Musorujsag
Élő Eredmények

„Akinek túl kényelmetlen az F1-es autó, maradjon otthon tévét nézni!”

„Akinek túl kényelmetlen az F1-es autó, maradjon otthon tévét nézni!”

F1
Az FIA direktívái változnak, Franz Tost nem. Az Alpha Tauri mellébeszélést nem kedvező csapatfőnöke most a pattogós autók miatt panaszkodókat osztotta ki.

Baku egyenetlen pályáján került a figyelem középpontjába, és az FIA az azt követő héten bejelentett intézkedései miatt Kanadában is a fő beszédtémát szolgáltatta az új F1-es autók jellemző pattogása. Miközben a mezőny tagjai külön kérték a szövetséget, hogy tegyen valamit az egészségük védelméért, a csapatok kevésbé lelkesek a beavatkozás kapcsán.

Franz Tost, az Alpha Tauri csapatfőnöke szerint a versenyzők túl sokat kényeskednek, miközben a múltban elviselték az autók rosszabb vezethetőségét. „Ma a versenyzők panaszkodnak. Egyfelől meg tudom érteni, hogy nem könnyű nekik, másfelől ezek Forma–1-es autók.”

„Emlékszem, amikor a régi szárnyautókat használták, volt egy versenyző, aki odajött hozzám vasárnap este, és azt mondta: »Holnap fogorvoshoz kell mennem, mert elvesztettem a tömésemet a kanyarban, annyira nehezen vezethető volt az autó.« Semmi új nincs ebben”

– nosztalgiázott a korábban versenyző osztrák.

Szerinte megoldást jelenthet, ha a versenyzők keményebben edzenek és jobban felkészülnek, de az FIA mostani direktíváját is hasznosnak ítéli. „A versenyzőknek többet kell edzeniük a nyakizmukat, a farizmukat, és ez biztosan segít. Az FIA pedig most előállt ezzel a technikai direktívával, ami természetesen segíteni fog felmérni, mekkorák is ezek az erők, és létrehoznak egy rendszert, miközben talán találhatunk is megoldást a pattogás csökkentésére, a versenyzőket érő erőhatásokra.”

„Hogy mennyire lehet kontrollálni ezt, azt még nem tudom. De az Alpha Taurival mi támogatjuk az FIA-t, és biztosítjuk számukra az adatokat, hogy aztán lássuk, mi lesz az eredmény.”

Franz Tost (Fotó: XPB)

Miközben több versenyző amiatt aggódik leginkább, hogy évekig ilyen pattogó autókkal kell versenyeznie, Tost szerint a szívóhatású gépekkel jobb, ha felkészülnek erre.

„Ezek Forma–1-es autók, nem Rolls Royce-ok, és a versenyzőknek tudniuk kell ezt. Ha az autójuk túl merev, vagy túl nehéz számukra vezetni őket, talán maradjanak otthon a nappalijukban, üljenek a foteljükben, és nézhetik tévén keresztül a versenyeket…”

A szakember végül rámutatott, előre számítani lehetett arra, hogy az 1970-es és 1980-as években már használt szívóhatású autókkal visszatér a delfinezés és a merev futómű okozta pattogás problémája. „Amikor megalkották a mostani szabályokat, kezdettől világos volt, hogy ezeket az autókat nem lesz könnyű vezetni. Miért? Mert a padlólemezükön Venturi-csatornák futnak, amik miatt muszáj merevre hangolni őket, valamint közel vinni a talajhoz. Az első és hátsó hasmagasság is igen alacsony. Azzal nyerünk sok teljesítményt, ha a lehető legalacsonyabbra engedjük az autót. Emellett ott vannak a tizennyolc colos gumik, így világos, hogy nincs akkora rugózás a gumik részéről sem, és így már nem olyan kényelmes vezetni őket, mint a múltban” – magyarázta Tost.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak