Musorujsag
Élő Eredmények

Pérez: A nullázások nyírták ki az első félévem

Pérez: A nullázások nyírták ki az első félévem

Motorsport
A Red Bull mexikói versenyzője, Sergio Pérez úgy érzi, a nullázások „kinyírták első félévét”, a három költséges kiesés nélkül ugyanis jóval közelebb lenne a tabellán csapattársához, Max Verstappenhez.

Noha a szezon matematikailag a két futammal korábbi Osztrák Nagydíjjal ért el félidejéhez, a legtöbb versenyző a „lélektani határt” jelentő, a nyári szünetet megelőző utolsó verseny, a Magyar Nagydíj után tekint vissza az első tizenhárom viadalra. Így tett a Red Bull rutinos pilótája, Sergio Pérez is, aki korábban már elmondta, tízből heted ad magának az eddigiekre.

Ami teljesítményét illeti, a mexikói jól kezdte a szezont, hiszen sokkal közelebb volt a csapattárshoz, sorozatban szállította a dobogókat Monacóban pedig futamgyőzelmet is szerzett. Ennek köszönhetően egy rövid ideig úgy tűnt, a bajnokságban is közel lesz Max Verstappenhez.

Az utóbbi hetekben viszont a holland 85 pontosra növelte előnyét, miután ismét tavalyi formáját idézően vezetett és került előnybe Pérezzel szemben (utóbbi elhintette, a fejlesztések inkább márkatársának kedveztek). A mexikói ezzel kapcsolatban nemrég arról beszélt, a balszerencsés, műszaki hibából adódó nullázások tettek keresztbe bajnoki esélyeinek.

Max Verstappen és Sergio Pérez (Fotó: XPB)

„A szezon még mindig nagyon hosszú, a bajnokságban minden nyitott” – kezdte derűlátóan a rutinos versenyző. „A kiesések nyírták ki az idény első felét. Azok nélkül a bajnokság teljesen máshogy nézne ki, mint ahogy most kinéz” – tette hozzá.

„Összességében úgy gondolom, hogy pozitívumot lehet kihozni ebből a félévből. Nagyon jó volt, jó versenyeket raktunk össze, jó eredményeket értünk el, és jó az összhang. De továbbra is keményen kell dolgozni. A Ferrari az előző versenyeken egy kicsit gyorsabb volt, szóval hajtani kell, mert bármi megtörténhet” – mutatott rá.

„Miután véget ér a szünet és visszatérünk, nagyon gyorsan be fog indulni a szezon, szóval a szünetet követő három-négy verseny után már jobban fogjuk látni, hogy hol is tartunk. Remélhetőleg, addigra a lemaradásom is sikerül csökkenteni” – zárta gondolatát.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)
Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: XPB)

További tartalmak