Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo a büntetésről: Ezt megérdemeltem!

Ricciardo a büntetésről: Ezt megérdemeltem!

F1i
A McLaren rutinos versenyzője, Daniel Ricciardo elismerte, hibázott a Lance Stroll-lal vívott küzdelem során, a kanadai ellenfél kiforgatásáért kapott büntetést pedig teljesen jogosnak nevezte.

Daniel Ricciardo és Lance Stroll a Magyar Nagydíj második felében „találkozott”, miután a kanadai kiállt a boxba friss abroncsokért. A gumielőnyben lévő pilóta a kettes kanyarnál a külső íven indított támadást riválisa ellen, a pozícióját agresszíven védő Ricciardo viszont kiforgatta őt. Ezért később öt másodperces büntetést kapott.

Az incidenssel kapcsolatban a rutinos ausztrál őszintén kijelentette, vállalja a felelősséget, vagyis elismeri, hogy ő hibázott és az említett büntetéssel sincs problémája. Elárulta a leintést követően gyorsan bocsánatot is kért Strolltól.

„Amint meghallottam, hogy a lágyakon jön ki a boxból, már gondoltam, hogy nehéz dolgom lesz” – kezdte értékelését. „Láttam, milyen jó a tapadása az első kanyarban, és őszintén nem is akartam bemenni vele a kettesbe, mert tudtam, hogy kívülről le fog hagyni. Még korán is fékeztem, mert tudtam, hogy ha keményen bemegyek, akkor lesz a vége, ami történt.”

Lance Stroll és Daniel Ricciardo ütközése (Fotó: XPB)

„Úgy éreztem, adok neki egy kis mozgásteret, de ez nem volt elég. Amint befordultam, éreztem, hogy zárja az ívet és pontosan tudtam, mi fog történni. Szóval nyilvánvaló, hogy nem volt gond a büntetéssel, teljesen jogos volt. Bocsánatot kértem, és ő már rögtön mondta is, hogy igen, tudja, kemény helyzet volt, és káoszos. Egy kicsit nevetett is, de ez semmit sem változtat azon, ami történt” – emelte ki önkritikusan.

Ricciardo futama egyébként is felejthetőre sikerült, hiszen csak tizenötödik lett, miután autója nem találta a tempót a lágy keverékeken. A számos negatív történés ellenére egy pozitívuma volt futamának, mégpedig az Alpine kettőse ellen bemutatott dupla előzés.

És bár ebből végül nem profitált (a futam végén visszaesett), ez benne is jó emlékként maradt meg. „Ez volt az egyetlen villanás, mert az idő nagy részében sajnos visszafelé haladtunk. Ez egy kicsit felbosszantott. A manőver előtt tudtam, hogy (Fernando) Alonso küszködik a keményeken, és láttam, hogy (Esteban) Ocon kijön, és azt gondoltam, hogy talán csatáznak egy kicsit és le tudom előzni az egyiküket. De láttam, hogy csúszkálnak és arra gondoltam, talán mindkettőt elcsíphetem, és így is lett. A duplaelőzés nem gyakori, szóval gondoltam, hogy kapok egy kis képernyőidőt” – mondta.

Lance Stroll és Daniel Ricciardo ütközése (Fotó: XPB)
Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak