Musorujsag
Élő Eredmények
×

Van valami, amiben Leclerc volt főnöke szerint csak Hamiltonhoz mérhető

Van valami, amiben Leclerc volt főnöke szerint csak Hamiltonhoz mérhető

Speedweek
Az Alfa Romeo csapatfőnöke, a számos fiatal tehetséggel dolgozó Frédéric Vasseur nemrég arról beszélt, pályafutása során kevés olyan önkritikus pilótát látott még, mint Charles Leclerc. A monacóit ezen a téren Lewis Hamiltonhoz hasonítja.

Több nehéz év után a Ferrari 2022-ben győzelemre esélyes autóval állt elő, az első futamokon pedig diadalokkal jelezte, a bajnoki küzdelemben is érdekelt lesz. Később viszont rengeteg pontot buktak különböző taktikai és műszaki hibák miatt. Emellett a tabellán jobban álló versenyzőjük, Charles Leclerc is elkövetett néhány hibát.

A monacói ezek után szokás szerint roppant önkritikusan nyilatkozott. Ezt korábbi főnöke, Frédéric Vasseur (aki a Sauber/Alfa Romeónál valamint a Forma–2-ben is dolgozott a fiatal versenyzővel) ritka tulajdonságnak tartja – már ami az F1-es versenyzőket illeti.

Frederic Vasseur (Fotó: Alfa Romeo)

A francia szakember erre akkor tért ki, amikor arról faggatták, mit tart különlegesnek a Ferrari pilótájában. „A páratlan tehetségén kívül? Csak egyetlen másik versenyzőt láttam, aki ennyire kegyetlenül kritikus volt magával szemben, amikor a teljesítménye elmarad a várttól, ez a versenyző pedig Lewis Hamilton volt” – felelte.

„Hamilton és Leclerc az a két versenyző, akiket én az F1-es pályafutásom során komolyan önkritikusnak láttam, akár még egy futamgyőzelem után is. Az összes többi versenyző megveregette volna a saját vállát, de ők tudják, hogy jobban kellett volna vezetniük” – magyarázta.

A csapatvezető által említett önkritikára remek példa volt a Francia Nagydíj, ahol Leclerc az első helyről csúszott ki, ezt követően pedig igencsak kemény nyilatkozatot tett saját magával szemben. Akkor arról beszélt, hogy egy „versenyző, aki ilyen hibákat vét, ne is gondoljon a bajnoki címre, mert nem is érdemli meg azt.”

Charles Leclerc (Fotó: XPB)
Borítókép: Lewis Hamilton és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak