Musorujsag
Élő Eredmények

Albon boldog a visszatéréssel, és bízik a Williamsben

Albon boldog a visszatéréssel, és bízik a Williamsben

RacingNews365
Noha csapata és ő maga is jobb eredményekben reménykedett, a Williams versenyzője, Alexander Albon elégedett visszatérő szezonjának első felével. Ami a folytatást illeti, a thai biztos benne, hogy eredményeik javulni fognak.

A nehéz 2020-as szezon után a Red Bull úgy döntött, nem hosszabbítja meg Alexander Albon szerződését, búcsút viszont – akkor még – nem vettek a thai versenyzőtől, aki tavaly tartalékosként dolgozott náluk. Pályafutása idén vett új fordulatot, miután részben a Red Bull közreműködésének köszönhetően a Williams pilótája lett, és visszatérhetett a mezőnybe.

Bár a patinás brit alakulat továbbra is a mezőny végén tanyázik, vagyis a Williams autójával nehéz kiugró eredményeket elérni, Albon több alkalommal is felhívta magára a figyelmet (kétszer is pontot tudott szerezni), komoly mértékben javítva ezzel megtépázott hírnevét.

Nem meglepő tehát, hogy a Magyar Nagydíj után ő maga is pozitívan értékelte az első tizenkét hétvégét. „Őszintén mondom, hogy nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta a RacingNews365-nek. „Úgy érzem, nagyszerű visszatérő év volt ez. Nyilvánvaló, hogy a pozíciókat tekintve nem ott tartunk, ahol szerettünk volna, de személy szerint boldog vagyok, és úgy érzem, ez csak még jobb lesz.”

Fotó: XPB

„Úgy érzem, ahogy a szezon halad, úgy leszek egyre erősebb és ugyanez igaz a csapatra is. Nagyon jó a kémia és a kommunikáció is közöttünk, és tisztában vagyunk azzal, hogy mit kell tennünk a fejlődés érdekében. Már csak meg kell tennünk” – magyarázta.

Ami a teljesítményt illeti, Albon tudja, a folytatásban is nagyon sok múlik majd azon, mennyire illik az adott pálya a Williams jelenlegi autójához. „Tudjuk, miben vagyunk gyengék, és tudjuk azt is, miért vagyunk gyengék, ez pedig az egyik legfontosabb összetevő a továbblépéshez. Tudjuk, hogy az új csomag egy kicsit érzékenyebb, mint az előző. Mint látható, ha az autó a megfelelő tartományban van, akkor erős” – fogalmazott.

„Szóval csak ki kell találnunk, hogyan érhetnénk el még jobb összhangot, és hogyan lehetne nagyobb ez a megfelelő működési tartomány. Ha ez összejön, minden pályán kihívást jelenthetünk. De egyelőre csak néhány pályára támaszkodhatunk, melyeken harcba szállhatunk a pontokért, a többi esetében pedig egy kicsit kapkodunk” – ismerte el.

Végül megkérdezték, hogy a nyári szünetet követő versenyhétvégék közül melyik felel majd meg legjobban a Williamsnek. Albon erre egyelőre nem tudott egyértelmű választ adni. „Három európai versenyünk van, és remélhetőleg ezeken erősen tudunk majd visszavágni. Három nagyon különböző stílusú versenypálya jön. Szerintem Spa és Monza nem rossz helyszín számunkra, de majd meglátjuk, milyen eredményeket kapunk” – mondta.

Alexander Albon (Fotó: XPB)
Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak