Musorujsag
Élő Eredmények

A becsapódást várta és a tűztől félt leginkább – Csou a balesetéről beszélt

A becsapódást várta és a tűztől félt leginkább – Csou a balesetéről beszélt

GP Fans, Motorsport Week, Speeweek
Először beszélt a silverstone-i hatalmas balesetéről Csou Kuan-jü. Elárulta, elsőre azt sem tudta, hol ért földet, és leginkább attól félt, hogy lángra lobban az autója.

Az elmúlt évek egyik leghajmeresztőbb balesetét úszta meg sértetlenül Csou Kuan-jü a múlt vasárnapi Brit Nagydíjon. Az Alfa Romeo versenyzője már a célegyenes aszfaltján fejre borult, aztán a kavicságyba érve átugratott a gumifalon, és a törmelékfogó fém kerítésbe vágódott. A bukócső közben már elhajlott a feje fölül, és nagy szerencséje volt, hogy az Alfája nem teljesen fejjel lefelé, hanem félig oldalára érkezett a két kerítés közé szorulva. Csak külső segítséggel tudott szabadulni a roncsból.

Csou a Red Bull Ringre érve csütörtökön még egy kötelező FIA-vizsgálaton esett át, és miután az orvosok zöld utat adtak neki a versenyzéshez, a történtek óta először a média elé állt, hogy beszéljen a horrorbukásról.

„Amikor megfordultam, az első dolog az volt, hogy próbáltam levenni a kezeimet a kormányról, mert sosem tudhatod, hogy mikor töröd el a kezedet. Egy ilyen balesetben ez nagyon könnyen megy” – mondta a kínai újonc.

„Miközben a földön csúsztam, tudtam, hogy egy komoly becsapódásra számíthatok, mert az autóm nem állt meg. Próbáltam olyan pozíciót felvenni, ami a legbiztonságosabb, és csak vártam az utolsó becsapódást. Visszafogtam a kezeimet, komolyan befeszültem, hogy ne dobáljon, amikor jön az utolsó becsapódás. Szóval csak vártam az utolsó ütést.”

Csou Kuan-jü (Fotó: XPB)

Mivel a gumifal közelében a kavicságy megdobta még egyszer az autóját, és átszaltózott az első falon, Csou teljesen elveszítette a tájékozódó képességét, és fogalma sem volt arról, hol kötött ki végül.

„Amint megálltam, nem tudtam, hol vagyok, mert fejjel lefelé voltam. A következő dolog, amit éreztem, hogy valami szivárog. Nem voltam biztos benne, hogy a testemből vagy az autóból, szóval próbáltam kikapcsolni a motort, ami akkor még mindig járt. Tudtam, hogy ha tűz keletkezik, nehéz lesz kijutnom, szóval lekapcsoltam a motort, és minden rendben volt.”

A versenyző végül csak akkor rakta össze, hogy a fal és a kerítés közé szorult a célegyenes bukóterében, amikor látta a felvételeket. „Sikerült valahogyan kijönnöm, és az orvosi csapat a mentőautóba tett, szóval csak később tudatosult bennem. Nem tudtam, hogy mi történt, hogy ki jött nekem, mert egyenesen mentem a fehér vonal mellett az első kanyar előtt, és hirtelen jött egy hatalmas bukás” – mondta Csou.

Azt is elmondta, hogy sikerült kijutnia az autójából. „Egy kicsit ki tudtam csúszni, így legalább a lábamat az ülés tetejére tudtam tenni. Aztán kihúztak. Az első sportbíró egyből beszélt velem. Biztosra akart menni, hogy tudatomnál vagyok-e, hogy minden rendben van-e, és emlékszem-e arra, mi történt. felmutattam a hüvelyujjam, amire ő is.”

Csou Kuan-jü balesete (Fotó: MTI/EPA/CHRISTIAN BRUNA

Az Alfáját megtorpedózó George Russell azonnal a segítségére sietett, ám Csou erről is csak később értesült. „Ezt csak utólag hallottam. Még vasárnap este felvettem vele a kapcsolatot, és megköszöntem neki ezt a sportszerű gesztust” – mondta.

A kérdésre, milyen biztonsági problémákra hívná fel a figyelmet, elmondta:

„Ha van valami, amin változtatnék, akkor az a kis rés a fal és a kerítés között. Elég nagy volt a rés ahhoz, hogy az autó beessen oda. Ha nincs ez a rés, akkor az autóm a gumifal tetején marad. Olyasmi nem fordulhatna elő, hogy így beszorulsz.”

„Világos számomra, hogy óriási szerencsém volt. Vasárnap este azt mondtam, hogy a glória mentette meg az életem, és emellett továbbra is kitartok.”

Csou Kuan-jü balesete (Fotó: MTI/EPA/CHRISTIAN BRUNA

Elismerte, a lehető legjobbkor jön neki, hogy a mostani egy dupla hétvége. „Hétfőn a verseny után még egy kicsit be voltam merevedve, volt pár zúzódásom. De már teljesen jól érzem magam. Boldog vagyok, hogy egyből versenyezhetek, így nem kell a baleseten agyalni. Ha most a nyári szünet jött volna, akkor mentálisan az nem lett volna egészséges.”

„A legrosszabb az volt, hogy az egész családom ott volt. Édesanyám gyakran elkísér, de édesapám és a testvéreim csak ritkán jönnek a helyszínekre. És most ezt az egészet át kellett élniük. Sajnálom, hogy ennyire félniük kellett miattam.”

Ami a saját megrázkódtatását illeti, arról sokat elárul, hogy mit beszélt a csapatával. „Megkérdeztem, hogy rendben van-e az ülésem és a motorom. egyből az Osztrák Nagydíj járt a fejemben, és nem olyan egyszerű tökéletesen passzoló ülést csinálni, ezért biztosra akartam menni, hogy megtarthatom” – mesélte, hozzátéve, hogy az erőforrását eközben még mindig vizsgálja a Ferrari.

Végül azt is elárulta, hogy egészen bizarrul telt a verseny utáni pár órája. „Rossz irányba fordultam le, és az M1-es-en álltam a dugóban. Kissé bizarr volt: egy nagy tempójú F1-es ütközés után a versenyautóból kiszállva a szurkolók ezréből álló dugóban ácsorogtam…”

És vélhetően a sok ezer közül ő volt a legboldogabb, hogy benne ácsoroghatott!

Borítókép: Csou Kuan-jü balesete (Fotó: MTI/EPA/CHRISTIAN BRUNA

További tartalmak