Musorujsag
Élő Eredmények
×

Verstappen: Őrült verseny volt! – ezt mondták a dobogósok

Verstappen: Őrült verseny volt! – ezt mondták a dobogósok

F1
Győzelem a 10. helyről, második hely a 7. rajtkockából és egy megmentett dobogó a pole pozícióból – változatos, a papírformát borító versenyt hozott a Magyar Nagydíj, Max Verstappen idénybeli 8. győzelmével!

Pazar versennyel gyűjtötte be idei 8., pályafutása 28. futamgyőzelmét Max Verstappen. Remek taktikájának és a Ferrari újabb megingásának köszönhette, hogy a 10. rajthelyről a dobogó tetejéig kapaszkodott.

A társaságát a két héten belül a második kettős dobogós eredményét jegyző Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és George Russell jelentették.

 

Max Verstappen:

„Nem igazán hittem. Bíztam benne, hogy közel tudok kerülni a dobogóhoz, de nagyon nehéz körülmények között mentünk. Igazán klassz volt a taktikánk, jól reagáltunk, mindig jó időben álltunk ki, jól sikerültek a kivezető köreink, a végén pedig még a háromhatvanas (megforgás) is ott volt, de nyertünk.”

„A megpördülésnél szenvedtem kicsit a váltással és a kuplunggal, ezért változtatnunk kellett pár dolgon. Egy kicsit elégettem a kuplungot, és ez némi teljesítményvesztéssel járt. Ez fogott ki rajtam abban a kanyarban. De szerencsére összejött a háromhatvan, így csak egy helyet vesztettem. Nagyon sokakkal küzdöttem, élveztem! Charles szenvedett a kemény gumin. Őrült verseny volt, és örülök, hogy megnyertük.”

 

Lewis Hamilton:

„Fogalmam sincs, honnan jött ez a tempó a végén. Az elején eléggé szenvedtem. Nem is tudtam, hogyan fogok felzárkózni az élen lévőkre. De lépésről lépésre összeállt az egyensúly. És igazán jó volt a rajtom is, amiért elismerés a csapatnak. Sosem adták fel ebben a nehéz a nehéz évben, és most két autóval állhattunk dobogóra már kétszer, ami elképesztő számunkra.”

„Ezek a srácok még előnyben vannak, de zárkózunk fel rájuk, és elképesztő úgy menni a nyári szünetre, hogy tudjuk, ilyen teljesítményre vagyunk képesek. A második félévben még több jön, és harcolhatunk az élen lévőkkel.”

„Úgy vélem, a hűvösebb idő bevált nekünk. Hogy miért, azt nem tudom. A végén még az esőben bíztam, hogy fel tudja zárkózni Maxra, de elfogytak a körök. Jobb időmérővel, működő DRS-sel a győzelemért mehettünk volna ma. De kétszer egymás után második lettem, ez elképesztő! Köszönet a szurkolóknak a támogatásért Élvezzék a nyaralást!”

 

George Russell:

„Amikor az elején csöpögni kezdett az eső, a lágy gumin úgy éreztem, jók vagyunk. Jól sikerült a rajtom, és jó volt az első etapom. Aztán amikor az eső alábbhagyott a végén, elkezdtem szenvedni. Hűlt is a gumim. De a csapat nagyszerű munkát végzett. Dupla dobogó, javulunk, büszke vagyok mindenkire!”

„Meg fogom nézni, hogy mit csinálhattam volna jobban. A gumikat beosztani nehéz volt. Elég korán álltunk ki mindkét etapon, emiatt felzabáltam a gumikat a végére. De közben nyomni is kellett, amennyire lehetett. Kihívás volt, de örülök a dobogónak.”

„Hihetetlen volt az év kezdése, nagyon intenzív. ezért most jól jön a szünet mindenkinek. A második félévben újult erővel térünk vissza, és a győzelmekért próbálunk harcolni.”

 

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

További tartalmak