Musorujsag
Élő Eredmények
×

„Mérföldekre vagyunk” – gondban a Red Bull

„Mérföldekre vagyunk” – gondban a Red Bull

F1
Max Verstappen szerint nem nagy a baj, Sergio Pérez viszont „mérföldes” lemaradást emleget. Egy biztos, nem indult ideálisan a Red Bull silverstone-i hétvégéje.

Ellehetetlenítette a csapatok munkáját az eső a Brit Nagydíj első szabadedzésén, és mivel sokan készültek fejlesztésekkel a hétvégére, ez nem teremtett ideális kiindulási alapot a felkészülésre és a tesztmunkára. A jelek szerint a Red Bullon kifogott a helyzet. Max Verstappen és Sergio Pérez csupán 18, illetve 17 kört teljesített, sok időt töltött a garázsban, és egyelőre igazán gyorsnak sem voltak mondhatók. A címvédő Carlos Sainz, Lewis Hamilton és Lando Norris mögött a 4. idővel zárta a napot, igaz, a lemaradása csak két tized volt. Csapattársa eközben csak a nyolcadik helyen zárt, 0,8 másodperces hátránnyal.

Christian Horner csapatfőnök elárulta, hogy Verstappen már az első edzésen sem volt elégedett az autójával a megtett három köre során, és a rádiózásából kiderült, hogy délután is voltak gondjai.

A Red Bull több újítást is bevetett a hétvégén, átalakította a motorborítását és a padlólemezét, és a hírek szerint tovább csökkentette az autója tömegét is. Ezek hatása egyelőre nem igazán mutatkozott meg, sőt, a jelek arra utalnak, hogy valami félresiklott náluk.

Erre következtethetünk a csalódott Pérez szavaiból.

„Nem volt jó edzés a mai. A szimulátoros felkészülésünkhöz viszonyítva az autónk mérföldekkel el van maradva. Gyanítjuk, hogy valami gond van, és még össze kell raknunk ezt.”

„A végén csak nagyon rövid hosszú etapot mentem, szóval… nem valami nagyszerű a kezdés. Lépéshátrányban vagyunk, szóval rá kell jönnünk, hogy mi történik.”

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

A mexikói arról is beszélt, hogy aerodinamikai jellegű a problémájuk. „Igen, van sejtésünk aerodinamikai oldalon, de túl sok részletet nem árulhatok el.”

A kérdésre, szerinte behozható-e ez a lépéshátrány, elmondta: „Igazán nehéz lesz, de már korábban is sikerült. Ha mindent össze tudunk rakni… Itt fontos a magabiztosság a gyors kanyarokban, és ha vissza tudom nyerni, akkor rendben kell lennünk.”

Csapattársa eközben nem érezte olyan drámainak a helyzetet, ám elismerte, visszavetette őket az edzéshiány. „Ha nem mész az első edzésen, utána mindig nehéz. Mindenkinek. A második edzésen ezek után kicsit többet találgattunk, hogy úgy mondjam. Normál esetben fokozatosan építkezünk az első edzéstől.”

„Nem volt ideális, de nem is nagy a gond. Tudjuk, mire kell összpontosítanunk az este, és próbáljuk megoldani, de lehet, hogy esni fog, szóval mások lesznek a körülmények.”

Az első edzés kihagyása miatt a másodikon nem igazán tudták, hogy mire számítsanak, merre induljanak. „Ez egyfajta lutri. Van, hogy működik, van, hogy nem túl elképesztő. Ez most talán nem volt túl elképesztő, de olyan nagyon rossz sem volt. Még így is közel vagyunk, és megvizsgálhatunk pár dolgot, például a gumikat” – mondta Verstappen.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Helmut Marko tanácsadó nem titkolta, elégedetlenek a napjukkal. Problémáikról elmondta:

„Nincs meg a beállítás, nem találjuk a megfelelő egyensúlyt, túlkormányzottásg és alulkormányzottság lép fel, és a lassú kanyarokban nem találjuk a tapadást”

– mondta az osztrák, hozzátéve, szerinte szombatra jobb beállításokat találhatnak, és akkor versenyre kelhetnek a Ferrarival.

Az edzés legjobb idejét futó vörösök tempója egyik versenyzőt sem lepte meg. „Minden hétvégén gyorsak, ez nem meglepetés” – mondta Verstappen. Pérez hozzátette: „A Ferrari jónak tűnik, de semmi különleges. Remélem, hogy fel tudunk nőni hozzájuk az időmérőig.”

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak