Musorujsag
Élő Eredmények

A Mercedes elmagyarázta, miért Hamiltonnak fáj többször a kísérletezés

A Mercedes elmagyarázta, miért Hamiltonnak fáj többször a kísérletezés

F1 Nation
Elmagyarázta a Mercedes mérnöke, minek köszönhető, hogy Lewis Hamilton többször húzta a rövidebbet csapaton belül az autóval való kísérletezgetések során.

Mindössze két alkalommal, a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon és a legutóbbi Kanadai Nagydíjon tudott George Russell előtt célba érni Lewis Hamilton idén. Az időmérőkön elszenvedett házon belüli vereségsorozatának is Montrealban tudott véget vetni, ám e téren is ő áll hátrányban. Az elmúlt hetekben ő és főnöke, Toto Wolff is arról beszélt, hogy a vereségek hátterében nem ritkán az áll, hogy komolyabb különbségek vannak a két Mercedes között.

Hamilton Kanadában azt mondta, örömmel áldozza fel magát és kísérletezik az autó beállításával, konfigurációjával annak érdekében, hogy a mérnökök előrébb jussanak a problémák megoldásában, a versenyen elért harmadik helyezése után azonban előrevetítette, hogy a folytatásban örülne, ha visszavennének a tesztelésből, és újra nagyobb figyelmet fordítanának arra, hogy a legjobbat hozzák ki az egyes hétvégéikből.

Andrew Shovlin vezető versenymérnököt az F1 Nation podcastban arról kérdezték, minek köszönhető, hogy ilyen gyakran van komolyabb eltérés a két autójuk között, illetve miért Hamilton látta többször kárát a variálásnak.

„Próbáljuk megosztani a fejlesztéseket a két autó között. A valóság az, hogy nem feltétlenül tudjuk, melyik lesz a gyorsabb, és melyik a lassabb, szóval nem tudjuk biztosítani, hogy mindenki egyformán osztozzon – úgymond – a fájdalomban”

– adott magyarázatot a szakember.

Mercedes (Fotó: XPB)

Emellett hozzátette, Hamilton szemléletmódjának is köszönhető, hogy sokszor extrém irányba indulnak el nála.

„Lewisra emellett jellemző, hogy ha nincs esélye a pole pozícióra, akkor ki akar próbálni valami mást. Gyakran úgy vág neki az időmérőnek, hogy kicsit radikálisabb a beállításokkal. Próbálja elvinni oda az autót, ahol korábban még nem jártunk vele.”

„Ez nem mindig fizetődött ki az időmérőn George-hoz viszonyítva. De ennek hátterében az áll, hogy előrébb akarja vinni a csapatot, segíteni akar a fejlődésben. Amikor nem olyan az autója, amilyennek szeretné, ő mindig szívesen próbál ki valami mást. Irányt keres, amit feltérképezhetünk. A múltban ez a szemléletmódja sokszor volt kifizetődő” – mesélte Shovlin.

A Mercedes Silverstone-ban új fejlesztéseket fog pályára vinni, melyektől azt reméli, hogy közelebb kerül velük az autó problémáinak megoldásához, illetve faraghatja a Red Bull-lal és a Ferrarival szemben meglévő hátrányukat. A pálya kedvezhet nekik, de győzelmi esélyeket tudatosan nem emlegetnek, mert idén már nem egyszer koppantak, amikor kezdtek optimistábbá válni.

Hamiltonnak nem volt még olyan éve az F1-ben, amelyben ne nyert volna legalább egy versenyt, és a mostani 10 futam óta tartó nyeretlenségi sorozata is negatív rekordbeállításnak számít, hiszen korábban csak a 2008-as évzáró és a 2009-es első versenyek között maradt sorozatban ennyi futamon győzelem nélkül.

Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes/Jiri Krenek)

Shovlin elismerte, a Mercedesnél még nem tettek le arról, hogy versenyt nyerjenek 2022-ben, és még arra sem készültek fel, hogy feladják az egyedinek mondható idei autókoncepciójukat. Utóbbi kapcsán elmondta, menet közben tévedtek erre az útra, és bár az nyilvánvalóan rögösnek bizonyult, még mindig túlságosan ígéretes ahhoz, hogy letérjenek róla. „Mindig keressük a lehetőségeket a szabályok keretein belül, és az autó nem úgy nézett ki először, ahogyan most kinéz. Volt valami, amit menet közben fedeztünk fel, és amiről úgy gondoltuk, van benne potenciál. Most talán ez okoz problémákat más területeken.”

„De az autó továbbra is jeleket ad arról, hogy benne van a teljesítmény, csak meg kell oldanunk még pár problémát, és előre kell lépnünk. Szerintem egészen gyors autónak néz ki, csak jobbá kell tennünk a futásteljesítményét, a pattogást. Szerintem még mindig van benne potenciál” – vélekedett a szakember.

A nehézségeik kapcsán elmondta: egy megoldás után eddig általában újabb problémákhoz jutottak. „A Barcelonába vitt fejlesztésekkel nem volt pattogásunk az egyenesekben. Az egy sima pálya, és azt mutatta, hogy előreléptünk az autónkkal. Akkor úgy gondoltuk, hogy mehetünk tovább a normál fejlesztési úton. Aztán a három utcai pályán az volt a gond, hogy nagyon buckásak voltak a pályák, és nehéz volt úgy használni az autónkat, ahogyan szerettük volna. Ezek rámutattak, hogy még lesz munkánk. Olyan ez, mint a hagyma: eltávolítasz egy réteget, és jön a következő, majd a következő: felfedezed a következő problémát.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

További tartalmak