Musorujsag
Élő Eredmények

Az FIA elnöke megerősítette, jöhetnek a pattogás miatti változtatások

Az FIA elnöke megerősítette, jöhetnek a pattogás miatti változtatások

Twitter
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed bin Szulajm megerősítette, a héten benyújtják a motorsport világtanácsnak azokat a 2023-as szabálymódosításokat, melyek célja az autók pattogásának felszámolása lesz.

A 2022-es szabálymódosítások egyik „mellékterméke”, az autók pattogása a szezon kezdete óta okoz fejtörést a csapatoknak és a versenyzőknek, akik több alkalommal figyelmeztettek már arra, amennyiben nem lesz megoldása a problémának, egészségük is károsodhat. Éppen ezért biztonsági okokra hivatkozva nemrég az FIA is közbelépett.

A szövetség kilátásba helyezett néhány évközi szabálymódosítást, melyek érvénybe lépést a nyári szünet utáni első versenyig, a Belga Nagydíjig tolták ki. Ezzel persze nem ér véget a beavatkozások sora, 2022-ben ugyanis csak néhány apróbb változtatással tudnak próbát tenni.

Mohammed bin Szulajm (Fotó: XPB)

Komolyabb változást a következő szezon hozhat. A hírek szerint a szövetség már lépett is, és 2023-ra 15 milliméterrel meg fogja emelni a padlólemezeket. Ez a megoldás kompromisszumosnak számít, a szövetség ugyanis először 25 millimétert javasolt, néhány csapat azonban (állítólag leghangosabban a Red Bull) ezt túl nagy (teljesítménycsökkenéssel is járó) módosításnak gondolta, ezért tiltakozott.

Azt, hogy az új szabálymódosítási javaslatot hamarosan a motorsport világtanácsa elé tárják (ahol általában formaság szokott lenni annak elfogadása) kedden az FIA első embere is megerősítette egy rövid, közösségi oldalain megjelenő közleményben.

„Miután mind a 20 versenyzővel és 10 csapattal megvitattuk a pattogás kérdését, örömmel erősíthetem meg, hogy a héten benyújtjuk a motorsport világtanácsnak a 2023-as technikai szabályzat frissített változatát, ami a már meghozott intézkedéseken túl az idei szezon hátralévő részére is vonatkozik” – fogalmazott.

FIA logó (Fotó: XPB)
Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak