Musorujsag
Élő Eredmények

„Bízzátok rám” – avagy Sainz ellenszegülve is csapatjátékos maradt

„Bízzátok rám” – avagy Sainz ellenszegülve is csapatjátékos maradt

F1, Sky Sports, The Race
Elhallgattatta mérnökét Carlos Sainz, amikor a Ferrari arra kérte, segítsen Charles Leclerc-nek. A spanyol tudott egy jobb módszert, és a saját kezébe vette az irányítást.

A Brit Nagydíj hajrájában látott biztonsági autós fázis alatt hamar világossá vált Charles Leclerc számára, hogy vert helyzetbe került. A Ferrari a pályán tartotta használt kemény gumiján, miközben a közvetlen riválisai mind kiálltak friss lágy keverékért. Hogy némiképp megpróbálja könnyíteni a helyzetét, a Ferrari az akkor második helyen álló Carlos Sainztól kért segítséget: azt mondták, szakadjon le Leclerc-től a szabályok által engedélyezett maximális távolságra, vagyis 10 autóhosszra, hogy legalább az újraindítást követő pillanatokban némi egérútra tehessen szert a monacói.

Sainz köszönte az instrukciókat, de nem kért belőlük.

„Srácok, Hamilton nyomása alatt állok, kérlek, ne kérjetek tőlem ilyeneket! Kérlek! Kérlek! Álljatok le a tervekkel! Álljatok le a tervekkel! Én is nyomás alatt állok”

– mondta a rádión.

Végül nem lemaradt Leclerc-ről, hanem az első adandó alkalommal támadni kezdte őt, és viszonylag könnyedén túl is jutott rajta. A leintés után elárulta, nem ellenszegülni akart a csapat utasításának, csak egyszerűen látott egy jobb utat. A célja hasonló volt: segíteni próbált Leclerc-nek. És persze közben bezsebelni a futamgyőzelmet.

Carlos Sainz és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

„Charles nagyszerű versenyt futott, és szerintem nagyon erős versenyt hoztunk össze együtt. Az első két helyen álltunk, és nem akartam rontani a versenyét, és nem is tettem. Pontosan követtük, vagy én követtem, amit a csapat kért, végig így volt. És még amikor megelőztem őt a végén, akkor sem akartam bajba sodorni őt, mert tudtam, hogy szenvedni fog a keményeken. Nem akartam, hogy időt veszítsen, próbáltam a lehető legtisztábban, legsportszerűbben csinálni. Onnantól remek munkát végzett, szóval lesz még elemzés, de szerintem csapatként jó munkát végeztünk” – magyarázta.

A csapatmunkát szerinte nem lehet kifogásolni. „Semmi rosszat nem tudnék mondani. Egy ponton helyet cseréltünk, amikor fennállt a pozícióvesztés veszélye, illetve Lewis fordított elévágásáé. Szerintem tökéletesen kiviteleztük. Amikor pedig ezt a tíz méteres dolgot kérték tőlem, csak próbáltam elmagyarázni, hogy mögöttem van a verseny talán leggyorsabb embere (ti. Hamilton), és ha lemaradok tíz méterrel, talán elveszítem a szélárnyékot és megelőz, Charles pedig onnantól könnyű préda lesz számára.”

„Úgy döntöttem tehát, hogy a lehető leghamarabb az élre állok. Tudtam, hogy a hatos kanyar előtt átvehetem a vezetést a tapadáselőnyömmel, amit a lágy gumi kínált, és onnantól csak próbáltam nem hátráltatni őt az előzéssel. Mondtam a csapatnak, hogy bízzák rám, a lehető legtisztábban fogok az élre állni”

– magyarázta a futamgyőztes.

Carlos Sainz és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Szerinte az eset megmutatta, hogy a csapat bízik a versenyzőiben. „Van, hogy a versenyző érez dolgokat, és emiatt nem ért egyet a csapat kérésével. Ilyenkor csak mész a magad feje után, mert igazán hiszel benne. Én bízom a csapatban, és ma nagyon jó versenyt futottunk. Megbízunk egymásban az efféle helyzetekben. Jól csináltuk ma, és így fogjuk a folytatásban is.”

Leclerc 31. körben történt elengedését Sainz indokoltnak és elfogadhatónak találta.

„Elengedtem, amint a csapat erre kért. Az első kérésre reagáltam, és mindig csapatjátékos leszek, főleg a Ferrarinál. Tudom, hogy a csapat az első, minden egyén felett áll. Ugyanezt a filozófiát követtem, amikor Charles-t előztem vissza. Ezért is gondolom úgy, hogy jól kezeljük, hogy jól kijövünk.”

Mattia Binotto csapatfőnök nem vetette a szemére Sainznak, hogy nem azt csinálta a végén, amit kértek tőle. „Megmondtuk neki, hogy talán hagyhatna némi helyet Charles-nak, mert tudtuk, hogy nehéz lesz az újraindítás. Azt mondta, hogy azzal nehéz helyzetbe kerülne, mert mások a lágyon vannak mögötte, és nagyon agresszívek lehetnek, ha ezt teszi. Megbízunk benne, tudtuk, hogy mindent meg fog tenni a csapatért, és ezt már a korábbi helycserével is bizonyította, mert nem vitázott. Azért nem, mert bízott a csapatban. Tudtam, hogy mindent megtesz a Ferrari győzelméért” – védte meg a versenyzőjét.

A Ferrari ünnepel (Fotó: XPB)

Sainzot arról is kérdezték, ki döntötte el, hogy ő lágy gumikért áll ki a biztonsági autó alatt. „Igazán nem tudom. Tudtam, hogy a biztonsági autóval nagy esélyem nyílik a lágy gumira váltani, mert a keményen a bal első már elkezdett szemcsésedni. Én egyszerűen szabadulni akartam ettől a gumitól, mert nem tudtam jó tempót diktálni rajta” – mondta.

„Amint jött a biztonsági autó, készen álltam a kerékcserére, és amint jött a lehetőség megragadtam. Onnantól tudtam, hogy Charles megelőzése egészen könnyű lesz. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy a lehetőség adott. Csak a lehető legtisztább módon akartam csinálni, hogy a lehető legkevésbé hátráltassam, mert tudtam, hogy sokan érkeznek mögötte lágy gumin, és támadni fogják. Mindent megtettem, hogy ne legyen rá hatással, és szerintem remek munkát végzett a negyedik hellyel.”

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak