso számára. Azok után, hogy a Kanadai Nagydíj esős időmérőjén megszerzett második helyével a szombat hősévé vált, vasárnap a verseny nagy vesztese lett, hiszen csak a 7. helyen ért célba, majd a leintés után még egy utólagos 5 másodperces büntetést is kapott veszélyes vezetés miatt, amivel a 9. hely lett végül az övé.

Pedig a kezdés nem volt rossz. Alonso tartani tudta a második helyét a rajtnál, majd Carlos Sainz 3. körben bemutatott előzése után tapadt a honfitársára, és a dobogóért csatázott. Az első problémákat a virtuális biztonsági autók hozták. Az elsőt Max Verstappen és Lewis Hamilton a másodikat Carlos Sainz és George Russell használta ki egy kisebb időveszteséggel járó kerékcserére, Alonso viszont mindkét lehetőségről lemaradt, így csak a 28. körben, egy normál kerékcsere formájában kapott új gumikat, amivel több helyet is veszített és a csapattársa mögé került.

„Balszerencsések voltunk a virtuális biztonsági autóval. Aztán úgy döntöttünk, kiállunk, de a biztonsági autó véget ért, így kint maradtunk. Ha lett volna még tíz másodperc, megcsinálhattuk volna a kerékcserét. A mögöttünk lévők megint nagyon szerencsések voltak a virtuális biztonsági autóval” – kesergett a kétszeres bajnok.

Fernando Alonso (Lewis Hamilton előtt Fotó: XPB)

Főnöke, Otmar Szafnauer elmagyarázta, miért nem vállalkoztak a korai kiállásra, mint például Verstappen. „Volt, aki kiállt olyan korán, és aztán újra ki kellett neki. Mi maradtunk a tervünknél, és szerintem ez volt a helyes. A két kiállás nem működött volna nálunk.”

 

Amin a dobogós álom elúszott

Alonsót azonban egy ennél komolyabb gond is hátráltatta. Már a kiállása előtt problémái adódtak az erőforrás elektromos oldalával. „A legnagyobb gond az volt, hogy a huszadik kör környékén motorpbolémám lett, az energiatároló rendszerrel. Már az egyenesek közepén elfogyott az energia.”

„Körönként úgy nyolc tizedet vesztettem. Emiatt túl kellett erőltetnem az autót a kanyarokban, hogy próbáljam tartani magam a DRS-vonatban, mert ha nem, akkor nagyon sebezhetőek lettünk volna az egyenesekben. Nagyon nehéz verseny volt ez, és frusztráló, hogy újra motorproblémám volt” – magyarázta Alonso.

E hátránya meghatározta a versenye képét, és tulajdonképpen egy Alpine-nal támadt konfliktushoz, de a kapott büntetéséhez is köze volt. Alonso azért kapta az 5 másodperces büntetését, mert az utolsó előtti körben agresszíven cikázni kezdett Valtteri Bottas előtt az utolsó sikán felé vezető egyenesben. A finnek még a fékbe is kellett taposnia, hogy elkerülje az ütközést. A spanyolnak akkor ez volt az utolsó védekezési lehetősége az egyenesbeli hátránya miatt.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

 

Helycserét követelt, pedig Ocon miatta lassított

Miközben a futam előtt azt mondta, nem akar kamikaze lenni Max Verstappen ellen a rajtnál, a motorgondja végül mégis azt csinált belőle.

„Próbáltam DRS-t fogni, és kamikazeként vezettem a kanyarokban, amik az érzékelési pontok előtt voltak, mert a DRS jelentette az egyetlen védelmemet az egyenesekben.”

A biztonsági autós fázis a hajrában a lehető legrosszabbul jött Alonsónak, hiszen a nyakára engedte Charles Leclerc-t és a két Alfa Romeót. A Ferrarit sem ő, sem az előtte haladó Esteban Ocon nem tudta tartani, Bottasék ellen pedig csak az említett DRS-módszerrel tudtak védekezni. A szárnynyitást ekkor a csapattársa közelsége biztosította.

Ocon jelenléte azonban feszültség forrása volt Alonsónál. A csapatrádión egy ponton arról érdeklődött, megelőzheti-e Ocont, ám az Alpine arra kérte, tartsa a pozíciót.  „Még az egyenesbeli gondokkal is százszor gyorsabb vagyok ezen a hétvégén” – felelte ingerülten a spanyol.

Esteban Ocon és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Miközben igazságtalannak érezte a helyzetet, Szafnauer rámutatott, Ocon nem véletlenül volt „százszor lassabb” nála: segíteni próbált neki.

„Estebannak nem volt semmi gondja, és emiatt a végén kicsivel gyorsabb volt. Egyszerűen lassított, hogy kialakuljon egy DRS-vonat. A DRS-vonat nélkül, a korai erőlekapcsolással Fernandót fenyegette volna a veszély, hogy megelőzik. Szóval Esteban segített.”

Ocon megerősítette: „Erőt veszített, ezért szándékosan visszavettem, hogy segítsem a szélárnyékommal a védekezésben Valtteri ellen. Igazán jó csapatjáték volt.”

Szafnauer hozzátette, a helycserére amúgy sem lett volna módjuk Bottasék közelsége miatt. „Nem cserélhettük meg őket, mert ha megtesszük, akkor sebezhetővé váltunk volna. Ez volt a helyes. Esteban visszavett, hogy legyen DRS-vonat, és el tudott volna húzni, de az nem lett volna jó a csapatnak.”

 

Mindig csak a „14-es autó”…

Alonso a célba érkezés után dühösen püfölte a kormányát. Frusztrációja érthető volt, hiszen egy nagyszerű hétvégét rontott el az újabb műszaki problémája. „Próbáltuk megoldani, de nem ment. Szerencsére nem kellett feladnom, és még így is szereztem pár pontot. Addig a pontig a dobogóért harcoltunk, jónak éreztem magam Hamiltonhoz viszonyítva, de Verstappen és Sainz ellen nem volt meg a tempóm” – mondta a kétszeres bajnok, akinek meggyőződése, hogy a legjobb négyben tudott volna lenni egy ép motorral.

„Az autó nagyon gyors volt, és a motorprobléma előtt harmadik voltam Lewis előtt. Tartottam a távolságot, próbáltam követni Carlost és Verstappent. Szóval a motorhiba nélkül szerintem elérhető lett volna a harmadik vagy negyedik hely. Még a biztonsági autóval is.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Hogy van némi feszültség csapaton belül, azt az újabb hiba kapcsán tett megjegyzése sejteti. Alonso felhívta  rá a figyelmet, hogy mindig csak az ő autójánál lépnek fel problémák, és ezt már elfogadhatatlannak találja. „Egy újabb megbízhatósági probléma a tizennégyes autón. Csalódást keltő. Próbálok jobb helyezéseket elérni a hatodik-hetediknél, és ezen a hétvégén jobb is voltam ennél.”

„Az, hogy nem végeztem a dobogón vagy a negyedik helyen, a tizennégyes autó megbízhatósági gondja miatt volt. Talán a biztonsági autóval is peches voltam kicsit, de a szerencsét nem lehet kontrollálni, a tizennégyes autó megbízhatóságát viszont jobban kéne…”

– vonta felelősségre a „31-es autót” jobban felkészítő enstoine-i gárdát.

A panasza nem alaptalan. Ocon a két Mercedes-versenyző mellett az egyetlen a mezőnyben, aki mind a kilenc idei versenyen célba ért. Alonsót ezzel szemben számos nagy lehetőségtől fosztották meg műszaki gondok. A mostani előtt Dzsiddában egy hatodik helyet bukott el a vízpumpa hibája miatti kiesésével, Melbourne-ben pedig vélhetően a második sorba kvalifikálta volna magát, ha a Q3 elején nincs az azóta is fájlalt ujjának sérülését hozó balesete a hidraulikus hiba miatt.

Szafnauer a mostani motorgond kapcsán elmondta: „A verseny közepén panaszkodni kezdett, hogy korán kifogy az energiából. Azt gyanítjuk, hogy a levegő szivároghatott, de ezt még ki kell vizsgálnunk.”

A csapatfőnök elismeri, jobb eredményben bíztak Kanadában a 6. és 9. helynél, de így sem elégedetlenek. „Többet reméltünk, de a legjobb háromba kerülésért amúgy sem vagyunk versenyben, és a közvetlen riválisokon szép pontokat hoztunk.”

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak