Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: Alonso váltja Vettelt az Aston Martinnál 2023-ban!

Hivatalos: Alonso váltja Vettelt az Aston Martinnál 2023-ban!

Aston Martin
Meglepő bejelentést tett az Aston Martin: Fernando Alonso érkezik az év végén visszavonuló Sebastian Vettel helyére!

Négy nappal azután, hogy közölték, Sebastian Vettel a 2022-es szezon végén szögre akasztja a sisakját, az Aston Martin máris bejelentette a négyszeres világbajnok utódját. Fernando Alonso a közleményük szerint több évre szóló szerződést írt alá velük, így 2023-tól az Alpine helyett már az ő színeikben fog versenyezni.

„Ez az Aston Martin-csapat egyértelműen rendelkezik azzal az energiával és elhivatottsággal, ami a győzelemhez kell, és emiatt az egyik legizgalmasabb csapata a Forma–1-nek jelenleg” – jelentette ki Alonso. „Évek óta ismerem Lawrence-t (Stroll) és Lance-t (Stroll), és teljesen nyilvánvaló, hogy az ambíciójuk és a szenvedélyük is adott a Forma–1-es sikerességhez.”

„Figyeltem, ahogyan a csapat szisztematikusan nagyszerű embereket szerződtetett, akik korábban nyertek, és láttam azt is, hogy mennyire elkötelezetten építik az új gyárukat és az infrastruktúrájukat Silverstone-ban. Egyetlen Forma–1-es csapat sem képes ma nagyszerűbb víziót és a győzelem iránti nagyobb elköteleződést felmutatni náluk, és ez igazán izgalmas lehetőséggé teszi ezt számomra”

– indokolta döntését Alonso.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Hozzátette, a célja továbbra is a győzelem és a sikeresség az F1-ben. „Még mindig éhes vagyok és célom, hogy az élen harcoljak, és szeretnék részese lenni egy olyan szervezetnek, ami kész a tanulásra, a fejlődésre és a sikerre. Tudom, hogy sokat kell tenni azért, hogy az élre jussunk, és hogy minden energiánkat a közös munkába kell ölnünk ahhoz, hogy javítsunk a teljesítményen.”

„A szenvedély és az elszántság, amit tapasztaltam, meggyőzött arról, hogy érdemes továbbra is elköteleznem magam a sportág iránt, amit élvezek. Újra nyerni akarok ebben a sportban, ezért éltem azzal a lehetőséggel, amit a magam szempontjából helyesnek éreztem” – fogalmazott Alonso.

Mindez azok után váratlan fejlemény, hogy a Magyar Nagydíj hétvégéjén Alonso határozottan kijelentette, az első számú választását az Alpine jelenti. A kétszeres világbajnok állította, közösek a céljaik a francia csapattal, és „tíz perc is elég” lesz ahhoz, hogy a nyári szünetben megkössék az új megállapodásukat. A jelek szerint annyira mégsem egyeztek a célok. A hírek szerint ő két évre szóló szerződést akart, és nem kizárt, hogy az Oscar Piastrit hosszabb távon nem szívesen eresztő kékeknek ez egybevágott a távlati terveikkel.

Az Aston Martin eközben azt állította a Hungaroringen, hogy csak ezen a héten fognak leülni, hogy megbeszéljék, milyen lehetőségeik vannak.

A mostani bejelentés teljesen más fénytörésbe helyezi a történteket, és még azt a kérdést is felveti, Vettel valóban teljesen önszántából döntött-e a visszavonulás mellett… A német múlt szerdán közölte csapatával, hogy távozik – nehezen hihető, hogy az Aston Martin ezek után négy-öt nap alatt a semmiből összehozott egy szerződést Alonsóval…

Sebastian Vettel és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Lawrence Stroll csapattulajdonos már 2020-ban megkörnyékezte a spanyolt, ám akkor az inkább az Alpine lehetőségét választott a két év kihagyást követő visszatéréshez. Stroll állítólag már tavaly is győzködte a spanyolt, hogy igazoljon hozzájuk – Vettel helyére.

„Több éve ismerem és tisztelem Fernandót, és mindig világos volt számomra, hogy éppolyan elkötelezett a győzelem iránt, mint én” – mondta jövő évi új versenyzőjéről Stroll. „A célom az volt, hogy a legjobb embereket szerezzem meg és kialakítsam a megfelelő forrásokat, szervezetet, ami a rendkívül versenyképes sportban a sikerességhez kell. Ezek a tervek most Silverstone-ban testet öltenek.”

„Természetes volt számomra ezek alapján, hogy hívjam Fernandót, és kérjem, hogy csatlakozzon egy győztes csapat kiépítéséhez. Nagyon hamar megállapodtunk abban a közelmúltban lefolytatott beszélgetéseink során, hogy azonosak a céljaink és az értékeink, és emiatt logikus és könnyű volt kijelenteni, hogy együtt szeretnénk dolgozni.”

Lawrence Stroll (Fotó: XPB)

Mike Krack csapatfőnök elmondta, az egész mérnöki csapatuk és Aston Martin egész szervezete izgatott, hogy lehetősége nyílik együtt dolgozni Alonsóval. „Tudjuk, hogy szinte mindenki tanulhat valamit egy Fernando kaliberű versenyzőtől, aki ilyen tapasztalt. Hisszük, hogy mindenkit arra fog motiválni, hogy emelje a színvonalat, és ez csak még inkább növelni fogja a már most is azt az energikusságot, ami már most érzékelhető a csapaton belül” – mondta a luxemburgi.

„Egy utazáson vagyunk, mely egy győztes csapat felé visz minket, és világos, hogy Fernando fel fogja gyorsítani a fejlődésünket, és olyan teljesítményt fog kihozni belőlünk, amire büszkék lehetünk.”

Krack emellett tulajdonképpen azt is megerősítette, hogy Lance Stroll 2023-ban is a versenyzőjük marad. „Örülünk, hogy Fernando és Lance lesz a két versenyzőnk jövőre. A rutin és a fiatalság hihetetlenül erős kombinációja lesz ez, és mindkét versenyző alig várja, hogy egymással küzdhessen és dolgozhasson.”

„A csapatunk új vezetősége az AMR23-as fejlesztésére fókuszál, és mindannyian izgatottak vagyunk, hogy a jövővel kapcsolatos projektünk Fernando tapasztalatával és tudásával fog gazdagodni.”

Alonso átigazolásának bejelentése aligha véletlenül történt meg éppen augusztus első napján. Források szerint július végén járt le az Alpine-szerződésében garantált opciós jog a hosszabbításukra.

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

A mostani döntéssel eldőlt, hogy az Alpine csapatánál megüresedik egy ülés a 2023-as szezonra. Hogy ki a legfőbb esélyes rá, azt nem nehéz kitalálni. Oscar Piastrinak a hírek szerint garantálniuk kell egy F1-es ülést a következő évre, és mivel amúgy is hosszú távon építenének rá, borítékolható, hogy a tavalyi F2-es bajnok lesz a 2024 végéig szerződéssel rendelkező Esteban Ocon új csapattársa.

Piastrit korábban a Williamsszel hozták hírbe, így ha az „anyacsapata” fogja őt alkalmazni, az F1-es ülést keresőknek várhatóan Grove jelenti majd az egyik esélyüket.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak