Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

George Russell életében először a pole-ban!

George Russell életében először a pole-ban!

Boxutca
A Mercedes ellopta a show-t a Ferrarik elől.

Érdekesen alakult a Magyar Nagydíj időmérő edzésének első etapja, ahol a Ferrari nem nagyon akart kijönni a bokszból, pedig a pályát körbevették a sötét felhők, a Mercedes viszont szorgalmas és gyors is volt: első és második helyre jó időt autóztak.

Lewis Hamilton (Bearne / XPB Images)

A Q1-ben egyébként Max Verstappen vezetett sokáig, a későn ébredő Ferrari nem tűnt ellenfélnek, bár a végére Carlos Sainz sikeresen bejött a címvédő elé. A McLaren Lando Norrisszal villantott, mutatva, hogy továbbra is számolni kell velük.

Nicholas Latifi (Bearne / XPB Images)

A kiesők között volt az a Nicholas Latifi, aki egyébként egy lila első szektorral indított az utolsó körén, de végül nem tudott továbbjutni. Ahogyan nem tudta folytatni a hétvége közönségkedvence, Sebastian Vettel sem. Az autóján a csapat még a start előtt is dolgozott, miután a harmadik szabadedzésen a német bajnok kissé megtörte az autóját.

Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)

Volt egy érdekes rész, amikor Sergio Pérez körét elvették, majd a visszajátszáson, melyben meg akarták mutatni, hogy miért törölték az idejét, jól látszott, hogy nem hagyta el a pályát az ominózus 5. kanyarban. Nem sokkal később vissza is adták Pérez körét, aki így akkor a 9. helyre ugrott vissza a mezőny végéről. Akkor úgy tűnt, ezzel meg is menekült a kieséstől, de a leintéskor az ideje nem jogosította fel a folytatásra. 71 ezreddel lépte csak túl a határt, de az is fontos információ, hogy márkatársához képest 8 tizedes hátrányba került és ezzel a Red Bull elvesztett egy fontos stratégiai lehetőséget is a versenyre.

Carlos Sainz a hétvége legjobb idejével nyitott az élen az utolsó etapban, míg Max Verstappen a kettes kanyarhoz érkezvén lecsúszott az ívről és csak a hetedik legjobb idővel kezdett.

Sainz mögött akkor Russell, Leclerc, Hamilton, Alonso, Norris volt a sorrend Verstappennel bezárólag.

Az utolsó próbálkozás aztán hozta az igazi meglepetést: George Russell megverve a két Ferrarit, a legjobb időt hozta a Magyar Nagydíj időmérő edzésén és ezzel a pole-ban találta magát. Eredménye már csak azért is meglepetés, mert márkatársa, a hétszeres világbajnok több, mint hét tizeddel van lemaradva. Kiderült, a DRS hibája hátráltatta a Mercedes sztárját. De talán ezzel együtt sem Lewis Hamiltonnak a legrosszabb jelenleg a hangulata, hiszen Max Verstappen technikai problémára panaszkodott és végül csak a 10. helyen végzett.

A Forma-1-es program vasárnap 13:30-kor folytatódik az M4 Sporton. Másfél órás felvezetést követően 15:00-kor rajtol a 37. Magyar Nagydíj.

 

 

Borítókép: George Russell (Batchelor / XPB Images)

További tartalmak