Musorujsag
Élő Eredmények

Őket választaná Albon, ha csapatvezető lenne

Őket választaná Albon, ha csapatvezető lenne

Auto Motor und Sport
A Williams versenyzője, Alexander Albon elárulta, melyik két pilótát szerződtetné, amennyiben saját alakulata lenne a királykategóriában. A thai egy világbajnokot és egy feltörekvő tehetséget nevezett meg.

Az egyéves kihagyás után visszatérő Albonnal nemrég az Auto Motor und Sport készített interjút, melyben felmerült, kit választana ő a jelenlegi mezőny versenyzői közül, amennyiben saját alakulata lenne a királykategóriában. Válasza annyira nem volt meglepő, hiszen két tehetséges, elismert pilótát választott, akikkel egyébként személyesen is jó kapcsolatot ápol.

Válaszában egyébként egy harmadik nevet is megemlített (akivel szintén jóban van, és akit a közvélemény szintén nagyra tart), a csapatdinamika miatt azonban végül úgy döntött, eredeti választása mellett fog kitartani.

„Ha nem kellene figyelembe vennem a fizetéseket, akkor mindenképpen Maxot (Verstappen) választanám” – kezdte. „Rendkívül tehetséges, és mindent magával hoz. A jövőt szem előtt tartva egy másik fiatal pilótát választanék. A csapatdinamika miatt Landóra (Norris) esne a választásom. Ő jól kijön Verstappennel. Max és George (Russell)… az a páros tűzijátékot hozna” – tette hozzá.

Lando Norris és Alexander Albon (Fotó: XPB)

A beszélgetés során szóba került másfél éve a Red Bull első számú csapatának versenyzőjeként, és a tavalyi szezon is, amit tartalékosként és szimulátoros tesztpilótaként töltött. Elmondta, miért nem jött be az első, és mennyit tanult a második időszak alatt.

„Fél év után egyből egy élcsapathoz kerültem. Korábban, mint bárki más, anélkül, hogy egy évvel korábban tesztelhettem volna. Ha megnézzük a mai fiatalokat, lassan kapnak lehetőséget a fejlődésre. 2019 jó év volt, 2020-ban viszont küszködtem az autóval. A tapasztalat hiányzott. Ha megnézzük a különbséget a tavalyi év elején Max és Sergio (Pérez) között, látjuk, hogy nem volt sokkal másabb a helyzet az én esetemben sem” – magyarázta.

„Sok kritikát kaptam a teljesítményem miatt. Ekkor jól jött a 2021-es szünet. Ha nem vezetsz, tehetsz egy lépést visszafelé, és ilyenkor hirtelen átláthatod a teljes képet. Rájöttem, mennyire fontos, hogy mindent kihozzak az autóból. Néha egy beállítással nem érzed jól magad az autóban, de attól még az a legjobb beállítás. Ezt kellett először megértenem” – zárta gondolatát Albon, aki 2022-ben a Williamsszel tért vissza, teljesítményével pedig kivívta korábbi kritikusai elismerését is.

Alexander Albon és Max Verstappen 2020-ban (Fotó: XPB)
Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak