Musorujsag
Élő Eredmények
×

Villeneuve nem érti a taktikai bakikat: Nem nézik a futamot?

Villeneuve nem érti a taktikai bakikat: Nem nézik a futamot?

Formule1.nl
A korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve értetlenül áll azelőtt, hogy egy olyan sportban, mint a Forma–1, ahol papíron a legjobbak dolgoznak, hogyan véthetnek a Ferrariéhoz hasonló taktikai hibát az alakulatok.

A Ferrari a Magyar Nagydíj után ismét a figyelem középpontjába került, igaz nem úgy, ahogy azt a verseny előtt eltervezte: azért lettek főszereplői a különböző elemzéseknek, mert elrontották Charles Leclerc taktikáját. A csapat a második kiállás során kemény keverékű abroncsokon küldte pályára az első helyre álló monacóit, ezek a gumik viszont nem működtek az autón.

Leclerc annyira szenvedett a verseny végén, hogy Max Verstappen és George Russell is leelőzte, majd csapata kihívta egy újabb kerékcserére, így végül csak hatodikként ért célba, hátránya pedig tovább nőtt holland ellenfelével szemben.

Ami a taktikát illeti, a csapatvezető, Mattia Binotto megvédte a döntést, mondván a szimulációk alapján a kemény gyorsabb abroncsnak tűnt, mint a közepes. Majd hozzátette, a feltételezés nyilvánvalóan téves volt. A korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve ennek kapcsán megjegyezte, a vörösöknek ezt az alapján is fel kellett volna ismerniük, ami a pályán zajlott.

Max Verstappen és Jacques Villeneuve (Fotó: XPB)

„A Forma–1 a királykategória, itt minden a legmagasabb szinten van. Nemcsak a versenyzők, hanem a szerelők, a mérnökök és a stratégák is” – fogalmazott a mindig szókimondó kanadai. „Hogyan hozhat több csapat, nem csak a Ferrari, olyan döntést, hogy a kemény gumikat választja? Még azután is, hogy az Alpine bebizonyította, ez egy sz*r abroncs. Nem nézik a versenyt, vagy mi?” – tette fel a nyilvánvalóan költőinek szánt kérdést.

„Valami szörnyen rosszul sült el. Érthetetlen, hogy ilyesmi történik egy olyan sportágban, ahol a legjobbak legjobbjai dolgoznak” – emelte ki az 1997-es világbajnok, aki a Red Bull előnyét látva egyre biztosabb abban, hogy kezd lefutottá válni a 2022-es évad.

Elhintette, ezt egy kicsit bánja, hiszen az új autókkal több jó csatát is láthattunk, a Ferrari és a Red Bull közötti minimális különbség pedig jó bajnoki csatát is eredményezhetett volna. „Az új szabályok jól működnek, a pilóták hosszabban követhetik egymást, és agresszívebben versenyezhetnek. Ez jó jel. Láttunk már szép csatákat a Ferrari és a Red Bull között. A Ferrari ugyanolyan erős, ha nem erősebb. De a Red Bullnak már utcahossznyi az előnye. Ha ez a tendencia folytatódik, Max továbbra is ilyen szinten vezet, és a Red Bull még fejlődik is, nehéz lesz megállítani őket” – véli.

Charles Leclerc (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak