Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas még mindig a megbízhatósági problémák javítását sürgeti

Bottas még mindig a megbízhatósági problémák javítását sürgeti

F1i
Miután a Magyar Nagydíjon a 2022-es szezonban harmadszor adta fel a küzdelmet műszaki probléma miatt, a csapat rutinos versenyzője, Valtteri Bottas kijelentette, az Alfa Romeónak komoly hangsúlyt kell fektetnie a megbízhatóság javítására.

Komoly előrelépést tett a 2021-es szezon óta az Alfa Romeo: a sor végéről fel tudtak jönni a középmezőnybe, és már szinte minden versenynek pontszerzési eséllyel vágnak neki. Örömük azonban nem lehet teljes, hiszen a szezon első felében számos műszaki hiba hátráltatta őket, ezek miatt pedig egységeket is veszítettek.

Noha a magyarországi kieséssel pontot nem veszített (a tizenkettedik helyen haladt, amikor az üzemanyagrendszer meghibásodása miatt a verseny végén ki kellett állnia), a csapat rutinos versenyzője, Valtteri Bottas bosszús a történtek miatt.

A verseny után például kiemelte, csapatának mindenképp megoldást kellene találnia a műszaki problémákra, miután az első tizenkét hétvége során csapattársával együtt hét futamot kellett feladniuk különböző gondok miatt. „Most nem volt rossz a tempónk, egy kicsit jobb is volt, mint legutóbb, szóval már közelítünk, de be kell fejeznünk a futamokat” – mondta.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

„Nem vagyunk elég következetesek, és ezzel tisztában is vagyunk. Tovább kell dolgoznunk ezen, mert még nagyobb szégyen lett volna, ha megint a pontszerzés a cél, és úgy jön ez a probléma. Erre nagy hangsúlyt fogunk fektetni” – magyarázta.

Ami magát a versenyt illeti, a finn szerint a gumikezeléssel voltak gondok, és a taktikát sem sikerült tökéletesen megválasztani, ezért is kerültek ki a pontzónából (Bottas a nyolcadik helyről indult, innen csúszott vissza a tizenkettedikre). „Trükkös futam volt, kicsit olyan, mint a francia. Úgy éreztem, a kemények nem voltak valami gyorsak” – kezdte.

 „Elköteleztük magunkat az egy kiállásos taktika, a közepes-kemény gumis stratégia mellett. A verseny vége felé már éreztük, hogy ez nem úgy működik, ahogy terveztük, de megpróbáltuk. Azt hiszem, végül kiderült, hogy a kemény gumi nem működött olyan jól, mint hittük” – zárta gondolatát.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak