Musorujsag
Élő Eredmények

Albon: Verstappen úgy vezet, ahogy beszél – semmi politika – nagyon egyenes!

Albon: Verstappen úgy vezet, ahogy beszél – semmi politika – nagyon egyenes!

MotorMouth, Mirror
A brit-thai versenyző szerint a címvédő a legtehetségesebb versenyző, akivel együtt versenyezhetett.

Ha valaki, Alex Albon nem lehet túl jó véleménnyel Max Verstappenről, gondolnánk, hiszen a címvédő küldte majdnem nyugdíjba időnap előtt a brit-thai versenyzőt. De ez egyáltalán nincs így…

Albon mindösszesen 12 „fiókcsapatnál” eltöltött verseny után kapott lehetőséget a Red Bull kötelékében, vagyis jóval kevesebb F1-es tapasztalatot szerzett az előléptetése előtt, mint Verstappen, aki 23 futamot vezetett a Toro Rossónál.

Max Verstappen és Alex Albon (Thompson/Getty Images)

Az is igaz, hogy a holland már az előléptetés hétvégéjén győzelmet szerzett, míg Albonnak eleddig csak két darab 3. hely jött össze.

Annak ellenére, hogy visszafogottabb eredményei után a Red Bull kivezette őt az F1-ből, egyáltalán nem neheztel akkori csapattársára, sőt.

A MotorMouth podcastban Albon kifejtette, nagyon is sokra tartja Verstappent:

„Azt mondanám, ő a legtehetségesebb versenyző, akivel valaha versenyezhettem”

– jellemzi 2021 bajnokát a Williams jóvoltából ismét az F1 mezőnyében küzdő pilóta.

Max Verstappen és Alex Albon (Lars Baron/Getty Images)

„Nehéz összehasonlítani a csapattársaidat, de ő úgy vezet, ahogy beszél – semmi politika, Nagyon egyenes és nagyon laza. Az emberek nem igazán ismerik ezt az oldalát, de annyira nyugodt, hogy sokszor azt kívánom, bárcsak én is ennyire nyugodt tudnék lenni”

– fest róla a köztudattól meglehetősen eltérő képet a volt csapattárs.

Max Verstappen és Alex Albon (Jose Sena Goulao – Pool/Getty Images)

Szintén, ahogyan az autóját kezeli – nagyon precíz. Amit ő elvár az autójától, az nagyon más, mint amit sok versenyző elvár a sajátjától. Ő azt akarja, hogy az autója eleven legyen a kanyarokban. Ez hihetetlen! Azt kell, hogy mondjam, az az autó extrém kiszámíthatatlan.

„Mindig is ismert voltam arról, hogy szeretem, ha jó sok a tapadás az első tengelyen a precíz kontroll érdekében.

„Erre jön ez a srác. Mellette úgy tűntem, mint aki buszt vezet.”

Max Verstappen és Alex Albon (Thompson/Getty Images)

Albon tehát nem neheztel régi „munkatársára”, még akkor sem, ha most nem Lewis Hamilton első szárnyától kell rettegnie, hanem attól, hogy alig lát valakit a tükrében. A 26 éves versenyző ezzel együtt optimista az évad hátralévő részét illetően.

Ahogy a helyzetet látom, a hátralévő idő nagy lehetőség a csapatok számára, hogy előrébb lépjenek. Ezek az autók nagyon nyitottak, a koncepciók annyira újak, hogy például mi már teljesen más filozófiát követünk a starthoz képest. Tudjuk, hogy hol kell javulnunk, tudjuk, hogy milyen típusú kanyarokban veszítünk időt a többiekhez képest” – mondta Albon, aki egyértelműsítette, az, hogy tudják az irányt, lehetőséget ad számukra, hogy gyakran szerezhessenek pontokat a bajnokságban.

Borítókép: Max Verstappen (Mark Thompson/Getty Images)

További tartalmak