Musorujsag
Élő Eredmények
×

Hamilton: A szombati DRS-hiba nélkül megnyerhettük volna a versenyt!

Hamilton: A szombati DRS-hiba nélkül megnyerhettük volna a versenyt!

Boxutca, Sky Sports, F1
Ha megfuthatta volna azt a szombati időmérős kört… Lewis Hamilton nem győzte ezt ismételgetni az újabb második helyet hozó Magyar Nagydíj után, ami szerinte akár a győzelmét is hozhatta volna. De szerinte már így sem kell rá sokat várni.

Megvan a sorozatban ötödik dobogója is Lewis Hamiltonnak. Amikor a szombati időmérő edzés Q3-as felvonásában nem nyílt fel a Mercedesének DRS-se, és csak a 7. helyre kvalifikálta magát, még aligha hitte, hogy másnap ismét a második helyen fogják leinteni, ám nagyszerű versenyzéssel és jó taktikával összejött neki.

A célban csupán 7 másodperc választotta el a győztes Max Verstappentől, ám mivel a holland három hellyel hátrábbról rajtolt, mint ő, még a jó eredmény ellenére is eljátszott a gondolattal, mi lett volna, ha szombaton…

„Ha megcsinálhattam volna az időmérős kört, ami határozottan bennem volt tegnap, akkor az első sorban lettem volna, és szerintem ma megnyertük volna a versenyt. De mindegy is. Ez egy nagy feltámadás, egy nagyszerű eredmény”

– mondta Hamilton az M4 Sportnak a futam után.

Az F1 riporterének adott nyilatkozatából eközben az is kiderült, titkon még így is, a 7. helyről is álmodozott a győzelemről a futam előtt. „Az első etapon szenvedtem. Szerintem nem volt megfelelő a közepes gumi a rajthoz, főleg nem olyan hőmérséklettel. Nehéz volt. Megelőztem pár autót, majd beragadtam Lando mögé, és nem tudtam közelebb kerülni.”

„Aztán érkezett Max, majd elém is vágott, Akkor azt mondtam: a pokolba, ez nem jó a győzelem szempontjából! Merthogy abban reménykedtem, hogy felzárkózom és…”

Utána azért hozzátette, igazán nem érezte reálisnak az első helyet. „Nem igazán gondoltam a győzelemre. Amikor lemaradtam az első etapon, tudtam, hogy nagyon nehéz lesz utolérni Maxot. Ha az első sorból rajtolhattam volna, ahogy szerintem onnan rajtoltam volna, ha nincs problémám tegnap, akkor ez egy más nap lett volna. De még így is megmutattuk, hogy gyorsak vagyunk, és ha ezt át tudjuk vinni a második félévre, akkor talán a győzelmekért harcolhatunk. Az hatalmas lenne” – mosolygott.

Hamilton számára a második etap hozott fordulatot. Onnantól az autója egyensúlyát is jobbnak érezte, és a második szett közepes gumi a szemerkélő eső csillapodásával jobban működött. Igazán büszkévé viszont a lágyon futott utolsó menete tette, melyen megelőzte Carlos Sainzot és George Russellt is, és megszerezte a második helyet.

„Óriási eredmény a hetedik helyről felkapaszkodni ide. Jól rajtoltam, lassan sikerült előretörnöm, az utolsó etapom pedig szerintem igazán különleges volt.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A kérdésre, végleg visszatért-e a Mercedes, elmondta:

„Ha megnézzük Max versenyét, a tizenegyedik helyről rajtolt (valójában a 10.-ről, a szerk.), meg is pördült, és még így is megnyerte a versenyt tíz másodperccel. Ez nagyjából mindent el is mond az autójukról”

– nevetett. „De nekünk csak mennünk kell tovább. Rátaláltunk valamire, amivel egy kicsivel közelebb kerültünk. Most hirtelen versenyre keltünk a Ferrarikkal, és őszintén szólva Maxtól sem voltunk annyira távol egy nyílt verseny végén. Szóval izgatottan várom a második félévet! Büszke vagyok a csapatomra, hogy nem adta fel. Megyünk tovább!”

A hétvégi javulásuk okát nem ismeri. „Olyan versenyzőkkel harcoltunk, akik nagyon gyorsak és valamiért hirtelen felgyorsultunk, csökkentettük a különbséget. Valahogyan, de nem igazán értem, hogy hogyan. De nagyon örülök ennek. Remélem, a második félévünk erős lesz.”

Hozzátette, a lendületük és a jó sorozatuk ellenére örül a nyári szünetnek. „Nem szeretném, ha már a következő héten jönne a következő verseny. Szükségünk van erre a pihenőre, mert ez egy nagyon hosszú év volt eddig számunkra. Egyszerűen csak várom, hogy holnaptól kikapcsolhassak. Tervezek pár különleges dolgot, aztán edzek, és még erősebben fogunk visszatérni a második félévre, remélhetőleg tele energiával.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak