Musorujsag
Élő Eredmények
×

Trükközés, játszmázás a házon belül? Norris szerint szó sincs róla, sőt!

Trükközés, játszmázás a házon belül? Norris szerint szó sincs róla, sőt!

RaceFans
A McLaren fiatal versenyzője, Lando Norris elárulta, a „kelleténél többet” segít csapattársának, a szezont gyengén kezdő Daniel Ricciardónak, az alakulatnak ugyanis mindkét pilótától stabil teljesítményre van szüksége ahhoz, hogy legyőzzék az Alpine-t a konstruktőri bajnokságban.

Szoros csata zajlik a konstruktőri bajnokság negyedik helyének megszerzéséért, ebben a csatában pedig az Alpine támaszkodhat két versenyzőjének (Fernando Alonsónak és Esteban Oconnak) a kiegyensúlyozott teljesítményére, míg a McLarennél jóformán csak Lando Norris küzd folyamatosan a jobb pontszerző pozíciókért.

A rutinos ausztrál tavalyi csapatváltása óta elmarad a márkatárs mögött, és bár a 2021-es szezon második felében teljesítménye javulásnak indult, idén ezt a formát nem tudta fenntartani – sőt, mintha visszaesett volna oda, ahol tavaly év elején járt.

Ami a házon belüli csatát illeti, Norris határozottan elutasította, hogy játszmázna Ricciardo ellen, vagy próbálná még jobban megtörni őt, sőt, a fiatal brit arról beszélt, rengeteget segít csapattársának, hiszen tudja, hogy mindkét pilótától jó teljesítményre lesz szükség az Alpine legyőzéséhez (akkor pedig, ha ez sikerül, a McLaren komolyabb pénzösszegekhez jut az év végén).

Lando Norris (Fotó: XPB)

„Szó sincs ilyesmiről, sőt épp ellenkezőleg” – utasította el a játszmázással kapcsolatos felvetést. „Próbálok segíteni neki, amennyire csak tudok. Végül is, nekünk, csapatnak az a célunk, hogy legyőzzük az Alpine-t” – jelentette ki.

„Minden olyan adatot lát, amit én látok, és nemcsak az adatok tekintetében, hanem minden másra is igaz ez. Több segítséget ajánlok fel neki, mint amennyit normál esetben tennék. A csapatnak erre van szüksége, és most így is tudom segíteni a csapatot. Szóval itt pont az ilyen elmejátékok ellentétről van szó. Bármi is legyen az. Mondjuk elmenyugtatás?” – folytatta.

Norris a csapattárs lemaradásával kapcsolatban arról beszélt, azt eredményezheti a McLaren nehéz vezethetősége, hiszen az idei autó továbbra is trükkösnek érződik (akárcsak a tavalyi a maga idejében). „Valóban úgy érzem, hogy az autónk nehezen vezethető” – mondta.

„A karakterisztikáink eléggé sajátosak, ezt még Carlos (Sainz) is megjegyezte az előző években. Szóval egy bizonyos vezetési stílusra van szükséged, olyanra, ami az alkalmazkodással jön, nem a versenyzői fejlődés során. Az idei autó főleg nagyon más, eltűnt pár jellemző tavaly óta, és nekem is változtatnom kellett a stílusomon. Alkalmazkodnom kellett hozzá, pedig már négy éve a McLarennél vagyok, kívülről-belülről jól ismerem ezeket az autókat” – zárta gondolatát.

Lando Norris és Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)
Borítókép: Daniel Ricciardo és Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak