Musorujsag
Élő Eredmények
×

Domenicali örömmel látná Vettelt az F1 vezetőségében

Domenicali örömmel látná Vettelt az F1 vezetőségében

Bild
A Forma–1 ügyvezetője, Stefano Domenicali elárulta, mióta Sebastian Vettel bejelentette visszavonulását, már beszélt a némettel, sőt azt is felvázolta neki, hogy amennyiben kedve tartja, csatlakozhat a királykategória vezetőségének munkájához.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a múlt héten jelentette be, a 2022-es lesz az utolsó királykategóriás szezonja, az év végén ugyanis szögre akasztja a bukósisakot. Visszavonulását elsősorban azzal indokolta, hogy több időt akar családjával tölteni, de utalt arra is, hogy veszített lelkesedéséből és az F1-es szereplés már értékrendjével sem egyezik feltétlenül.

Ez alapján feltételezhettük, hogy a német egy ideig szeretne távol maradni a királykategóriától, úgy tűnik azonban, hogy a Forma–1 nem szeretné ilyen könnyen elengedni őt. Erről pedig nem kisebb személy számolt be, mint a királykategória ügyvezetője.

Stefano Domenicali (Fotó: XPB)

Stefano Domenicali nemrég arról beszélt, a visszavonulás bejelentése óta már egyeztetett Vettellel és közölte vele, hogy a folytatásban is szeretné tartani vele a kapcsolatot, sőt azt is felvetette neki, hogy a vezetőségben is várja. „Többek között a döntéséről és a jövőre vonatkozó terveiről is beszélgettünk” – mondta az olasz a Sport Bildnek.

„Sebastian mindig is kötődni fog a Forma–1-hez, és szeretnénk, ha ez a kapcsolat továbbra is fennmaradna. Ha érdekli, hogy a rendszerünk része legyen, és amennyiben a megközelítéseink illenek egymáshoz, akkor természetesen örömmel fogadnám nálunk” – jelentette ki.

A Bild cikkében megemlíti, egyelőre nem tűnik valószínűnek, hogy Vettel felbukkan a sportág vezetőségében, hiszen szünetet szeretne tartani, ám ha mégis meggondolja magát, vagy később szeretne munkába állni, várhatóan olyan pozíciót kap, melyben társadalmi kérdésekkel, klímaváltozással és fenntarthatósággal lesz kapcsolatos. Vagyis olyan témákkal, melyekkel az F1 már foglalkozott, Vettelt pedig erősen foglalkoztatják.

Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)
Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak