Musorujsag
Élő Eredmények

Még egy baleset, és nem tudott volna versenyezni a Mercedes

Még egy baleset, és nem tudott volna versenyezni a Mercedes

Mercedes
Elérhetőnek vélték az első sort a pénteki időmérőn a Mercedesnél, ám mindkét versenyzőjük a gumifalban kötött ki. A balesetek meghatározták a hétvégéjük további alakulását, és még annak veszélyével is számoltak, hogy egy újabb hiba a vasárnapi futamukba kerülhet.

Külön-külön sem látjuk túl gyakran összetört autóval a gumifalban Lewis Hamiltont és George Russellt, az Osztrák Nagydíj pénteki időmérő edzésének hajrájában viszont mindketten ott kötöttek ki. Elsőként Hamilton törte össze a Mercedesét a pálya 7-es kanyarjában, aztán csapattársa az újraindítás után az utolsó kanyarból vágódott ki háttal a falnak.

Miközben addig úgy tűnt, a Mercedes akár a Ferrari és a Red Bull élen zajló versengésébe is beleszólhat, a csillagos csapat hétvégéje onnantól szó szerint a kármentésről szólt már.

George Russell összetört autója (Fotó: XPB)

Toto Wolff csapatfőnök szerint a két baleset annak tudható be, hogy hiába javult a W13-asuk versenyképessége, az attól még továbbra is nehezen vezethető autó. A Mercedes technikai igazgatója, Mike Elliott úgy véli, Hamilton és Russell éppen azért hibázhatott, mert idén először meglátták a nagy esélyt.

„Pénteken bizakodóak voltunk a tempónk láttán. Az időmérőre készülve úgy éreztük, jók az esélyeink az első sorra. Ez olyan helyzet, amilyenben nem voltunk az utóbbi versenyeken. És talán éppen azért lett a vége az, hogy mindkét autónkkal balesetet szenvedtünk, mert a versenyzők keresték azt a kis extrát, próbálták kihozni belőle azt az első rajtsort és a potenciális tempót, amiről úgy véltük, hogy benne volt az autónkban”

– magyarázta a szakember a csapat futamértékelő videójában.

Elliott arról is beszélt, hogyan nyomta rá a bélyegét a két baleset az egész hétvégéjükre. „Amikor két autód is ütközik, onnantól nehéz lesz a hétvégéd. Elég komoly volt a kár mindkét autónál. Mindkét padlólemez eltört, mindkettő hátsó szárny, eléggé megsérült a felfüggesztés, Lewis autójánál pedig az első szárny is, valamint külső sérülése volt a váznak is, ami azt jelenti, hogy meg tudjuk javítani, de nem egy versenyhétvége alatt” – vázolta a két balesetben keletkező károkat.

Hamilton autóját Elliott szerint teljesen újjá kellett építeni, a tartalékelemek hiánya nehezítő körülmény volt. „Egy padlólemezt kellett csinálni kettőből. Volt egy tartalék, és a másikat a két balesetnél használtból kellett létrehoznunk” – utalt arra, hogy a második új verziójú padlólemezt a két sérültből tudták csak összefoldozni.

George Russell (Fotó: XPB)

De híján voltak hátsó szárnyakból is. Elliott magyarázatot adott arra, miért Hamilton kapta a spielbergi pályára ideálisabb szárnyverziót. „George hátsó szárnyánál is meg volt kötve a kezünk, hiszen csak egy teljes tartalék hátsó szárnyunk volt, amit Lewis autójára tettünk, mert neki kellett áthámoznia magát a mezőnyön. George ezzel nem állt ideálisan a leszorítóerővel, talán túl sokkal ment ehhez a pályához” – utalt arra, hogy az időmérős balesetek után Russell a 4., Hamilton viszont csak a 9. rajthelyről várta a sprintet.

Elliott arra is rámutatott, hogy a sprinten óvatosnak kellett lenniük, mert egy újabb komolyabb sérüléssel akár ki is fogyhattak volna az elemekből. „Miután újraépítettük a két autót, ismét össze kellett hozni a beállításokat, és a második szabadedzésen nagyon kevés időnk volt erre. Ez szintén korlátot jelentett.”

„Emellett miután ilyen károk keletkeztek a két autón, a versenyzőink tudták, hogy ha a sprinten is sérül az autójuk, talán olyan helyzetbe kerülünk, hogy nem is tudunk kiállni a versenyre vasárnap.”

„Ezeket tehát mind számításba kellett vennünk. Ezek mind korlátoztak bennünket ezen a hétvégén” – magyarázta a technikai igazgató.

A Mercedes nagy munkát végzett az autók rendbehozásával. A szombati második szabadedzésen Hamiltonnak mindössze 20 perce maradt a körözésre és a sprintre való felkészülésre emiatt. „George már öt perc elteltével pályára mehetett, Lewist nagyjából az edzés fele után sikerült kiküldeni. Óriási munka volt elkészülni az autókkal, és Lewis esetében akkora volt a kár a váznál – még ha csak felületi sérülés is volt –, hogy nem tudtuk a pályán megjavítani, ezért a nulláról építettük fel újra az autóját szombat reggel.”

Lewis Hamilton balesete (Fotó: Formula1/Twitter)

„Évekkel ezelőtt használtunk tartalékautót, vagyis egy teljes autó állt felépítve a garázsban. Az új szabályok miatt azonban csak két versenyautód lehet, tartaléknak pedig csak egy vázat vihetsz. Ez az, amiben a versenyző ül, valamint mögötte a benzintank. Ezt az autót tehát a semmiből kell felépíteni, bele kell építeni az erőforrást, a váltót, a felfüggesztéseket, az összes rendszert, ami a váz körül fut. És a szerelőinknek sikerült megcsinálniuk három és fél óra alatt szombat reggel, ami elképesztő eredmény.”

„Azzal, hogy sikerült végül részt vennünk a második szabadedzésen, sikerült rendbe tenni a beállításokat, így Lewis elégedett volt az autó egyensúlyával a sprintkvalifikáció előtt” – magyarázta Elliott.

Hamilton és Russell nem véletlenül hálálkodott tehát annyit a szerelőknek. Szépen mutatott a vasárnap 3-4. hely, de az igazán nagy eredményt ezúttal ők érték el.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

További tartalmak