Musorujsag
Élő Eredmények

„Kérdeztek, őszinte voltam” – főnöke tisztázta a Ricciardo-kritikát

„Kérdeztek, őszinte voltam” – főnöke tisztázta a Ricciardo-kritikát

F1
Zak Brown megindokolta a Daniel Ricciardo teljesítménye kapcsán megfogalmazott kritikáját, és tisztázta, hányadán áll az ausztrállal a történtek után.

Az elmúlt hetekben állandó találgatás folyt Daniel Ricciardo mclarenes jövőjéről, és ebben a legkülönösebb az volt, hogy ezt házon belülről gerjesztették. Az ausztrál versenyző év eleji gyengélkedése persze megfelelő alap volt ehhez, ám hogy igazán intenzívvé vált a helyzet, az a McLaren ügyvezető igazgatójának köszönhető.

Zak Brown még a Spanyol Nagydíj után nyilatkozott kritikus hangon Ricciardóról, kijelentve róla, hogy nem felelt meg az elvárásaiknak, később pedig a szerződésükbe foglalt kilépési záradékokra is célozgatott, valamint arra, hogy talán mégsem biztos a 2023-as közös folytatás.

Ricciardo Bakuban tisztázta, hogy minden rendben közte és a csapata között, megbeszélték a történteket Brownnal, és azt is megerősítette, hogy a csapattal marad a következő idényre.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Brown a Kanadai Nagydíjon tért vissza a paddockba, és ott beszélt először a korábbi nyilatkozatairól.

„Feltették a kérdést, én pedig őszinte választ adtam. Daniel is ugyanezt mondta. Azért vagyunk itt, hogy megpróbáljunk az élre jutni. Voltak elképesztő hétvégéink, mint a monzai, és voltak csalódást keltőek is.”

„Ami az autónkat illeti, nem hinném, hogy jelenleg megadnánk a versenyzőinknek, amivel folyamatosan az élen lehetnek, ezt meg kell tennünk. Nagyszerű a kapcsolatunk. Egyszerűen csak őszinte választ adtam egy kérdésre, ami arra vonatkozott, hogyan mennek a dolgaink, és szerintem mehetnének jobban. De keményen fogunk dolgozni, hogy a jövőben így legyen” – magyarázta az amerikai.

Zak Brown (Fotó: XPB)

A kérdésre, változott-e a viszonyuk Ricciardóval a nyilatkozata óta, Brown elmondta:

„Nem, egyáltalán nem. Nagyszerű a kapcsolatunk. Együtt vacsoráztunk pár hete Londonban. Nagyokat nevettünk, és a versenyzést is élvezzük egymással. Szóval a kapcsolatom Daniellel sosem volt még ennél jobb.”

Hozzátette, afelől továbbra sincsenek kétségei, hogy ha megfelelő autót adnak Ricciardónak, a versenyzőjük újra képes lesz olyan szinten teljesíteni, amilyet a szerződtetésekor vártak tőle. „Daniel bizonyította ezt tavaly Monzában. Ha megfelelő autót adunk neki, ami fekszik a vezetési stílusának, akkor kimegy, vezet és nyer. Szóval egy kicsit jobban teljesítő autót kell neki adnunk, ami felhasználóbarátabb, és el fogja végezni a munkát.”

Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak