Musorujsag
Élő Eredmények

Visszatérés, de másképp? Miért megy a Honda-vezérkar az Osztrák Nagydíjra?

Visszatérés, de másképp? Miért megy a Honda-vezérkar az Osztrák Nagydíjra?

The Race
Az Osztrák Nagydíjra látogat a Honda vezetősége, és a találgatások közepette egyfajta F1-es visszatérés is szóba kerülhet – de vélhetően semmi sem teljesen az, aminek látszik.

Még hivatalosan el sem köszönt a Forma–1-től a tavaly „kivonuló” Honda, az F1-es sajtó már akkor találgatni kezdett arról, hogy a japánok megbánták az elhamarkodott 2020-as döntésüket, és máris fontolgatják, hogy újra bekapcsolódjanak a királykategória vérkeringésébe. Teljesen nem váltak ki belőle, hiszen gyakorlatilag továbbra is ők gyártják és fejlesztik a motorokat a Red Bullnak és az Alpha Taurinak, ám a hírek szerint a készülő 2026-os új motorszabályok ígérkeznek annyira érdekesnek a japánok számára, hogy sor kerülhessen a hivatalos visszatérésükre is.

Úgy tudni, a hétvégén a Honda több vezetője is tiszteletét teszi az Osztrák Nagydíj helyszínén, ami természetesen csak olaj a tűzre. A The Race című lap szerint a Red Bull Ringen ott lesz a Honda ügyvezető igazgatója, Mibe Tosihiro, elnöke, Kuraisi Seidzsi, valamint a versenyrészleget, a HRC-t irányító Vatanabe Kodzsi és a HRC kutatás-fejlesztési vezetője, Aszaki Jaszuaki, aki egyébként az F1-es motorokért felelős. E látogatást „gyanússá” teszi, hogy pénteken ülésezik az F1-bizottság, mely többek között az új motorszabályokról is tárgyalni fog.

Az említett lap szerint ugyanakkor utóbbi csak véletlen egybeesés, a japánok érkezésének hátterében más okok állhatnak. Rámutattak, mivel a Red Bull hazai versenyéről és saját pályájáról van szó, természetes, hogy partnerüket vendégül látják, annál is inkább, mert a múlt évi Japán Nagydíj elmaradása óta jó ideje nem volt alkalmuk ilyen formában személyesen találkozni.

A hírek szerint a látogatásnak emellett valóban oka lehet az F1-es visszatérés, ám teljesen más formában, mint amiről a találgatások szólnak. Mivel a Honda jelenleg a háttérben aktív csupán, állítólag arról terveznek egyeztetni a Red Bull-lal, hogy a következő szezontól újra biztosítsanak nekik nagyobb megjelenést, akár a nevük megjelenítésével, akár a motor újbóli Hondára keresztelésével.

Fotó: Honda

Ez mindkét fél szempontjából célravezető lenne. A Hondáéból azért, mert hiába segítették ők vissza a csúcsra a Red Bullt, az elismerésből és a reklámból nem jut ki nekik idén sok, mivel a Red Bull motorjai hivatalosan RBP, vagyis Red Bull Powertrains jelzés alatt futnak. A másik oldalról eközben ez azért problémás, mert nyílt titok, hogy 2026-tól az RBP a Porschéval összefogva használná a már fejleszteni kezdett saját motorját, és e két projektet szeretnék a jelenleginél is határozottabban elkülöníteni egymástól.

A Red Bull számára fontos, hogy 2026 szempontjából új motorgyártóként lehessen kezelni őket (vagy a Porschét), mert jó esély van arra, hogy az újonnan érkezők bizonyos kedvezményeket kapnak az FIA-tól a fejlesztés és a költségek terén. A riválisok már jó ideje aggályosnak tartják ezt. Attól tartanak, hogy a Red Bull motorrészlege a Hondával szerzett tapasztalatait felhasználva fogja segíteni a Porsche munkáját, és kétségbe vonják, hogy innen nézve lehet-e új gyártónak tekinteni őket.

A gyakorlatban ugyanakkor az RBP nem sokat tesz a jelenlegi motorokkal, azokért továbbra is a Honda a felelős, az erőforrásokat Szakurában fejlesztik, a szellemi tulajdon jogát pedig végül nem kapták meg, csak a használati jogot, vagyis a név ellenére ez továbbra is egy Honda-motorprojekt.

Fotó: Alpha Tauri

A The Race szerint Ausztriában a Honda vezetői vélhetően arról fognak tárgyalni, milyen formában folytassák a 2025-ig lekötött együttműködésüket, illetve hogyan különíthetnék el jobban egymástól a Red Bull 2026-os projektjét és a Honda projektjét.

A lap kiemeli, ettől függetlenül a Honda 2026-os visszatérésére is lehet esély, de nem a Porschéval megállapodó Red Bull-lal. Találgatások szerint a Honda akár saját gyári csapattal is beszállhat az új szabályciklusban (az F1 vezetői állítólag éppen e lehetőség miatt vonakodnak odaadni a 11. csapat helyét Michael Andrettinek), és már olyan pletyka is felröppent, hogy a japán gyártó e célból felvásárolhatja az Alpha Taurit.

Az említett lap szerint ezzel kapcsolatban azonban még nagyon sok a buktató és a bizonytalanság, és kizárt, hogy a Honda-vezérek mostani látogatása hirtelen változtasson ezen a helyzeten.

Borítókép: Helmut Marko, Max Verstappen a 2021-es bajnoki címet ünnepli (Fotó: XPB)

További tartalmak