Musorujsag
Élő Eredmények
×

Norris úgy érzi, az eggyel jobb pozíciót is megérdemelte volna

Norris úgy érzi, az eggyel jobb pozíciót is megérdemelte volna

McLaren
A McLaren fiatal versenyzője, Lando Norris úgy érzi, megérdemelte volna az ötödik helyet hazai futamán, a biztonsági autós fázis során azonban elveszítette pozícióját Fernando Alonsóval szemben, a hajrában pedig már nem tudta visszaszerezni azt.

A gyengébb azeri és a kiábrándító kanadai szereplés után Norris jó úton haladt afelé, hogy hazai közönsége előtt megszerezze a legjobb pozíciót a Ferrari, a Red Bull és a hétvégére felgyorsuló Mercedes mögött: a fiatal pilóta sokáig az ötödik helyen haladt, ezt a pozíciót pedig stabilan tartani tudta Alonsóval szemben.

A verseny hajrájára azonban, a biztonsági fázis alatti kerékcserék alatt a spanyol klasszis elé került, az utolsó körökben pedig Norris már nem tudta visszaszerezni az ötödik helyezést. Végül tehát be kellett érnie a hatodikkal, ami még így is jobb volt, mint az előző hétvégék eredményei.

Lando Norris (Fotó: XPB)

„Mindenek előtt, jó volt látni, hogy Csou (Kuan-jü), Alex (Albon) és George (Russell) épségben szállt ki az autóból” – emelte ki értékelése elején. „Mindig rossz egy ilyen balesetet látni, szóval örülök, hogy a biztonsági felszerelés megfelelően végezte a dolgát. Ami minket illet, tisztességes futam volt ez. Megérdemeltük volna az ötödik helyet, de az utolsó biztonsági autós szakasz alatt elbuktuk.”

„De szerintem jó versenyt teljesítettünk. Sok mindent nagyon jól csináltunk, az autó tempója is megfelelő volt, csak a kiállással kapcsolatban talán egy kicsit későn hoztunk döntést, és ez most egy helyezésbe került. Nem vagyok bosszús, így is jó pontokat szereztünk, de lehettünk volna egy pozícióval előbb is” – magyarázta.

„Végül, nagyon jó volt látni a brit szurkolókat, akik egész hétvégén fantasztikusak voltak, ha esett az eső, ha fújt a szél. A második rajt nagyon jól sikerült, és láttam, hogy szurkolnak nekem a lelátókon, ami csodás volt. Már most alig várom, hogy jövőre visszatérjek ide” – zárta gondolatát.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak