Musorujsag
Élő Eredmények

Exkluzív: Norris az F1-be lépve újraértelmezte a győzelem fogalmát

Exkluzív: Norris az F1-be lépve újraértelmezte a győzelem fogalmát

Boxutca
Lando Norris az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban beszélt a sztárságról, a motivációról, a McLaren iránti szeretetéről és arról, hogyan jelenthet abszurd módon visszalépést az F1-be kerülés az alsóbb kategóriák után.

Egy tavaly végzett felmérés alapján Max Verstappen után Lando Norris a jelenlegi Forma–1 második legnépszerűbb versenyzője. Egy új, más generáció zászlóvivője ő, akinek közönségét nagyrészt fiatalok alkotják, követőinek egy jelentős részét pedig nem a versenypályán, hanem az online térben, a Twitchen látható közvetítéseivel, szimulátorozásaival és a közösségi médián mutatott aktivitásával szerezte.

Hogy mennyire szeretik, az a Magyar Nagydíjon is kiderült. Számára is, hiszen ahogy az Ujvári Máté által készített interjúban a Hungaroringen elmondta, már a reptéren népes szurkolótábor fogadta. A kérdésre, milyen érzés szinte rocksztárnak lenni, mosolyogva felelt. „Klassz! Nem is gondoltam volna fiatalon, hogy ilyesmi megtörténhet. Arra gondolni, hogy ilyen hatással vagyok az emberekre, vagy hogy az emberek nekem akarnak szurkolni, az én pólómat vagy sapkámat viselik… ez egyszerűen jó érzés.”

Norris igazán a 2021-es szezonban robbant be, amikor a mezőny harmadik-negyedik legjobb csapatának számító McLarennel halmozni kezdte a meglepetésdobogókat, és nem egyszer borsot tört a nagyok orra alá. A tavalyi eredményei alapján idén év elején még arról találgattunk, vajon összejön-e neki az első F1-es győzelem 2022-ben, ám az időközben kicsit lemaradó McLarennel ez egyelőre irreálisnak tűnik.

Lando Norris (Fotó: XPB)

Elismerte, a fő motivációját a győzelem jelenti, de szerinte győzelem nélkül is lehet motivált az ember.

„Minden versenyzőt az motivál, hogy nyerni akar, bajnok akar lenni. A fő motivációm? Nem tudom. Boldoggá tenni a csapatot, meghálálni nekik egy dobogóval, egy győzelemmel, valamivel. Ez a célom minden hétvégén. Amíg ez megvan, motivál és mosolyt csal az arcomra.”

„Ha a hatodik a maximum, amit a hétvégén elérhetünk, akkor a hatodik hellyel vagyok elégedett, a csapat is az, és motivál, hogy újra megcsináljam. Szóval a legjobban a csapatom motivál.”

Norris szerint ezt a fajta hozzáállást fontos elsajátítani, mielőtt egy versenyző megérkezik a Forma–1-be. „Amikor a Forma–2-ből a Forma–1-be kerülsz, tudnod kell ezt. Minden kategóriában, amiben szerepeltem, a győzelmekért harcoltam, a bajnokságért. A Forma–1-be kerülve változtatnod kell ezen a mentalitáson. Tudnod kell ezt. Talán dobogós sem leszel idén, jövőre vagy azután, a legjobb ötbe sem kerülsz, nem nyersz. Ez frusztráló, mert az egyetlen, amit akarsz, hogy ebbe a helyzetbe kerülj. A célod és az álmod a győzelem. De fel kell készülnöd rá, hogy el tudd fogadni ezt.”

Lando Norris (Fotó: XPB)

„Változtatnod kell a mentalitásodon azzal kapcsolatban, mi a győzelem. Azt jelenti, hogy a dobogó tetején állsz a trófeával? A győzelem az is lehet, ha tizedikként érsz célba. Vagy ötödikként. Ilyen a világ, amiben vagy. Lehetsz a világ legjobb versenyzője, és úgy is érhetsz célba tizenkilencedikként csak, mert nem elég jó az autód. Ezt tudatosítanod kell, és szerintem én hamar tudatosítottam, hogy nem fogok versenyeket nyerni vagy dobogóra állni minden hétvégén.”

A kedvét mindez azonban nem szegi – éppen azért, mert a győzelmet relatívnak tekinti. „Egyszerűen élveznem kell a Forma–1-bent töltött időmet, a pillanatot, amiben élek. És ha a versenyen vagy az időmérőn mindent megteszek, amit lehet, az számomra egy győzelem. Az elérhető legjobb eredményként tekintek rá. És tudod, hogy egy nap majd az autód elég jó lesz, és ha akkor újra a lehető legjobb munkát végzed, akkor talán nyersz egy versenyt. Addig pedig csak várod, hogy eljöjjön ez az idő.”

Lando Norris (Fotó: XPB)

Norris a télen 2025 végéig szóló szerződést írt alá a McLarennel. Voltak is, akik kritizálták ezért, hiszen nem egy nyerő csapathoz kötelezte el magát ilyen hosszú távra.

„Bízom benne, hogy rájuk tudok cáfolni a következő években” – mondta mosolyogva a brit, hangsúlyozva, számára ez többről szól az eredményeknél. „Egyszerűen élvezem, ahol most vagyok. Szeretnék versenyeket nyerni, bajnokká válni, de közben szeretném minden percét kiélvezni annak, amit csinálok, és nagyon boldog vagyok a McLarennél. Minden embert ismerek, otthon vagyok náluk, hiszen Angliában vannak. Szeretem. Minden percet élvezek, amit velük tölthetek. És ha két-három év múlva mondjuk versenyeket nyerhetünk és bajnokságot, ez egy kicsit jobbá fogja tenni, és ezért megéri.”

Borítókép: Lando Norris és Ujvári Máté (Fotó: XPB)

További tartalmak