Musorujsag
Élő Eredmények

Ocon az M4 Sportnak: A hazai után a Hungaroring – elképesztő versenyek!

Ocon az M4 Sportnak: A hazai után a Hungaroring – elképesztő versenyek!

Boxutca
Bár a hazai versenyére készül, Esteban Ocon az M4 Sportnak elárulta, már nagyon várja a visszatérést a Hungaroringre is. Addig pedig minden fórumon a Francia Nagydíj megtartásáért fog kampányolni.

„Az autó a harmincegyessel? Az klassz! Rendkívül klassz” – mondta mosolyogva Esteban Ocon az M4 Sport tudósítójának, Szeleczky Ádámnak, miután megemlítette, a hétvégi Francia Nagydíjnak otthont adó pályán egy óriási kép látható a hazaiak egyik versenyzőjéről.

Nagy napok állnak az egyszeres futamgyőztes előtt, hiszen hazai pályán, többek között egy róla elnevezett lelátó előtt versenyezhet a szintén francia Alpine-csapat színeiben. Ennek ellenére kicsit már egy héttel előre is tekint, mégpedig szép emlékekre gondolva.

„Jól érzem magam, köszönöm szépen! Ráadásul a jövő héten Budapestre megyünk, szóval két elképesztő futam jön egymás után ugyanabban a hónapban”

– mondta széles vigyorral a Magyar Nagydíjra utalva, amit tavaly meglepetésre ő nyert meg.

Az Alpine csapat versenyzője, Esteban Ocon az M4 Sport riporterének, Szeleczky Adámnak nyilatkozik a 2022-es Francia Nagydíjon

„Nagyon örülök, hogy Franciaországban vagyunk. Ezek különleges napok. Egy éve várom, hogy ide jöhessek. A pályafutásom során először saját lelátóm is lesz, és remélem, hogy sikerül nagyszerű versennyel kiszolgálnunk a sok ideérkező barátomat.”

Miközben a hazai verseny felvillanyozza Ocont, némi aggodalom is vegyül a hétvégéjébe, hiszen a pletykák szerint közel sem biztos, hogy nem a mostani lesz az utolsó verseny Le Castellet-ben. Ocon elismerte, fáj a szíve, és nem teljesen érti a helyzetet.

„Még mindig bizonytalan a nagydíj jövője. Nem tudjuk mi lesz. Sok a pletyka, de Franciaországnak muszáj a naptárban maradnia! Nincs más opció! Grand Prix-nek hívjuk a versenyeket mindenhol a világban. Amikor Budapestre megyünk, az Magyarország Grand Prix-je, ez része a történelemnek.”

Az Alpine csapat versenyzője, Esteban Ocon az M4 Sport riporterének, Szeleczky Adámnak nyilatkozik a 2022-es Francia Nagydíjon

„Franciaországban nagy a motorsportos közösség, és a versenyzők, az autó terén is komoly történelmünk van. Szóval Franciaországnak maradnia kell a naptárban a jövőben, és bár nem tudom, hogyan csinálják, de az biztos, hogy szót fogok emelni ezért.”

Zárásként arra is kíváncsiak voltunk, hogyan látja az esélyeiket a Paul Ricard-versenypályán. „Magabiztosak vagyunk. Két erős versenyen vagyunk túl, két legjobb ötös eredményt értünk el, szóval hiszem, hogy jók lehetünk” – mondta bizakodva.

Borítókép: Az Alpine csapat versenyzője, Esteban Ocon az M4 Sport riporterének, Szeleczky Adámnak nyilatkozik a 2022-es Francia Nagydíjon

További tartalmak