Musorujsag
Élő Eredmények
×

Red Bull: Kilencből hét? Az dominancia, de…

Red Bull: Kilencből hét? Az dominancia, de…

Autosport, F1
Hiába nyerte meg két kivétellel az összes versenyt idén a Red Bull, tanácsadójuk szerint mindez mit sem fog érni, ha továbbra is kiesést okozó megbízhatósági gondok hátráltatják őket.

Az év első versenyei után még voltak, akik attól tartottak, hogy a Ferrari teljesen egyhangúvá teszi a 2022-es szezont a dominanciájával. Charles Leclerc az első három versenyből kettőt megnyert, míg a fő ellenfelének számító Max Verstappen háromból kettőn műszaki hibával esett ki.

Nagyot fordult a világ azóta. Verstappen időközben hozzátett öt győzelmet a mérlegéhez, Leclerc pedig két kieséssel került vele egálba, ami az összetett tabellán egy 49 pontos különbségben adódik össze, a holland javára.

A Red Bull ráadásul szép lassan egy rekord felé araszolgat. Jelenleg (igaz, két versenyzővel) 6 egymást követő győzelemnél tartanak, így ha megnyernék a következő három versenyt, beállítanák a Sebastian Vettellel 2013-ban felállított sorozatos győzelmek terén elért rekordjukat. A kilenc évvel ezelőtti szezonjuk márpedig az eddigi legdominánsabb volt az F1-ben.

Helmut Marko tanácsadó szerint papíron a mostanit is lehet dominanciának nevezni, ám rámutatott, kényelmesnek semmiképp sem mondható a helyzetük.

„A legfontosabb, hogy célba érjünk, és kerüljük a megbízhatósági problémákat. Volt már egy sprintversenyünk is idén, az is segített abban, hogy több pontot szerezzünk. Normál esetben a szezon első felében inkább üldözők szoktunk lenni, de most dominálunk. Mert ha valaki hetet nyer meg a kilenc versenyből, az dominancia”

– jelentette ki az Autosportnak az osztrák.

Red Bull (Fotó: XPB)

Az általa említett imolai sprint egyébként nagy segítség volt Verstappennek abban, hogy elkezdje ledolgozni a melbourne-i kiesése után még 46 pontos hátrányát Leclerc-rel szemben. Ez megmutatja, hogy még az ilyen nagynak tűnő különbség is hamar eltüntethető, sőt, előnnyé alakítható. Marko tudja, hogy a legjobb védekezés az efféle fordulat ellen a megbízhatóság, ami náluk Sergio Pérez montreali váltóhibás kiesése alapján továbbra sem mondható tökéletesnek.

„A megbízhatóság mindig aggasztó, amikor a határokat feszegeted az autóval. Látjuk ezt a Ferrarinál is. A Mercedes az, akinek eddig nem volt még technikai hiba miatti kiesése, de még nekik is muszáj volt visszafogniuk a tempót bizonyos futamokon a túlmelegedési problémák miatt”

– utalt például a barcelonai versenyre.

Van azonban egy másik tényező is, ami nem teszi igazán dominanciává a Red Bull fölényét. A Ferrariról elmondható, hogy a barcelonai fejlesztéseinek bevetése óta kis tempóelőnybe került a Red Bull-lal szemben, és nem csak egy körön, több versenyen már a versenytempó tekintetében is.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Verstappen már csak emiatt is óvatosságra intette a Red Bullt az újabb győzelem után. „Hosszú még az út, és tudom, hogy nagy a különbség, de azt is, hogy ez nagyon gyorsan megfordulhat. Én három verseny után negyvenhat ponttal voltam lemaradva. Szóval higgadtnak kell maradnunk, összeszedettnek, és fejlődnünk kell, mert a mostani versenyen nem mi voltunk a leggyorsabbak” – emlékeztetett a címvédő.

Az egykörös tempójukon mindenképpen javítaniuk kell, mert az elmúlt négy versenyen általában ők voltak az üldözők, míg a Ferrari halmozta a pole pozíciókat. És nem indulhatnak ki abból, hogy a folytatásban is rendszeresen fordítani tudnak vasárnaponként. „Nem mondanám, hogy mindig ők voltak a gyorsabbak szombaton, és aztán a lassabbak vasárnap. Barcelonában vasárnap is gyorsak voltak, és volt még pár ilyen verseny. Szóval ez is váltakozik” – utalt arra Verstappen, hogy nem építhetnek mindig a versenytempójukra.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak