Musorujsag
Élő Eredmények

Red Bull: Veszélyes útra lép az FIA

Red Bull: Veszélyes útra lép az FIA

F1
Veszélyesnek találja a Red Bull csapatfőnöke az FIA autópattogás terén bejelentett közbelépését, és a 2023-as szabályváltozásokat is ellenzi.

A Brit Nagydíj előtt módosított a Montrealban kiadott technikai direktíváján az FIA, és jelezte a csapatoknak: két versenyük van felkészülni az új, autópattogást fékező intézkedésekre, azok a július végi Francia Nagydíjon hivatalosan is életbe lépnek.

Az FIA a Kanadában elvégzett mérések és elemzések után létrehozott egy egyenletet, mellyel lényegében meghatározza, mi az elfogadható határa az autók menet közbeni pattogásának. Aki a megszabott érték fölé kerül az autójával, azt a hasmagasság megemelésére, a beállítások megváltoztatására kényszerítheti, és ha egy versenygép még így is túlságosan pattog, azt biztonsági okokra hivatkozva kizárhatják a versenyből.

Több csapat kezdettől kifogásolja az FIA intézkedéseit, problémásnak, igazságtalannak találják. Az egyik legnagyobb ellenzőnek a Red Bull számít, akiknek csapatfőnöke szombaton a silverstone-i sajtótájékoztatón egyszerűen veszélyesnek nevezte a szövetség lépését.

Christian Horner (Fotó: XPB)

„A mértékrendszer, amiről szó van, meglehetősen bonyolult, és ez aggodalomra ad okot. A mérés időtartama kapcsán, az egyedi esetek kapcsán és hasonlók.”

„Ha egyszerűen nézzük, ez nem ideális, mert az FIA egyre nagyobb beleszólást kap abba, hogy megszabja a beállításainkat. Mikor jutunk odáig, hogy megmondják, melyik hátsó szárnnyal kell mennünk, vagy milyen hasmagassággal? Veszélyes útra léptünk ezzel.”

„Megértem a biztonsági okokat, amik miatt bevezették ezt, mert a delfinezés kevés autó esetében rendkívüli szintet ér el, és próbálják ezt irányítás alá vonni. De bízom benne, hogy ez csak idén lesz így, és minden csapat felül tud kerekedni ezen. A következő évben biztosra veszem, hogy az autók közelíteni fognak egymáshoz.”

„Annyi biztos, hogy nem szeretnénk efféle precedenst, máskülönben a beállításokat lassan az FIA direktívái fogják megszabni” – figyelmeztetett Horner.

A Williams csapatfőnöke, Jost Capito egyetért azzal, hogy az FIA túlbonyolítja a helyzetet. „Egyszerűbb megoldásokat kell találnunk, amik lehetővé teszik, hogy a csapatok szabadon dolgozhassanak a beállításaikon, miközben a szabályoknak is megfelelnek” – vélekedett.

Jost Capito, Christian Horner és Otmar Szafnauer (Fotó: XPB)

Miközben papíron a Mercedest és a Ferrarit érintheti leginkább a szabályozás, mivel az ő autójuk pattog a legjobban, a Red Bullt az év közbeni változás zavarja, illetve talán az a tény is, hogy az FIA nemcsak a pattogás mértékét vizsgálja, hanem a padlólemezek kopásának és hajlékonyságának mértékét is.

Utóbbi területen változás lesz, hogy már nem csak a kopólemez elején fogják mérni, hogy a hajlékonyság a megszabott 2 mm-es toleranciaértéken belül marad-e, hanem az autó versenyző alatti részén is. Feltételezések szerint az eddigi szabályok által nyitva hagyott kiskapukat többen is használták, ám az új szabályozás életbe lépésétől erre már nem lesz lehetőségük. Az FIA azért is ad időt a csapatoknak a felkészülésre, hogy végre tudják hajtani a módosításokat, amennyiben szükséges.

A Red Bull ellenállásából sejthető, ők azon gárdák közé tartoznak, akik eddig játszottak a kopólemez területén.

 

A csapatok ellenzik a 2023-as szabályváltoztatást

Az FIA technikai részlegét vezető Nikolasz Tombazisz emellett már jelezte, a csapatok segítségével 2023-ra konkrét szabályváltozások bevezetését is kilátásba helyezik, melyekkel elfojtanák az autók delfinező, pattogó mozgását. Ez aerodinamikai, de a futóművet érintő változtatás is lehet.

Horner szerint túl késői az időpont ahhoz, hogy ilyen mértékben belenyúljanak az aktuális regulákba. Rámutatott, ez sem a költségek, sem a küzdelem szorosabbá válása szempontjából nem lenne előnyös. „A legfontosabb, hogy stabilitást érjünk el a költségek terén, és ez csak stabilitással lehetséges. És az autók is közelíteni fognak egymáshoz. Látható ez már most is, az egyes autók egyre jobban hasonlítanak egymásra. Ez a következő hat-kilenc hónapban is folytatódni fog.”

„Szóval a legfontosabb, hogy ne kötekedjenek, csak hagyják ezt békén, és a csapatok rendezni fogják”

– javasolta az FIA-nak.

Utóbbi véleményével több csapat is egyetért. Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerit jobb mielőbb véglegesíteni a szabályokat. „Én mindig amellett vagyok, hogy korán ismertessék a szabályokat, hogy legyenek egyenlőek a feltételek, és hagyjanak mindenkit előállni a saját megoldásaival. Minél előbb tudjuk, annál jobb” – mondta.

Az Alfa Romeó-s Frédéric Vasseur eközben rámutatott, nem mindegy, mennyi alkatrészt vihetnek át a következő évi autóra, és a költségcsökkentés szempontjából hátrányos lenne, ha komoly változtatások jönnének. A haasos Günther Steiner hozzátette: „A csapatok dolgoznak a szabályváltozások nélküli megoldásokon, mert ha júliusban változtatsz a szabályokon, az már túl késő. Nem hinném, hogy ez lenne a helyes út. Másfelől vannak már, akik a javasolt új szabályok szerint dolgoznak, és ők előnybe kerülnének. Szóval óvatosnak kell lenni.”

Borítókép: Christian Horner (Fotó: XPB)

További tartalmak